A minnesotai Rogers Area Youth Basketball Association (RAYBA) leány középiskolás kosarasai levelet kaptak a North West Suburban Basketball League-től, hogy csapatuk túl erős, ezért kizárják őket a további küzdelmekből.
A levél egy nappal azt megelőzően érkezett, hogy hármas győzelmi szériát követően a negyedik meccsükre készültek.
A hivatalos levélben ez állt:
“A North West Suburban Basketball League úgy döntött RAYBA nem fér bele a bajnoki rendszerébe. A fő ok, amiért erre a döntésre kényszerültünk az az, hogy a többi csapat nem akar játszani RAYBA ellen, mert túl erősek hozzájuk képest.”
A RAYBA edzője, Jason Hanauska érthetően dühös lett. Azt mondta Fox 9 csatornának: “Három csapat fenyegetőzött azzal, ha elveszíti a meccset ellenünk, kilépnek a bajnokságban. Ezért rúgtak ki minket.”
Mit lehet erre mondani? A döntés elég abszurd.
Az egyik csapattag találóan úgy fogalmazott: “Olyan ez, mintha az NFL kirúgná a Patriotsot, mert ők túl jók.”
A döntés alighanem nem végleges. A liga tisztviselői és Hanauska edző , összeülnek, hogy tárgyalóasztalnál vitassák meg az abszurd döntést.