Sport

Kemény kritikát kapott Hosszú Katinka a válogatott kapitányától

Kiss László szövetségi kapitány egyelőre nem tudott egyeztetni Hosszú Katinkával a következő időszakban esedékes edzőtáborozásokról, jóllehet, a nyári riói olimpiára készülő legjobb magyar úszók egy része már megkezdte a felkészülést az ötkarikás játékokra, mások pedig a napokban vágnak neki az időszerű feladatok teljesítésének.

A Verrasztó testvérek már elutaztak Amerikába, Gyurtáék a jövő héttől készülnek Hódmezővásárhelyen, de Hosszú Katinkát hiába kerestem telefonon, vele még nem tudtam beszélni

– mondta el az MTI-nek hétfőn a szakvezető. Hozzátette, hogy nyitottak a világ- és Európa-bajnoknő kéréseit illetően, aki karácsony előtti sajtótájékoztatóján több kifogást is emelt a sportági szövetséggel szemben, de – tette hozzá a kapitány – úgy nehéz egyeztetni, ha elérhetetlen.

Tudomásom szerint a januárban átadandó Tüskecsarnokban – ha lezárul a közbeszerzési eljárás – beszerelésre kerül a szövetség által a hollandoktól megrendelt 73 millió forintos víz alatti kamerarendszer, amely segít az úszóknak a technika elemzésében, javításában, s éppenséggel a Komjádi uszodában is rendelkezésére áll Katinkának a kért külön helyiség

– mondta Kiss László. Ezt kiegészítette azzal, hogy Hosszúnak a sajtótájékoztatón elhangzott panaszát – amely szerint kénytelen volt a medence partján átöltözni – nem érti, hiszen ő maga már jóval korábban átadta Katinkáéknak a Komjádiban levő sportorvosi szoba kulcsát.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Mi mindenkor mindent megteszünk, hogy a lehető legtökéletesebben felkészülhessen az olimpiára, de jó ideje nem tudok vele egyeztetni például arról, hogy hová szeretne edzőtáborba menni, vagy hogy áprilisban el akar-e indulni a riói tesztversenyen, ahol az új olimpiai uszodát lehet feltérképezni

– mondta a szövetségi kapitány. Hozzáfűzte, úgy nehéz ilyen kérdésekben dűlőre jutni, ha – bár Katinka a sajtótájékoztatóján a párbeszédet ösztönözte – a megbeszélésektől elzárkózik.

Tény, hogy Hosszú Katinka immár 50 méteres uszodában ötszörös világbajnok, de én az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinával is mindig szót tudtam érteni. A MÚSZ és Katinka kapcsolata akkor sérült, amikor a világklasszis sportoló lemondta, hogy önzetlenül részt vegyen a 2017-es világbajnokság promóciós filmjében. Azt nyilatkozta, hogy az ő lépéseit nem anyagi megfontolások vezették. Tudnia kell, hogy a szövetségét sem…

– nyilatkozta Kiss László.

Mi úgy gondoltuk, és ma is úgy gondoljuk, hogy a jövőjüket még a legjobb sportolóknak is más csatornákon keresztül kell biztosítaniuk. Erre számos más lehetőség nyílik. Szerintem büszkék lehetnek mindazok, akik a majd Budapesten és Balatonfüreden zajló világbajnokság arcai lehetnek. Azt is szeretném vele mielőbb tisztázni, hogy számíthatok-e rá a különböző váltókban

– folytatta a kapitány.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

 

Mert ha a sűrű programja miatt még nem is indul adott esetben az olimpián stafétatagként, a riói ötkarikás szereplési lehetőség kivívásában segíthetne, mivel a váltóknál mi, magyarok még több számban is kiharcolhatjuk a részvételt

– jelentette ki Kiss László, aki még megjegyezte, hogy az úszószövetség január elsejétől “szerződtetett egy jó kezű, kitűnő masszőrt, akit szeretnénk, ha a folyamatosan rendelkezésre álló szakembert sürgető Katinka kipróbálna”.

Biztos lehet abban, hogy a szövetség valamennyi dolgozója arra törekszik, hogy harmonikus körülmények között egymás kölcsönös megbecsülésével a lehető legjobb eredményt érjük el az olimpián is

– szögezte le a szakvezető.

Hosszú Katinka december 22-i sajtótájékoztatóján több kérdésben is bírálta a Magyar Úszó Szövetséget, hiányolva a megfelelő szakmai háttér biztosítását, leszögezve ugyanakkor, hogy észrevételeit nem a MÚSZ elleni támadásnak szánja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik