Sport

A Pick Szeged nem utazik a doboji tornára

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája előrehozott selejtezős párharca miatt a Pick Szeged nem vesz részt a boszniai Dobojban sorra kerülő nemzetközi tornán.

A klub szerdai közleménye szerint a szakmai vezetőség úgy ítélte meg, hogy az augusztus 20. és 24. közötti doboji viadal “olyan intenzív terhelést jelent a felkészülés elején járó játékosoknak, amelyben nagy a sérülés veszélye”, ráadásul a kiemelten fontos BL-kvalifikáció túl közel van hozzá.

Az európai szövetség kedden döntött arról, hogy a csődbe jutott spanyol Atlético Madrid visszalépése miatt átalakítja a férfi BL-selejtező programját. A módosítás szerint a szegediek a macedón Metalurg Szkopjével találkoznak, az első meccset idegenben, a visszavágót hazai pályán rendezik. A párharcot augusztus 28. és szeptember elseje között kell megrendezni.

A győztes indulhat a BL 24-es főtábláján, a vesztes az EHF Kupában folytatja.    A lemondott doboji torna helyett több felkészülési mérkőzést igyekszik a programba tenni Juan Carlos Pastor vezetőedző.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik