Sport

Tipsarevic is megverte Djokovicot

A két top10-es szerb rangadóját Janko Tisparevic nyerte három szettben az ATP-vb A-csoportjában, pénteken. Djokovic még továbbjuthat, ha Ferrer este nyer.

A két jóbarát korábbi párharcait Djokovic dominálta, 3-0-ás, hibátlan mérleggel. Ma is a világelső kezdett nagyobb elánnal. Pillanatok alatt hozta adogatásait, míg a tartalékosként beugró Tipsarevic kínkeserves öt-hat perceket töltött el saját szervája mögött. A negyedik game-ben Djokovic brékelt, előnyét pedig megőrizte az első szett végéig, harmincnyolc perc után, 6-3-mal fordultak a felek.

Az első számú szerb a második játszmában is próbált agresszív lenni, kezdeményezni, gyorsan lerendezni a meccset, de már nem jöttek úgy az adogatások, a nyerők száma visszaesett, a ki nem kényszerített hibáké pedig hétről tizenkilencre ugrott, így nem csoda, hogy a kissé megilletődött Tipsarevic kétszer is elvette Djokovic adogatását. Ötvenhárom perc alatt, 6-3-mal kiegyenlített.

A döntő szettben pedig már csak az idősebbik szerb volt a pályán. Már a találkozó elején is látszott, hogy jobb kondiban van, a végjátékra pedig Djokovic teljesen elfogyott, fizikálisan és mentálisan egyaránt. Rögtön az első szervajátékát odadobta a “tenisz entellektüelének“, majd a legvégén 3-5-ös állásnál a meccsben maradást sem tudta megoldani, összesen harminchét rontással fejezte be a szerb különderbit.

Tipsarevic két óra és nyolc perc alatt, karrierje során először győzött Djokovic ellen, de már biztosan nem juthat tovább az A-csoportból.

A világelső viszont még igen, ha a vb-n eddig szettet sem vesztő David Ferrer este bármilyen arányban megveri Tomas Berdychet. Amennyiben viszont a cseh nyer, akár két, akár három szettben, akkor Djokovic 70-6-os mérleggel, zsinórban három vereséggel zárja a 2011-es évet (közvetlenül a US Open után 66-2-es mérleggel állt, azóta 4-4).

Ferrer számára nem csupán Djokovic megmentése a tét azonban, hiszen vereség esetén a spanyol visszacsúszik a csoport második helyére, és játszik a legjobb négy között Roger Federerrel, Berdych pedig csoportelsőként a Nadalt búcsúztató Jo-Wilfried Tsongával.

Eredmény – ATP-vb, London (2,227 millió font), 3. csoportkör
A-csoport:
Janko Tipsarevic (szerb, 9.) – Novak Djokovic (szerb, 1.) 3-6, 6-3, 6-3
A csoport állása:
David Ferrer 2-0, Novak Djokovic 1-2, Tomas Berdych 1-1, Janko Tipsarevic 1-1, Andy Murray 0-1 (visszalépett)
Péntek este 21:15-től, Digi Sport (ÉLŐ):
David Ferrer (spanyol, 5.) – Tomas Berdych (cseh, 7.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik