A Sziget fesztivál igazgatója szerint valódi esélye van annak, hogy Budapest rendezze meg a 2024-es olimpiai játékokat. Gerendai Károly erről a Fidelitas szombaton Pécsett megtartott tavaszi kulturális konferenciáján beszélt, amelynek délutáni szekcióján a fesztiválok magyar országimázsban betöltött szerepéről folyt kerekasztal-beszélgetés, írja az MTI.
Az Olimpiai Védnökök Testületének tagja azzal érvelt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Agenda 2020 elnevezésű reformprogramjának értelmében
a gigantikus világjátékok rendezése helyett a költséghatékonyság került előtérbe,
ami nagymértékben megnövelte Budapest lehetőségeit.
Hozzátette, a 2024-es világjátékok szervezésére pályázó versenytársak – Párizs, Róma és Los Angeles – mind olyan nagyvárosok, amelyek korábban már rendeztek olimpiát.
Az olimpia megrendezésének kihívásairól kifejtette, mintegy 42 ezer küldött és naponta mintegy ötvenezer néző turista érkezne a játékokra, számukra kell a rendező városnak szállást biztosítani.
Gerendai Károly jelezte, jelenleg Budapesten 28 ezer szálláshely áll rendelkezésre, a magyar szakemberek ennek megoldásán dolgoznak, a lehetőségek között említette a vidéki nagyvárosok, illetve a szomszédos fővárosok szálláshelyeinek igénybevételét.
A konferencián szóba került a “magyar kultúra exportképességének” témája, amelyről Gerendai Károly úgy vélekedett, hogy Magyarország jól áll az ide érkező kultúrafogyasztó külföldiek tekintetében, ugyanakkor jelenleg szerinte alig vannak olyan magyar “kulturális termékek”, amelyek a világ más pontjain is versenyképesek lennének.
Gerendai Károly vélekedése szerint sokat kell tenni e trend megfordításáért, mert a magyar kultúrának akkor lesz igazi jelentősége világban”.
Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Zrt. ügyvezetője a kerekasztal-beszélgetésen szólt arról, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a klasszikus értelemben vett világsztárok vonulnak fel, akik mellé csak magas színvonalú magyar produkciókat, művészeket szabad állítani.
A budapesti fesztiválok igényes külföldi vendégeinek érdeklődését csak így lehet fenntartani – szögezte le. Bán Teodóra hangsúlyozta, hogy a magyar művészeket, tudósokat a világ minden táján elismerik.