Sport

Ideiglenes elnök a hokiszövetség élén

jégkorong válogatott (Array)
jégkorong válogatott (Array)

Kovács Csabát, az eddigi szakmai alelnököt választották meg elnöknek a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) keddi rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén, amelyen az új első ember jelezte, csak ideiglenesen vállalja el a feladatot.

Az ülésen elhangzott, hogy a május 19-én lemondott Németh Miklós helyére nem talált minden szempontból megfelelő jelöltet a jelölő bizottság, ezért esett a választás az Újpesti Dózsa korábbi 217-szeres válogatottjára. 

A 70 igen és 6 nem szavazatot kapott Kovács Csaba a küldöttgyűlésen jelezte, hogy csak ideiglenes jelleggel vállalja el a feladatot, és egyúttal lemondott az alelnöki pozícióról. Hozzátette: minél hamarabb szeretné szakmai alelnökként folytatni a munkáját, amelyet már 13 éve végez.


Fotó: MTI

“Elsősorban azért vállaltam el ideiglenesen az elnökséget, hogy a szövetség jogfolytonossága meglegyen. A legfontosabb feladat most megtalálnunk a végleges elnököt, arra kell koncentrálnunk, hogy ez minél hamarabb és a legjobb tudásunk szerint történjen meg” – mondta Kovács Csaba, aki hozzáfűzte: a szövetség gazdálkodása a korábbi közgyűlésen elhangzottak szerint teljesen rendben van, megfelelő tartalékkal rendelkezik, így senkinek sem kell aggódnia amiatt, hogy a bármilyen anyagi gondja lenne a közeljövőben.
    
Az elnök ugyanakkor komoly feladatnak nevezte a megfelelő TAO-pénz összegyűjtését a következő évi költségvetés számára.
    
A megüresedett szakmai alelnöki posztra Kolbenheyer Zsuzsanna elnökségi tagot választották meg, ő szintén csak átmenetileg – Kovács Csaba elnöksége alatt – tölti majd be a pozíciót.
    
Az MJSZ várhatóan szeptemberben, egy újabb rendkívüli közgyűlésen választja meg azt az elnököt, aki hosszú távon is betölti majd a posztot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik