Sport

Kétszer állt fel a padlóról a Volán és nyert

Az EBEL-ben érdekelt Sapa Fehérvár AV19 együttese az Acroni Jesenice otthonában nyert 5-4-re a hosszabbításban.

Az osztrák hokiliga sereghajtójához, a Jesenicéhez látogatott Kevin Primeau legénysége, így természetesen a Volán számított a találkozó esélyesének. Ehhez képest kevesebb, mint négy perc játékot követően már a szlovének vezettek, Antti Pusa avatta fel Adam Munrót. A 23 esztendős finn kisvártatva egy kettős emberfórt használt ki, azonban Sofron István révén még az első szünet előtt szépítettünk, a fiatal fehérvári szélső szintén emberelőnyből volt eredményes.

A második harmadban is a Jesenice rohamozta többet a kaput, gólt azonban csak a Sapa Fehérvár lőtt, Ladányi Balázs és Justin Dacosta összjátéka után Vas Márton egalizált, döntetlenről várhatták a rendes játékidő utolsó húsz percét a csapatok.

Hidegzuhany volt a harmadik etap eleje, ugyanis kevesebb, mint egy perc alatt kettőt is vágott az Acroni, Mihály Árpád és Sille Tamás azonban még gyorsabban egyenlített, így a 48. minutum elején már 4-4 volt az állás. A rendes játékidő további részében ugyanakkor nem született meg a döntés – egy kis ideig kettős hátrányban voltunk, de túléltük -, így a következett a hosszabbítás.

Már majdnem lepergett a ráadás öt perce, amikor a székesfehérvári védő, Harlan Pratt eldöntötte a levegőben lógó egy pont sorsát.

Eredmény – EBEL, alapszakasz
Acroni Jesenice (szlovén)-Sapa Fehérvár AV19 4-5 (2-1, 0-1, 2-2, 0-1) – hosszabbítás után
a magyar csapat gólszerzői: Sofon (17.), Vas M. (33.), Mihály (47.), Sille (48.), Pratt (65.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik