Sport

Szilágyi mellett három magyar kardozó a budapesti főtáblán

Négy magyar kardozó léphet pástra a legjobb 64 szombati küzdelmeiben a Gerevich-Kovács-Kárpáti olimpiai kvalifikációs egyéni világkupaversenyen.

A szinte már biztos ötkarikás résztvevő, Londonban olimpiai bajnok, idén Eb-aranyérmes Szilágyi Áronnak – a világranglista közvetlen élcsoportjában álló tizenöt társával együtt – kiemeltként a selejtezőben még nem kellett vívnia a budapesti MOM Sportban. Hozzá csatlakozott pénteki teljesítményével Szatmári András, Decsi Tamás és Iliász Nikolász.

A csoportkör után Szatmári és Decsi rögtön főtáblás lett, mivel valamennyi ellenfelét legyőzte az első szakaszban, míg Iliásznak ugyanehhez két direktkieséses asszót is meg kellett nyernie. Gémesi Csanád is közel állt a főtáblához, ő az utolsó párharcában 14-13-ra vezetett román ellenfelével szemben, de végül 15-14-re kikapott.

Az első napi programban 24 magyar kardvívó volt érdekelt a 217 vívóból álló mezőnyben.

A budapesti verseny minden idők legnépesebb világkupa-fordulója ebben a szakágban. Amióta korlátozott a nemzetenkénti indulói létszám, a tavalyi 203-as budapesti mezőny volt a csúcs, ez dőlt meg a pénteki rajtnál.

A Gerevich-Kovács-Kárpáti vk-val együtt még öt világkupára kerül sor jövő áprilisig, ameddig ranglistapontokat lehet gyűjteni az olimpiai részvételhez.

A verseny szombaton 10 órától folytatódik a MOM Sportban, majd ugyanott 16 órától rendezik a nyolcas döntő asszóit. Vasárnap a csapatok lépnek pástra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik