Sport

Osztják egymást szépen Londonban

Messze nincs még vége az olimpia biztonságáért felelős cég vesszőfutásának - illetve meglehetősen átláthatatlan, hogy vajon megfelelő képzettségű emberek ellenőrzik-e a különféle helyszínekre érkezőket.

Mindazonáltal a többség bizakodik: azért azt kizárták, hogy tragédia történjen. Az Olimpiai Parkban, ahol dolgozom minden a legnagyobb rendben van – ami persze nem csoda, a koronagyémántot tökéletes rendben őrzik, csakhogy az olimpia nem pusztán a kirakatról szól: edzéshelyszínekről, szállásokról, távoli helyeken lévő létestményekről (focistadionok, vitorlázás, országúti kerékpár és maraton útvonala).

Hogy egy hete áll a bál, mert kiderült, a G4S képtelen csatasorba állítani a szerződésében vállalt 10-11 ezer biztonági őrt, így a kormány kénytelen volt 3500 katonát átvezényelni a játékok biztosítására – nos, ez már régi történet.

A nagyobbik probléma, hogy akiket felvettek, azokkal is csak a baj van. Egy részük képzetlen, másik részük nem jelentkezik munkára. Hiába van aláírt szerződés, meg formaruha, több helyen is előfordult, hogy az aktuális műszakra beállított létszám tizenöt százaléka egyszerűen nem érkezett meg a melóba. És akadt olyan is, hogy ez az arány 59 százalék volt. Naná, a profit ugyebár mindenekfeletti, így aztán a foglalkoztatottak jó részét 3.86 fontos órabérért szerződtették – ők meg pont tesznek az egészre ennyi pénzért.

Viszont a G4S is kezd egyre jobban ráfaragni a pénzéhségre: az már tuti, hogy 50 millió fontot vissza kell fizetnie a szervező-bizottságnak a 284 milliós szerződési összegből, emellett a cég 400 millió fontot veszített a tőzsdei értékéből, miután részvényei 15 százalékot estek a botrány kirobbanása óta. Nick Buckles, a cég vezetője kedden egy parlamenti bizottság előtt sajnálkozott nagy rössel, mondván, túl későn derült ki, hogy mekkora a gond, de ő például azonmód visszajött amerikai szabadságáról…

Még így is későn. Azt mindenesetre bejelentette, máris kiszálltak a 2014-es vb és 2016-os olimpia biztonsági partneri szerződéséért zajló versenyből – míg otthon alighanem azt kell bejelentenie, hogy majd kell húzni egy kicsit a nadrágszíjon, a történek után ugyanis valószínűleg Buckles-nak ott kell hagynia évi 830 ezer fontos (csaknem 300 millió forintos) fizetést garantáló pozícióját…

A média természetesen előszeretettel dugdossa a mikrofonokat az orrok alá, és a politikusok osztják is egymást szépen – ezen a téren legalább annyira nívós szópárbajok zajlanak, mint amilyenekhez otthon hozzászoktunk…

Eközben falun már sírnak, hogy már a kisebb rendőrőrsökről is az olimpiára viszik a bobbykat, és hogy hagyják őket békén, inkább rájuk vigyázzanak, mint a játékokra.

Abban azért mindenki reménykedik, hogy nagyobb baj nem történik majd, bár a kapkodás nem szül jó vért, azaz akár akadhat pár rés a pajzson, ahol a bajkeverők beszivároghatnak – mégis, talán abban bízhatunk, hogy ahol igazán számít, ott képzett emberek felügyelnek majd a biztonságra. Legfeljebb a belső posztokon fordulnak elő gondok, de sebaj, maximum megint három magyar megy be egy jeggyel a vízilabda-uszodába, mint történt Athénben és Pekingben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik