Sport

Simán hozta az alsóházi rangadót a Szeged

Kosárlabda, Szeged, NB I A csoport.

A vendégek a tervezettnél később érkeztek Szegedre, így a meccs elején egy kicsit az „öltözőben maradtak”. Ezt jó támadójátékkal kihasználta a Szedeák, s elhúzott 13-4-re. A vendégek több támadóhibát elkövettek, sőt két szándékos faultot is kiosztottak az eléggé furcsa felfogásban fújó játékvezetők. Az első negyed után gyakorlatilag „teli volt a tábla”. A vendégeknél 13, míg a hazaiaknál 10 fault szerepelt. A második negyedben azután visszafogták magukat a bírok, sokszor olyankor sem sípoltak, amikor kellett volna. Nagyszünetre a hazaiak már behozhatatlan előnyt szereztek.

A fordulás után két perccel Dukic már a negyedik faultnál tartott, így Fodor Péter pályára küldte a fiatal Varga Dánielt, Akivel a többiek mindenáron pontot akartak dobatni, ami később sikerült is. Mint, ahogy a másik újonc, Wírth Ádám is beköszönt egy triplával, ráadásul ez volt a csapat századik pontja, így a szokás szerint jöhet a rekesz „maláta lé”. A végére a berényiek egy kicsit összeszedték magukat, így nem lett nagyon nagy a különbség.

 

Naturtex-SZTE-Szedeák-Jászberény 106-74 (36-20, 26-16, 23-15, 21-23)
800 néző. Vezette: Pálla, Gorka, Boros.
Naturtex-SZTE-Szedeák: DRAHOS 21/9, KISS 15/9, LEVY 15, IVOSEV 30/3, Dukic 3. Csere: Csorvási 8, Vida 2, MOLNÁR M. 9/9, Wirth 3/3, Varga. Vezetőedző: Fodor Péter
Jászberény: MEDVE 14/3, Hodges 8, Johnson 11/3, Jones 16, Horti 8. Csere: Fülöp, Helmeczi, Sormaz 7/3, Antal 6, Wehner 4. Vezetőedző: Horváth Balázs.

Fodor Péter:- Jól kezdtünk, s ez meghatározta az egész meccs menetét. Pontos, néha kisé lassúnak tűnő támadásainkkal elbizonytalanítottuk az ellenfelünket. Fault problémáink miatt elég korán pályára kellett küldenem a fiatalokat, de ma hozták a tőlük elvártat.

Horváth Balázs: – Hosszabb lett az ide vezető út, mint amire számítottunk, így egy kicsit az öltözőben maradtunk az elején. És nem csak fizikálisan, hanem agyban is. Most egy nagyon nehéz sorozat előtt állunk, ezért jobb lett volna egy szoros meccset játszani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik