Budapest, 2017. június 13.
Középen Szabó Tímea független képviselő mutatja a Norvég Alap által támogatott civil projektekről összeállított listáját, amikor a képviselők szavaznak a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényről az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. június 13-án.
MTI Fotó: Kovács Attila
Poszt ITT

Így lehetne megvédeni a kormányt fő ellenségétől: magától

Zsolt Péter
Zsolt Péter

szociológus. 2017. 06. 16. 10:46

Korábban a témában:

A leglátványosabb jelenet kétségkívül a Szabó Tímea által Orbán Viktor elé tárt leporelló, melyen fel vannak sorolva azok a civilek, akiknek a törvény szerint mostantól fogva „átláthatóknak” kell lenniük. Néha meghökkenhet a törvényalkotó is azon, hogy mennyi forgács hullik a favágásánál.

Bizonyára nem tudnám meggyőzni azokat, akik szerint Soros György vagy a Norvég Civil Alap által támogatottakat mostantól fogva külföldről támogatottként méricskélnünk helytelen. Mert azt mondhatják, hogy ez miért ne volna akár dicsőség is? Azt azonban mindenki elismeri, hogy az átláthatóság itt álságos érv, mert ha ez az elv vezérelne bárkit, akkor a CÖF esetében meg a kormánytámogatást kéne feltüntetni.

Semmi kedvem nem volt, és most sincs ahhoz, hogy a saját soraim erősítsem, a velem egyetértőkhöz szóljak, nekem az a fontos, hogy elvszerű és igazságos megoldások szülessenek. Azok viszont nem érdekelnek, akik élvezik a háborúskodást. Nekik fölösleges is olvasni, amit írok, mert nem nekik szól.

Körülbelül két évig intenzíven foglalkoztatott az a kérdés, hogy miképp lehetne megelőzni a most kihirdetett törvényt. Rádióban-tévében nem is voltam hajlandó másról nyilatkozni, csak a civilekről. Miként lehetne olyan civil törvényt alkotni – tettem fel magamnak a kérdést –, ami kihúzza a háborús retorika méregfogát, és valóban a civileknek és a társadalomnak készül? Nyilvánvalónak tűnt a számomra, hogy ezt nem én tudom megfogalmazni, hanem maguk az érintettek.

Nekem is volt azonban egy attitűdöm, elvégre az ember nem kezd bele egy hosszú projektbe elköteleződés vagy érdek nélkül. Nekem szociálpszichológusként már a legelején Jane Elliott kísérlete ugrott be, amely cáfolja azt az ellenvetést, hogy egy sorosozós klímában a „külföldről vagyok támogatva” címke ne szülne a későbbiekben ellenségeskedést, az érintettek részéről pedig akár szorongást.

Budapest, 2014. szeptember 13.
A kormány civil szervezetekkel kapcsolatos politikája és a Norvég Civil Támogatási Alapot koordináló civil szervezetekkel szembeni rendőri fellépés elleni tiltakozók Budapesten, a Városház téren 2014. szeptember 13-án. A résztvevők kartonpapírból formázott nyitott tenyereket tartanak a magasba, annak szimbólumaként, hogy megálljt parancsoljanak a civil szervezetek elleni "kormányzati támadásoknak".
MTI Fotó: Járdány Bence
Fotó: MTI / Járdány Bence

A kísérlet az emberi természetet mutatja be. Ha egy “tekintélyszemély” azt mondja egy csoportra, hogy az alacsonyabb rendű – márpedig a kormány tekintély, és Soros György nem példaképe –, akkor ugyanaz fog történni, mint Jane Elliott tanárnő barna szemű diákjainál az első körben. Elliott, ugye, kijelentette, hogy a legújabb felfedezések szerint a kékszeműek okosabbak, szebbek, jobbak: ezután a lenézettek megalázottak lesznek és dühösek. De a kísérletet még ugyanaz nap meg is fordították, mikor is a barna szeműeket állították be különbnek: „bocsánat – mondta a tanárnő –, most látom, hogy az előbb rosszul olvastam a tudományos felfedezést”. Ekkor azonnal bosszút is álltak a kék szeműeken.

Azaz, ha bárki tekintélyszemélyként megfordítja a dolgot, és egyszer csak azt mondja, hogy a külföldről támogatottak a jó civilek, és a hazaiak a gyanúsak, akkor meg nem a bölcsesség nyilvánul meg a korábban meghurcoltak részéről, hanem a revansvágy.

Ennek csak úgy lehet véget vetni – tekintélyi oldalról –, hogy jön valaki, és azt mondja, az egész csak szórakozás volt, tanulópénz volt, amit azért fizetünk, hogy sose dőljünk be az uszításnak. A kék szeműek nem okosabbak, ahogy a barna szeműek sem, ellenben figyeljetek arra, hogy közülük az egyének mit teljesítenek. Ez körülbelül azt jelenti, hogy arra figyeljetek oda, hogy a civilek mit tesznek, és ne arra, hogy külföldről vagy belföldről származik a pénzük. És persze sose hagyjátok azt, hogy valaki elkezdje egy csoport megbélyegzését. Mert hogy Jane Elliott kísérlete is azzal indul, hogy a magasabbrendűek megjelölhették az alacsonyabbakat egy kendővel, hogy jó messziről mindenki lássa, kik a alávetettek. Kell néhány dolog, amivel belerángatjuk az egyik csoportot a másik megalázásába, ettől jól fogják érezni magukat, mert különbnek lenni általában jó – nyilván valakinek kellemetlen érzés ilyen áron –, ám ha rá lehet venni egy csoportot egy kis szadizmusra, már beindul a kognitív disszonancia, és a felsőbbrendű csoport örömmel győzi meg magát mindenről, hogy aztán a dolgok tovább durvulhassanak immár önigazolásból.

Az én motivációm tehát részben e kísérleti háttér igazságához kötődött, másrészt az ember azért is csinál rádióműsort, mert szereti hallani a saját hangját, és ezzel én sem vagyok másképp. Készítettem még számos kis cikket, s a végén két tudományos publikációt is. De azt hiszem ennyi megbocsátható nekem is. Pénzt semmit nem kerestem, tehát az esetem is cáfolja, hogy az embereket mindig csak a pénz érdekli.

Ha megnézzük milyen szakaszban van most Magyarországon a civil téma, akkor azt láthatjuk, hogy a megbélyegzés első fázisában.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Nem az átláthatóvá tételben, hanem a megbélyegzésben, és ebben tökéletes igaza van az ellenzéknek. A második fázis lehet akár „a kövessünk el egy kis szemétséget” a megbélyegzettekkel szemben szakasz is. Nagyjából ez a forgatókönyv figyelhető meg Oroszországban, és talán Izraelben is. De térjünk vissza az én két évig tartó projektem lényegére.

A cél az volt, hogy leüljenek egymás mellé az egymást gyűlölő civilek is. Mindenekelőtt tegyék félre a „te vagy az álcivil, nem mert te vagy az álcivil, nem mert te…” kommunikációt. Hogy ez nem mehet könnyen? Hát persze, ezért szántam rá ennyi időt, és eszembe se jutott rögtön az elején a szembesítés.

Nagyon ravaszul először is reprezentatív mintát vettem a magyar civil társadalomból, és 10 adásban, 10 különböző területről, 2-3 vendéget kerestünk. A 10 terület nagyjából lefedi a civil szervezetek nagyobb típusait, a hozzájuk rendelt 2-3 variáció pedig lehetővé teszi, hogy a legkülönbözőbb civilek bekerüljenek a mintába, de a jelentősek se maradjanak ki. Így volt vendég a műsorban a CÖF is, egy másikban Soros György legfontosabb alapítványa az OSI. A sorozat végén – mivel a sorozat címe Civil Világ volt – megrendeztük a Civil Világ Gálát egy könyvesboltban, ahová a műsorban szereplő összes résztvevőt meghívtuk. Merthogy a civilek valójában nem ismerik egymást.

Lehet, hogy bizonyos jogszabályok, éves jelentések, új törvények hasonlóan vonatkoznak rájuk, de egyébként nem foglalkoznak egymással. Sőt, a meghívottak jelentős részének nem is lett volna semmiféle érdekeltsége a külföldi finanszírozás témájában, mert hogy nem finanszírozzák őket külföldi pénzekkel. Az ismerkedés már önmagában is tanulságos, hiszen aligha hallgatták egymást a rádióban, mindenki értelemszerűen magát hallgatta újra, vagy ha sokat nyilatkozó volt, akkor még magát se.

Annyit sikerült még elérnem, hogy 12 szervezet belépett közülük egy zárt Facebook-csoportba. Sajnos a kormány favoritjai – a rádióműsorba ugyan még eljöttek -, de a gálára és a Facebookra már nem küldték el képviselőjüket. Pedig ez nagyon izgalmas társaság, amely ha kicsírázna, mint a nedves földön a mag, akkor virágos mező születhetne a mostani kopárságban. Az általuk kiizzadt javaslatok ugyanis csak és kizárólag igazságosak tudnának lenni, hiszen mindannyiuk elképzelése benne volna, ráadásul saját táborukban, politikaiban és/vagy funkciójában elkülönítetten is tekintéllyel bírna. Nem tartom például valószínűnek, hogy támogatnák a mostani törvényt, de ki tudja, esetleg bizonyos kiegészítésekkel igen. Ráadásul egy ilyen csoport véleményét nem sodorhatná félre a kormányzat sem, hiszen politikájának megfelelően saját érdekcsoportjai is benne volnának.

Nem kell mindent a politikától várni. Akár meg is lehet könnyíteni a kormányzat munkáját, hogy már eleve konszenzusos javaslatokat teszünk azokban a témánkban, amelyek a mi csoportunkra vonatkoznak. És ha így cselekednénk, a kormányt megvédenénk legnagyobb ellenségétől, saját magától.

A kívánatos környezet, melyben az a bizonyos virágos mező létrejön a társadalmakban, a legritkább esetben optimális. Sokkal inkább nagyon kellemetlen, nagyon válságos, nagyon éles helyzetek kényszerítik ki a konszenzusokat. Nekem se jutott volna soha eszembe egy ilyen projektet végigcsinálni, ha nem hallottam volna Orbán Viktor tusványosi beszédét 2014 nyarán, melyben azt mondta, hogy a külföldi pénzből tevékenykedők meg akarják akadályozni, hogy egy nemzeti állam újjászerveződése megtörténjék. Nekem ennyi elég volt, hogy lépni akarjak.

Három év telt el és mostanra jutottunk el a civil törvényig, de eljutottunk vegyes civil szervezetek egymással való megismerkedéséig is. Nagyon érdekes például, hogy ez a csoport már egyáltalán nem zárkózott el attól, hogy tagjai közt a kormányzat által kegyeltek is megjelenjenek. A barna szeműek már elfogadnák a kékeket, és megbocsátanák nekik a hatalmaskodásukat. Az ajánlat persze csak addig szól, amíg nem fordul a kocka.

Akkor a bosszú következik. És minden kezdődik elölről.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.