Sport

Negyedszer bajnok a Szolnok

A Szolnoki Olaj nagy arányban nyerte meg a férfikosárlabda-bajnokság döntőjének negyedik mérkőzését, és ezzel együtt a bajnoki aranyat.

A párharc első két meccsét az Olaj nyerte, majd a harmadikat a Falco, így a szombathelyiek elodázták az ünneplést, ugyanis három nyert meccs kell az aranyéremhez.

A negyedik találkozót azonban Szolnokon rendezték, így szinte előre borítékolható volt, hogy az Eurochallenge Kupa negyedik helyezettje bajnoki címet ünneplhet hétfő este.

Ennek megfelelően kezdtek a hazaiak, az első negyedben röpködtek a triplák: Brandon Gay, Obie Trotter és Horváth Ákos is szórta a hármasokat, míg a palánk alatt Báder hozta a duplákat. Persze a Falco sem adta magát könnyen, egy darabig még tartották is a lépést, de Gay két hármasa után 24-17-re elhúztak a hazaiak.

Az amerikai nagyon élt a meccsen, egy triplát és egy duplát is vállalt egymás után, így 35-22-vel fordultak a felek. A második etapban azonban kevesebb kosarat láthattunk, ami nem is csoda, hiszen az első 10 perc során a Szolnok 74%-al dobott, és a Falco is bőven 50% fölött szórta a kosarakat.

Hiába a kevesebb pont, mégis 20 fölé ment a különbség, Fodor hármasa után 44-24-et mutatott az eredményjelző. Ezt követően magára húzta a szombathelyieket az Olaj, mégis maradt a kiharcolt különbség, így 63-40-el vonultak öltözőbe a felek.

A haramdik negyedben hiába küzdött a Falco a közelítésért, a Szolnok is szorgosan dobálta a kosarakat. 86-57 volt az állás az utolsó játékrészre fordulva, de ekkor már visszakapcsoltak a hazaiak.

A dobókedv megvolt mindkét oldalon, de a kosarak többnyire kimaradtak. négy perc telt el a negyedből, mire feléledt a meccs, de a Szolnok más dimenzióban játszott mint a Szombathely. Ennek ellenére az utolsó percekben semmi sem jött össze az Olajnak, 97 pontnál megrekedtek, hiába akarták elérni a 100-at. A Falco ellenben araszolt előre, a 31 pontos különbséget 19-re faragták le, köszönhetően Timberlake remeklésének, aki végül 25 ponttal zárt.

Végül Mills hármasa jelentette a 100-as álomhatár átlépését, de még onnan is volt előre: 102-84 lett a vége.

A Szolnoki Olaj ezzel a végső sikerrel negyedik bajnoki aranyát szerezte története során, és 2011 után megvédte a címét.

Eredmény – férfikosárlabda-bajnokság, döntő, 4. mérkőzés

Szolnoki Olaj – Falco-Szova KC Szombathely 102-84 (35-22, 28-18, 23-17, 16-27)
legjobb dobók:
Gay 19, Báder 19, Horváth 16, Mills 12, Trepák 12, Trotter 10, illetve Timberlake 25, Szabó 15, Pantelic 12
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3-1 a Szolnok javára.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik