Sport

Feszített lesz az NBA tempója

Kedden elkészült a bérvita miatt szünetelő észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) menetrendje.

A liga egy hete arról értesítette a klubokat, hogy a játékosok önkéntes alapon bemehetnek a július 1. óta zárva tartó edzőközpontokba gyakorolni-erősíteni, ezenkívül a csapatok tárgyalhatnak ügynökökkel, de péntekig – amikor elvileg indulnak az edzőtáborok – nem tehetnek ajánlatot, és nem köthetnek szerződést.

A 82-ről 66 mérkőzésesre rövidített alapszakasz a tervek szerint karácsonykor kezdődik, többek között a legutóbbi döntő “újrajátszásával”, a Dallas Mavericks-Miami Heat rangadóval. A címvédő texasi alakulat másnap már Denver Nuggetset látja vendégül. A csoportkör április 26-ig tart, a döntő utolsó napja pedig június 26. lesz. A sűrített szezon során – amely eredetileg november 1-jén indult volna – az együttesek legfeljebb háromszor fognak egymás után három napon pályára lépni.

Az alkudozás központi vitatémája az évi 4,3 milliárd dollárt kitevő bevételek megosztása volt: a kosarasok hajlandónak mutatkoztak rá, hogy az eddigi 57 helyett 52 százalékra vigyék le saját összrészesedésüket, a klubtulajdonosok azonban – a múlt szezonbéli, együttesen állítólag 300 millió dollárra rúgó veszteségeikre hivatkozva – ragaszkodtak az 50-50 százalékos felosztáshoz. A játékosok emellett elfogadhatatlannak tartották a klubonként 45 millió dolláros fizetési maximumot is.

Legutóbb az 1998/99-es idényben volt bérvita a felek között, akkor olyannyira elhúzódtak a tárgyalások, hogy az alapszakaszban a tervezett csapatonkénti 82 mérkőzés helyett csak 50-et játszottak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik