Sport

Vásárolj, hogy segíts!

paralimpiai-csapat(i) (paralimpia,)
paralimpiai-csapat(i) (paralimpia,)

200 forintos kuponok megvásárlásával támogathatják a Tesco vásárlói a magyar paralimpiai csapat felkészülését.

Aláírta a Tesco vezérigazgatója és a Magyar Paralimpiai Bizottság [MPB] elnöke azt az együttműködést, amelynek keretében az áruházlánc kuponos gyűjtést indít a paralimpiai csapat londoni felkészülésének támogatására. Az akció május 21-től hat héten keresztül tart és a teljes befolyó összeget a Magyar Paralimpiai Bizottság kapja.

A korábbi, rendkívül sikeres kuponos gyűjtésekhez képest újdonság, hogy a kuponszelvényeket egyedi sorszámmal látják el, és ezzel a sorszámmal regisztrálni lehet a Tesco külön erre az alkalomra készített Facebook applikációján keresztül. A kampány végén egy szerencsés támogató kétszemélyes londoni utat nyer, belépővel a Paralimpiai Játékok megnyitó eseményére.

„Nagyon fontos szakaszához érkeztünk a londoni felkészülésnek, a sportolóknak minden támogatás számít. Az a célunk, hogy több sportolónk vegyen részt a játékokon, mint 2008-ban Pekingben, ahol harminchárom magyar versenyző vett részt. Az MPB elkötelezett a tiszta versenyek mellett, sportolóinkat folyamatosan doppingellenőrzésen vesznek részt, az eddigi közel 100 vizsgálat költségeit a minisztérium állta.” – mondta Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. „A Tesco kuponos gyűjtésének azért örültünk nagyon, mert abban is segít, hogy sportolóink és eredményeik szélesebb körben ismertté váljanak.”

A kuponos gyűjtést a kampány arcaként támogatja Sors Tamás úszó, paralimpikon és Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakozó is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik