Sport

Kiss László: Katkának volt egy rossz álma

kiss-laszlo(960x640)(2).jpg (kiss lászló, )
kiss-laszlo(960x640)(2).jpg (kiss lászló, )

De szerencsére semmit nem jelentett: Hosszú Katinka világbajnok lett hétfő este. A szövetségi kapitány hallatlanul boldog.

A 200 méteres női vegyes úszásban született meg a barcelonai vizes világbajnokság első érme, rögtön egy arany, Hosszú Katinka révén.

A bajai származású úszóklasszis végig vezetett, minden résztávnál az ő nevét írta ki először az időmérő, és bírta végig a távot: megszerezte a világbajnoki aranyérmet.


Hosszú győzelme sima volt
Fotó: MTI

Kiss László szövetségi kapitány boldogan nyilatkozott az eredményhirdetést követően a Sport24-nek.

„Fantasztikusan, lenyűgözően, az első métertől az utolsóig meg tudta csinálni azt, amit elterveztünk, nagyon boldogok vagyunk. Volt egy rossz álma, azt mondta: „Négy számban lettem negyedik.” Kérdeztem tőle, éjfél után vagy éjfél előtt álmodtad, mire ő azt mondta reggel felé. Megnyugtattam, hogy az az álmoskönyv szerint semmit nem jelent, épp az ellenkezője igaz.

Nagyon nagy lelkesedéssel készült, és ebben a miliőben olyan szinten szeret úszni, hogy az elkövetkezendő időkre ez nagyon biztató. Ilyenkor fáj az ember szíve, hogy nem jött haza egy évvel korábban. Le a kalappal edzője, egyben vőlegénye, Shane Tusup előtt, tényleg nagyot alkotott, rendkívül boldogok vagyunk.

A 200 pillangó és különösen a 400 vegyes kilátásai ezek után nagyon biztatóak. Jól úszott pillangón, arról nem is beszélve, hogy a reggeli 100 hátas ideje is új magyar rekord volt, és engedett következtetni a szép szereplésre. Nagyon jó formában van minden úszásnemben” – értékelt a szakember.

Hogy mit mondott Hosszú Katinka a döntő után, ide kattintva olvasható el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik