Sport

Elhivatott fehérvári rallys tehetség

20 évesen szinte berobbant a rally világába Matók Ádám, aki fiatal kora ellenére már jókora tapasztalattal rendelkezik, és komoly céljai vannak az idei versenyidényre a rally 8-as kategóriában.

Nem vitás, Matók Ádám igazi mai fiatal, határozott fellépése már az első percekben azt sugallja, erős egyéniségét a versenypályán is kamatoztatja. A 22. évében járó fehérvári rallys szinte az anyatejjel szívta magába az autóversenyzés iránti vonzalmát, hogy aztán 17 évesen már bemutatkozhasson a Mikulás Rallyn. „Édesapám rallyzott, az összes versenyén ott voltam, így nem is választhattam más sportágat. Lényegében már a kilencvenes évek elejétől a pálya mellett nőttem fel.” – avat be a kezdetekbe. Hát igen, a kerek lámpás Zsigulik időszaka kétségtelenül meghatározó volt Ádám karrierjének alakulásában. Már csak azért is, mivel mindig figyelemmel kísérte a szerviz csapat munkáját, így szinte együtt lélegzett a stábbal.
„Mikor vezettem először? Talán öt-hat éves lehettem, amikor először el tudtam fordítani a kormányt, a pedált ugyan nem értem el, Apu ölében ülve próbálkoztam. Ha nem is váltottam, de maga az érzés, hogy kormányozhatok felemelő érzéssel töltött el.” – emlékezett. Persze, hogy ezen a Zsigulin tette meg immár felnőve, néhány évvel később önállóan az első kilométereket.
2007 decemberében a már említett Mikulás Rallyn, amely kis túlzással ár első osztályú szintű megmérettetés, debütált, egy őskövültnek számító, bérelt Golffal, majd egy év múlva, pedig a Szilveszter Rally számított amolyan bemelegítésnek az idei szezon előtt. „A Mikulás Rallyn annak örültünk, hogy célba értünk, ráadásul nem az utolsó helyen!” – említi büszkén. Az már szinte nem is lehetett kérdés, hogy első versenyautóját is édesapjától kapta, egy 205-s Peugeot-val indult karrierje. Az amatőr bajnokságban ezzel az autóval három versenyen vettek részt, majd egy 1,6-os Honda Civicbe ültek át, amelyen több futamgyőzelem után zsebelték be a bajnoki címet.

Aztán több sikeres verseny után már a támogatók is fantáziát láttak benne, olyannyira, hogy a profi ökölvívó világbajnok Erdei Zsolt karrierjét, egyengető Megaphone TPM Kommunikációs és Menedzsment Ügynökség biztosítja tavaly december óta a hátteret számára, navigátor társával, Szabó Krisztiánnal, akit „Tián-ként ismernek rallys berkekben.
A kétszeres amatőr bajnok 2012-ben az I. osztályú rali-bajnokságban egy Honda Civic Type-R volánja mögött indul majd, de ezen kívül több IRC (Európa-bajnoki) futamon is szeretne részt venni. Nem titkolt célja idén, hogy a rally 8-as kategóriában minél több futamgyőzelem mellett megszerezze a bajnoki címet. 2013-ban, pedig az R 3-as kategóriában akar indulni, és nagy vágya, hogy az IRC kategória-bajnoki címet is birtokolhassa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik