Sport

Lopták volna az olimpia 2020 logóját?

A japán NHK televízió kedden számolt be az ötkarikás esemény rendezőinek döntéséről. Az ügy hátterében az áll, hogy a belga Olivier Debie azzal vádolta meg a tokiói logót megtervező Szano Kendzsirót, hogy a Liége-i Színháznak általa készített emblémát használta alapnak a művéhez.

 Olivier Debie belga grafikusról liégi-i otthonában július 31-én, amelyen a 2020-as tokiói olimpia hivatalos emblémáját (b) mutatja és azt a logót, amelyet a Liége-i Színháznak tervezett
Fotó: MTI 

A belga grafikus plágium vádjával hivatalos panaszt nyújtott be a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB), a japán szakember ugyanakkor visszautasította a vádat.

A két logó gyakorlatilag csak színvilágában tér el egymástól, mindkettő legfőbb eleme egy nagy T betű, amelynek kialakítása szemre teljesen azonos. A színház emblémájánál a T egy nagyobb körben helyezkedik el, míg a tokiói játékok logójában a betű fehér háttér előtt szerepel, s a jobb felső sarkánál Japán nemzeti lobogóját szimbolizálva egy kisebb vörös kör kapott helyet. 

A szervezőket korábban az olimpiára tervezett központi stadion költségei miatt bírálták, ennek eredményeként augusztus közepén bejelentették, hogy törlik az eredeti terveket, s azonnal elfogadták a tervezés és építés új ütemezését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik