Sport

Sastin Marianna aranyérmes Bakuban!

Sastin Marianna, Baku (Array)
Sastin Marianna, Baku (Array)

Megvan a harmadik magyar arany is a Bakuban zajló Európa Játékokon: a birkózó Sastin Marianna a 60 kilogrammosok mezőnyében nem talált legyőzőre.

A szabadfogású birkózó a román Anca Petrea ellen küzdött meg először, nagyon simán nyert technikai tussal. A legjobb nyolc között aztán a bolgár Tajbe Juszeinnel találkozott, ő volt az ellenfele a 2013-as vb-döntőben is. Ahogy akkor is, most is Sastin Marianna kezét emelték magasba a mérkőzés végén – a végeredmény 4-4 lett, de neki volt több nagyobb értékű akciója.


Sastin Marianna (kékben) végigverte a mezőnyt
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Az elődöntőben ukrán ellenfél, Okszana Herhel volt a soros, aki ugyan gyorsan ellépett 2-0-ra, Sastin a maga javára fordította a mérkőzést, a végére pedig nem volt kérdés, hogy bejut a fináléba. Ott Szvetlana Lipatova várt rá, ám az orosz hölgy is tehetetlen volt a magyar birkózóval szemben, aki a mezőnyön végiggázolva nyert aranyérmet!

“Szerencsére sikerült áthidalni az alapozó és a versenyidőszak közötti részt annyira, hogy itt most minden jól menjen. Egész nap meg tudtam őrizni a hidegvéremet, még akkor is, amikor a bolgár 3-0-ra vezetett ellenem. Annyira jó volt az állóképességem, hogy szinte el sem fáradtam, nagyon jól ment a birkózás” – nyilatkozta a Digisportnak a 31 éves Sastin. Hozzátette, ez a verseny önbizalom növelő volt a szeptemberi, olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt, amelyen ebből a mezőnyből többen is – hozzá hasonlóan – az 58 kilogrammos kategóriában indulnak majd.

Sastin Marianna a harmadik magyar aranyérmet szerezte Bakuban, korábban a Szabó Gabriella, Vad Ninetta, Kozák Danuta, Kárász Anna összeállítású női kajak négyes, illetve Kammerer Zoltán, Szalai Tamás férfi kajak kettes állhatott fel a dobogó tetejére az Európa Játékokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik