Sport

Az U19-es kézilabda-válogatott kerete

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

sportújságíró. 2013. 08. 13. 12:32

A magyar korosztályos válogatott először vehet részt U19-es világbajnokságon, ráadásul rendezőként. A csapatot egy tehetségesnek tartott korosztály kézilabdázói alkotják, akik közül többen a felnőtt élvonalban is szereztek már tapasztalatot.

A válogatott azzal a céllal indul a tornán, hogy a maximumot hozza ki belőle, a legjobbak közé szeretne kerülni, hogy részt vehessen a végjátékban. A magyarok számára az is nagyon fontos, hogy a fiatal játékosok nemzetközi, illetve vb-tapasztalatot szerezzenek, mert amikor elérik a felnőtt válogatottságot akkor már könnyedebben vehetik az akadályokat.

A játékosok és a szakvezetők nagyszerű ellenfelekre, pokolian nehéz csatákra készülnek, melyek során nagyon számítanak a magyar szurkolók támogatására.

Szövetségi kapitány: Kovács Péter

Az 58 éves szakember játékosként 323-szor szerepelt a magyar válogatottban. Öt világbajnokságon és három olimpián vett részt. 1986-ban világbajnoki ezüstérmet szerzett, 1978-ban a vb gólkirálya volt. A Budapest Honvéddal hatszor szerzett bajnoki címet, 1982-ben pedig megnyerték a Bajnokcsapatok Európa Kupáját is.1984-től 1991-ig Németországban kézilabdázott, ahol bajnok és kupagyőztes lett.

Edzőként 1998-tól 2003-ig irányította a női junior válogatottat, amellyel 2001-ben világbajnoki-, 2002-ben Európa-bajnoki ezüstérmes szerzett. Később három éven át vezette a török női válogatottat, a Pick-Szeged férficsapatával elhódította Magyar Kupát, míg a Valceával a női BL-ben szerepelt. Jelenleg a férfi utánpótlás szakágvezetőként a magyar U19 és a junior válogatott szövetségi kapitánya, illetve a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia edzője.

Kapusok:

Borbély Ádám (kézilabda, )Borbély Ádám:

Születési idő: 1995.06.22.
Magasság/Súly: 192/100
Klubja: MKB Veszprém KC

A hajlékony Maci, akinek a lába olyan gyakran jár a pipában, mint másé a járdán. És, akinek a kedvenclistáján jól megfér egymás mellett Macklemore Thrift Shopja és a mulatós könnyűzenét játszó MC Hawer. A görög mackó, Zach Galifianakis másnapos vagy idegtépő kalandjait örömmel nézi, a csirkemellből készült pörköltet, tésztával és sok tejföllel eszi, a narancslét 100%-osan issza, Kiss Ádám Szütyiő című könyvét viszont nem hűtőmágnesnek használja, ahogy azt a humorista ajánlja az előszóban. Az 559 lóerős Bentley Continental GT az aszfalton, a május 31-én visszavonuló szerb Dejan Peric a kapuban, a világrekorder svájci Roger Federer pedig a teniszpályán utolérhetetlen. A kis Maci, akinek nagy jövőt jósolnak, és aki utál veszíteni, de álmaiban látja a csapatát vb-győztesként, magát tíz év múlva meg egy BL-szintű csapat kapujában. Legyen valóság belőle

Miklós Gergő (kézilabda, )Miklós Gergő:

Születési idő: 1994.11.04.
Magasság/Súly: 196/95
Klubja: Csurgói KK

Tudjátok mi a közös egy életművész jamaicai sprinterben, egy csetlő-botló amerikai színészben, és egy dél-koreai járgányban? Mielőtt gondolkodóba esnétek, eláruljuk: ők Gergő kedvencei. Persze, Usain Bolt, Adam Sandler, és a Hyundai autó, csak egy szelet a kapus toplistájából. A baracklével lenyomtatott milánói sertésbordáról, a kék színről, és a kedvenc számáról (1), még nem is beszéltünk. És arról sem, hogy Agatha Christie hátborzongató krimije, a Tíz kicsi néger, levette a lábáról, Harry Potter pedig, teljesen elvarázsolta. Álmodni ébren is szeret, a THW Kiel csapatát erősítené évek múlva, de addig is, szívesen próbára tenné magát egy NB1-es klubnál. Számára, Mikler Roland az etalon, a Képes Sport az újság, Calvin Harris az énekes és az I need your love, a dal. Hadd szóljon!

Balszélsők:

Bohács Sándor (kézilabda, )Bohács Sándor:

Születési idő: 1994.09.05.
Magasság/Súly: 183/78
Klubja: FTC-PLER

A kitartó horgász. Aki nemrégiben egy öt kilós amurral küzdött meg Tokajban, s bár a bot hajlott arra, hogy feladja, őt más fából faragták, nem tágított addig, amíg a zsákjába nem került a „folyami rettenet”(idéztük!). Ezek után, valaki meglepődik azon, hogy a kedvenc étele a harcsapaprikás túrós csuszával, és a kedvenc újságja a Magyar Horgász? No, de lássuk, mit tartogat még nekünk a szélső toplistája, aki a kedvenc tulajdonságának a humorérzékét tartja. Sportolóként nála az Andrások a nyerők, a focipályán a trófeahalmozó spanyol világbajnok, Andrés Iniesta, a csarnokban pedig az Eb-győztes dán Anders Eggert. A gyorsaságot az utakon a Ford Mustang GT, a vásznon viszont Vin Diesel szolgáltatja Halálos iramban. A fehér király című Dragomán regény, illetve Flo Rida és a Good feeling jelenleg a leg, ahogy a hazugság is, de az a másik véglet, vagyis a legutálatosabb dolog a világon. Hogy az aranyhaltól mit kívánna azt nem tudni, de azt igen, hogy sikeres szeretne lenni, és tíz év múlva álmai csapatában játszani. Mi benne vagyunk!

Kovacsics Péter (kézilabda, )Kovacsics Péter:

Születési idő: 1994.06.13.
Magasság/Súly: 189/67
Klubja: Csurgói KK

Akinek álma van, de kívánni nem akar. Meglehet, hogy azért, mert az óhaja azonos az álmával, azaz olimpián szerepelni. Fogalma sincs, hogy hol lesz tíz év múlva, de abban biztos, hogy a kedvenc helye otthon van. Kézilabdában a BL-győztes nővére, Kovacsics Anikó, és a válogatott egyik vezéregyénisége, Nagy László a példakép, más sportágak képviselőivel viszont nincs ilyen könnyű helyzetben, mert annyi kedvence van, hogy inkább egyet sem emel ki. A vásznon a „lélek tükre” fogja meg igazán, ugyanis A szem és a Sziklák szeme vezeti a filmes toplistát, a cserfes, megmondó Queen Latifah a színészekét, a Porsche meg az autókét. Anya főztje minden mennyiségben jöhet, de ha választani kell, akkor kakaspörkölt túrós tésztával, ízesített Jana víz, kikapcsolódásként pedig röplabda és zenehallgatás. Kedvenc újságja a Nemzeti Sport, amelyben, reméljük, hogy pár év múlva a saját nevét is viszontlátja, egy „olimpiai mérkőzésről” szóló tudósításban.

Balátlövők:

Faluvégi Rudolf (kézilabda, )Faluvégi Rudolf:

Születési idő: 1994.01.09.
Magasság/Súly: 193/96
Klubja: Balatonfüredi KSE

Ha kézilabda, akkor Nikola Karabatic a netovább, ha álom, akkor a csapattárs, Fekete Bálint átemeléseire vágyik. Színekben a kék és a piros, ízekben az édes és a savanyú (szigorúan édesanya módra), zenében viszont Bocellitől a The xx-ig minden jöhet, ami jó. A cinizmussal átitatott, értelmes blogokat szívesen olvassa, viszont a „blog filozófus”, az uborka a szendvicsben, a meleg sör, és a kampányidőszak, kiveri a biztosítékot nála. A csapat gyúróinak végrehajtó hatalmat adna, Leonardo Di Capriónak minél több szerepet, önmagát viszont almafröccsel és egy VW Golf TFSi-vel kényeztetné. Érettségi után, Veszprémben szeretne továbbtanulni, tíz év múlva, pedig úgy érzi, a helyén lesz. Úgy legyen

Nagy Szabolcs (kézilabda, )Nagy Szabolcs:

Születési idő: 1995. 11. 24.
Magasság/Súly: 202/101
Csapat: Grundfos Tatabánya KC

Aki bármikor megnevettet másokat, így nem csoda, ha Adam Sandler a kedvenc színésze, és a könyvek közül is Kiss Ádám humorista Szütyiőjét preferálja. Nem szeret korán kelni, de szezámmagos csirkével és hozzá egy pohár gyömbérrel őt is ki lehet csalogatni az ágyból. A színpalettán a fehér, filmeknél a Csontdaráló, énekesek tekintetében Caramel áll a top listája élén, míg az újságok közül a Playboyt szereti lapozgatni, bár a 69 helyett, a 79 a kedvenc száma:-) A kézilabdázóknál Daniel Narcisse a favorit, de a jamaicai sprintert, Usain Boltot is csodálja. Ha már gyorsaságról van szó, akkor autók terén csak a 360 lóerős Pontiac GTO jöhet szóba. Büszke édesapjára, ezért legfőbb kívánsága az, hogy olyan apa legyen, mint amilyen neki van. Egy gond nélküli, tökéletes életről álmodik, amihez reméljük, egy remek vébészereplés is hozzájárul majd!

Stranigg János (kézilabda, )Stranigg János

Születési idő: 1995.02.02.
Magasság/Súly: 191/90
Klubja: MKB Veszprém

1995-ös születésű játékos, aki fiatal kora ellenére a felnőtt keret tagja Veszprémben. Már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, sőt, gólt is lőtt. Igazi őserő, mindemellett rendkívül szorgalmas. Stranigg János toplistáján megfér egymás mellett egy amerikai rapper és az AC/DC, egy ultra-exkluzív, 750 lóerős csodajárgány és a horgászat. Ebből az is kiderül, hogy a Lamborghini Veneno és Macklemore mellett, sportolóként a „virágnevűek”, az NBA-s Derrick Rose, illetve az olimpiai bajnok francia Daniel Narcisse a császár. Íróként Agatha Christie, filmként a Harry Potter, színészként Dwayne „The Rock” Johnson (skorpió) a király. A kék színnél, a 100%-os Multivitaminnál, és a palacsintánál nincs jobb-, a sérüléseknél pedig nincs rosszabb dolog a világon. A Sikeres Sporthorgászt örömmel olvassa, Punnany Massif számait pedig “élvezettel” hallgatja. A közeljövőben vébét akar nyerni, a távoli jövőben felnőtt válogatott, és egy BL-ben is remeklő csapat oszlopos tagja szeretne lenni. Részünkről, rendben

Irányítók:

Tóth Patrik (kézilabda, )Tóth Patrik

Születési idő: 1994.02.14.
Magasság/Súly: 193/84
Klubja: FTC-PLER

A türelem mintaképe, aki csapattársaihoz hasonlóan mer nagyot álmodni, és bízik a hazai vébégyőzelemben! Ha Adam Sandlerhez hasonlóan lett volna egy Távkapcsa, akkor biztos, hogy átpörgette volna a tanulás és az érettségi részt, de azért annak hiányában is sikerült túlvészelnie azt. Most jöhet a jól megérdemelt ünneplés az edzőtábor előtt. Csak vigyázat, nehogy vele is az történjen, mint ami a kedvenc filmjében, a Másnaposokban. A barátai bízhatnak benne, hiszen elveit Barney Stinson – A Tesó Kódex című könyve szerint alakítja, így garantált, hogy egy igazi Tesóbálvány válik belőle. Bármikor kapható egy kis palacsintára és kólára, de ha találkozhatna Didier Drogbával vagy Lars Christiansennel, akkor valószínűleg ezekről is boldogan lemondana. Leginkább a Nemzeti Sportot szereti lapozgatni, és mi kívánjuk, hogy augusztusban sok jó hírt olvasson a magyar csapat teljesítményéről!

Törteli Koppány (kézilabda, )Törteli Koppány

Születési idő: 1994.10.02
Magasság/Súly:194/92
Csapat: Balatonfüredi KSE

Az őszinte, aki többek között elárulta, hogy nem szeret korán kelni, és legnagyobb álma, hogy egyszer felnőtt válogatott legyen. Ha vendégségbe hívod, akkor a lasagne és limonádé páros mellé a Mátrixot vagy Jason Statham egyik filmjét tedd a DVD lejátszóba, és figyelj, hogy véletlenül se szidd a THW Kiel irányítóját, Daniel Narcisset. Arra a kérdésre, hogy 100 méteren Usain Bolt vagy egy piros Ford Mustang a gyorsabb, nem kaptunk választ, de ki is akarna választani a kedvencei közül? Amennyiben a sok tennivaló közepette egy kis olvasásra is van ideje, akkor a Képes Sportot vagy A Pál utcai fiúkat veszi le a polcról. Lejátszási listáján megfér egymás mellett a Rudimental és a humoros Irigy Hónaljmirigy is. Kívánsága, hogy augusztusban sikeresen szerepeljenek a vébén. Micsoda véletlen egybeesés, a miénk is!:-)

Beállók:

Bánhidi Bence (kézilabda, )Bánhidi Bence:

Születési idő: 1995.02.09.
Magasság/Súly: 204/110
Klubja: Balatonfüredi KSE

Ha azt mondjuk, rendelhetsz, ő azt mondja: rántott húst kérek hasábburgonyával, és egy gyömbért mellé. Ha elé teszünk egy színskálát, akkor gondolkodás nélkül a pirosat választja. Ha azt mondjuk, „ember, küzdj, és bízva bízzál”, akkor rávágja: a kedvenc könyvemből idéztél. Ha terítékre kerül a gyorsaság, a tudás, és az elegancia, akkor Cristiano Ronaldót és a BMW-t emeli ki. Ha azt mondjuk, toronyugrás, boksz, sportbúvárkodás, kickbox, akkor ő nem sportágakra gondol, hanem a kedvenc színészére, Jason Statamre, aki nem mellesleg a filmes toplistájának első helyén szereplő Szállító főszerepelője is. A 9-esről nem csak a kedvenc száma, hanem a kedvenc kézilabdázója, a horvát olimpiai bajnok Igor Vori, az újságokról a Nemzeti Sport, az együttesekről a Punnany Massif, az énekesekről Madonna, a legutálatosabb dologról pedig a hazugság jut elsőként eszébe. Ha azt mondjuk álom, akkor azt mondja: profi kézilabdázó. Ha azt mondjuk, kívánhatsz egyet, nem késlekedik a válasszal: el tudjam tartani a családom. Jó tündérek, figyelem: ugye, ez egy suhintással elintézhető?

Horváth Dániel (kézilabda, )Horváth Dániel:

Születési idő: 1995. 12. 16.
Magasság/Súly: 187/108
Csapat: MKB Veszprém

Akivel madarat lehetett volna fogatni a gólyahírrel, azaz majd kiugrott a bőréből, amikor megtudta, hogy kistestvére születik, és miatta a hétvégi korán kelést is boldogan bevállalta. Az ízeknél és a sportolóknál egyértelműen a magyarok a nyerők, hiszen előbbinél a tejfölös csirkemell, míg utóbbinál Nagy László a number one. Azért a külföldieknek is maradt hely a szívében. Például a vicces színész Martin Lawrence, a francia zenész Bob Sinclar vagy a Queen dalai is leveszik a lábáról. Kézilabdázóként talán nem meglepő, hogy egy sportos film, a Végtelen hit tetszik neki legjobban. Álma, hogy „visszaadhassa” szüleinek a sok segítséget, szeretetet, törődést, amit tőlük kapott…Hoppá, ezt nevezik álomnak! És persze, hogy Neki is szurkolunk a valóra váltáshoz.

Szeitl László (kézilabda, )Szeitl László

Születési idő: 1994. 06.01.
Magasság/Súly: 195/103
Csapat: MKB Veszprém KC

Hétvégi ebédeknél a rántott húst látja legszívesebben az asztalon, és az üdítőkkel szemben az ásványvizet preferálja. Példaképe ugyanazt a mezt viseli mint ő, sőt még a posztjuk is megegyezik. Természetesen a felnőtt csapatban játszó Renato Sulicról van szó. Kézilabdázóként a Forma 1-et is nyomon követi, és az ő szívében a Ferrari spanyol pilótája, Fernando Alonso foglalja el a pole pozíciót. Bár F1-ben a Ferrarit szereti, a hétköznapokban a BMW a kedvence, és azon belül is az M6-os széria. Ha hétvégén nincs meccse és a száguldó cirkusz is szünetel, akkor megnézi Adam Sandler egyik filmjét, vagy olvas pár cikket a Nemzeti Sportban. Az álma, hogy megnyerjék a vébét, és mi boldogan szorítunk, hogy ez teljesüljön

Jobbátlövők:

Fekete Bálint (kézilabda, )Fekete Bálint:

Születési idő: 1995.06.27.
Magasság/Súly: 193/83
Klubja: Pick Szeged

Aki Stranigg Jánoshoz hasonlóan, mer nagyot álmodni! Idén világbajnokságot nyerne, pár év múlva felnőtt válogatott lenne, 28 évesen pedig a Bundesligában kergetné őrületbe a védőket. A színes egyéniség, akinek „meglepő módon”, a fekete az egyik kedvenc színe, a pizza meg a flekken a kedvenc étele. Autóban a BMW a favorit, italban a light cola. Az együtteseknél a Tankcsapda és a Bon Bon, az énekeseknél Majka és Radics Gigi viszi a prímet. Ashton Kutchert és Mila Kunist mindig szívesen nézi a vásznon, Gyurta Danit a vízben, Nagy Lacit és Kiril Lazarovot a pályán. Bálint egyszerre több szálat is képes „kézben tartani”. Ezt nem ő mondja, mi állítjuk. Mert akinek a Trónok harca a kedvenc könyve, az jelesre vizsgázott a napóleoni képességből. Hogy is mondtuk az elején? Mer nagyot álmodni! Talán, ezért is a kedvenc száma, a Whatever you like.

Leimeter Csaba (kézilabda, )Leimeter Csaba

Születési Idő: 1994. 12. 15.
Magasság/Súly: 187/75
Csapat: FTC-PLER

Aki nem szereti a késést, ezért, ha találkozol vele, ne várasd meg. Ha véletlenül ez mégis megtörténik, akkor brassói aprópecsenyével és egy csésze teával biztosan ki tudod engesztelni. Zenei téren nem válogatós, hiszen mindent meghallgat, ami jó, és nincs konkrét kedvence. Csapattársához, Tóth Patrikhoz hasonlóan, ha olvasni támad kedve, akkor Barney Stinson – A Tesó kódex című könyvét veszi elő, de ha az nincs kéznél, a Nemzeti Sporttal is beéri. Filmeknél az Oscar-díjas Bombák földjén a favorit, míg az autóknál egy Mercedesben képzelné el magát legszívesebben. Jó úton halad legnagyobb álma megvalósítása felé, ugyanis profi kézilabdázó akar lenni. Ugródeszkának egy remek vébé szereplés abszolút megtenné.

Jobbszélsők:

Bujdosó Bendegúz (kézilabda, )Bujdosó Bendegúz:

Születési idő: 1994.12.10.
Magasság/Súly: 183/70
Klubja: MKB Veszprém KC

A segítőkész harcos. Aki az előbbi tulajdonságát tartja a legkedvesebbnek, s aki ugyan szeret álmodozni, világbajnoki aranyról, profi kézilabdacsapatról, de azért nem feledkezik meg arról, hogy a siker felé vezető út, kemény munkával van kikövezve. Ahogy azt a világhírű lemezlovas, David Guetta, a másik nagy kedvenccel, Ne-Yo-val közösen a világ tudtára is adta: Play hard, work hard, azaz játssz- és dolgozz keményen. Aki nem aprózza el, mert nála a kedvenc kézilabdázó és a kedvenc sportoló egy és ugyanaz: a kétszeres olimpiai bajnok francia Luc Abalóhoz senki nem érhet fel. De Johnny Depp játékával, a Nagyfiúk című filmmel, és Harry Potter kalandjaival is nehéz lenne felvenni a versenyt. És akkor a BMW-ről, a kék színről, a pizzáról és a barackléről még nem is beszéltünk, a matematikáról pedig ne is beszéljünk, mert attól ideges lesz. Ezt semmiképp sem szeretnénk, meg aztán a kemény munka nekünk is jobban tetszett.

Gidai Máté (kézilabda, )Gidai Máté:

Születési idő: 1994.01.18.
Magasság/Testsúly:179/78
Csapat: Pick Szeged

A társaságkedvelő srác, aki ha nem kézilabdázó, akkor valószínűleg autóversenyző lenne, hiszen filmeknél a Halálos iramban-t, újságoknál az F1-et, autóknál pedig a Mercedes S-t kedveli. A példaképért nem megy a szomszédba, a szegedi felnőtt csapatban játszó Rajko Prodanovicsot választotta kedvencének, de a Barcelona jobbszélsőjét, Victor Tomast is csodálja. Mindenkinek más jut eszébe a „boci” szemekről, de neki csak egy valaki, a kedvenc színésznője Mila Kunis. Gyűlöli a semmittevést, ezért ha nincs más dolga, akkor még egy milánói makarónit is elkészít magának, miközben a hip-hop király Macklemore Thrift Shopja szól a háttérben. Álma, hogy bekerüljön a Pick Szeged nagy csapatába és magára ölthesse a felnőtt válogatott mezét. Kezdésnek az U19-es mez sem rossz, de azért a többiért is szurkolunk Neki! J

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.