Sport

Elmaradt kézfogás az olimpikonok jutalmazásán

balog zoltán (balog zoltán, )
balog zoltán (balog zoltán, )

Balog Zoltán miniszter a Szépművészeti Múzeumban díjazta a londoni olimpia 4–6. helyezett sportolóit.

Hétfőn az emberi erőforrások minisztere köszönetet mondott a londoni olimpián és paralimpián pontszerző helyen szerepelt versenyzőknek és edzőiknek, szakvezetőiknek azért, hogy Magyarországot újra a világ legeredményesebb sportnemzetei közé emelték.

„Minden magyar büszke lehet a kemény, küzdelmes munkával kivívott olimpiai eredményekre, Londonnal új tartalmat kapott az, hogy Magyarország sportnemzet” – mondta Balog Zoltán az ünnepségen.

A beszéd után a miniszter, Czene Attila, a tárca sportért felelős államtitkára és Szekeres Pál, a minisztérium helyettes államtitkára állami kitüntetéseket (Magyar Érdemrend Tisztikereszt, polgári tagozat), valamint miniszteri elismerő okleveleket nyújtott át a sportolóknak.

A díjátadást apró, de jól észrevehető közjáték zavarta meg. Történt, hogy amikor az esemény moderátora Gyárfás Tamást szólította oklevelének átvételére, a Magyar Úszó Szövetség elnöke annak rendje és módja szerint kivonult, majd nem nyújtottak egymásnak kezet Balog Zoltán miniszterrel. Így Gyárfás egyedül az olimpiai úszóbajnok Czene Attilával rázott kezet, majd látható ingerültséggel elvonult, Szekeres Pál felé nyúló gratuláló kezét nem méltatta „válaszra”. Információnk szerint a helyettes államtitkártól később elnézést kért.

Hogy személyes vagy politikai konfliktus áll a protokoll megsértése mögött, vagy hogy Gyárfás nem fogott kezet Baloggal vagy fordítva, ergo melyik félnek fogyott el az „emberi erőforrása”, azt nem lehetett megállapítani.

Tény azonban: egy csodálatos ünnepséget árnyékolt be az, hogy egy kézfogással kevesebb volt hétfőn a Szépművészeti Múzeumban. Kár érte…

IDE KATTINTVA OLVASHATÓ A KITÜNTETETTEK LISTÁJA!

A Sport24-nek sikerült telefonon elérnie Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség elnökét, aki az elmaradt kézfogást firtató kérdésünkre a következő választ adta:

Valóban nem fogtam kezet miniszter úrral. Tudomásom szerint a protokol azt írja elő, hogy a magasabb rangú kell nyújtsa a kezét. Tekintettel arra, hogy Balog úrral legutóbb augusztus 20-án találkoztunk és nyújtottunk egymásnak kezet, nem érzek semmiféle politikai vagy személyes ellentétet. Mi több, a díjátadást követően egyrészt személyesen kértem elnézést Szekeres Páltól figyelmetlenségemért, másrészt felkértem miniszter urat, hogy az ősszel megjelenő Sport Évkönyvének előszavát írja meg, amit örömmel elfogadott.”

Természetesen megpróbáljuk Balog Zoltán miniszter urat is megkérdezni az esetről. Amint parlamentban tartózkodó munkatársunknak ez sikerül, cikkünket frissítjük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik