Poszt ITT

A lúgos támadó kisajátítása

A brutális kínzással vádolt orvos láthatóan hozzáfogott a közvélemény megdolgozásához, ennek része a hétfő esti tévészereplés.

A lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián hétfőn este a Duna TV-ben kap lehetőséget arra, hogy „a közellenség szemszögéből” tagadja annak a brutális bűncselekménynek az elkövetését – a vele korábban viszonyt folytató Renner Erika megkínzását, megnyomorítását és kifosztását –, amiért kilenc év börtönnel és a szakmájától való, örökre szóló eltiltással büntették. Ennek ellenére szabadlábon védekezik, míg ügyét a legfelsőbb bíróság vizsgálja.

Benének az igazságszolgáltatás előtt kellene megvédeni magát, ott viszont a feltárt tények alapos mérlegelése nyomán kétszer is bűnössége mellett döntöttek. Most hozzáfogott a közvélemény megdolgozásához. Az ATV vasárnapi Napló műsorában is megszólaltatták volna, de kommunikációs tanácsadója (nem tudom, gyakran előfordul-e, hogy brutális bűncselekmények vádlottjai kommunikációs tanácsadót fogadnak fel) mondta le nevében a szereplést, Bene barátnője pedig egy Facebook-kommentben fecsegte el:

azért, mert a Duna TV Kékfény műsora kisajátította az első megjelenés jogát.

Nehéz elképzelni, hogy efféle „kisajátításra” sor kerülhet úgy, hogy abból Benének nem származik előnye. Anyagi előnyre gondolni sem mernék, de arra igen, hogy számára kedvező színben tüntetheti fel, amit a műsorkészítők „a legbestiálisabb szerelmi bosszúnak tartott támadásként” írnak le, noha az alaposan kitervelt kínzásra azt sem lehet mondani, hogy a szerelemhez bármi köze lehet, annál inkább a másik feletti elvetemült uralkodásvágyhoz.

Bene barátnője azt is írja:

Nincs több idő!! Hétfőn lemegy a Kékfény adása, amiben Krisztián is szerepel és reméljük korrekt műsor lesz! Ha addig minél több emberhez eljut ez a szöveg tán egy kis rést ütünk a kemény és egyszerű koponyákon

– ami nem sok kétséget hagy afelől, hogy mi a szereplés mögött rejlő szándék.

A műsorelőzetes bemutatása után Renner Erika végtelenül szomorú és rossz üzenetnek nevezte a megkínzásával vádolt férfi megszólalását. Miután erről beszámoltunk, Kobza Miklós, az MTVA sajtófőnöke azt írta: bevett eljárás a vádlottak megszólaltatása. Bene viszont nem a börtön falai között, hanem szabadlábon, bűnösségét el nem ismerve relativizálhatja megszólalásával a le nem zárt ügyet, és a nyilvánosság előtt vonhatja kétségbe áldozata igazát.

Ne felejtsük el, hogy míg a bírósági beszámolók tényszerű tájékozódást tettek lehetővé az ügyben, az interjúban a vádlott kiragadott részinformációkkal érvelhet ártatlansága mellett, ami a közvélemény elbizonytalanítását szolgálhatja ugyan, a tisztánlátást kevésbé. Az viszont remélhető, hogy a Kúria döntését ez nem befolyásolja, nekik ugyanis továbbra is a tények, és nem a közhangulat alapján kell ítéletet hirdetniük.

Az MTVA szerint nem kértek kizárólagosságot

Kobza Miklós sajtófőnök cikkünk megjelenése után azt írta: a közmédia nem kérte Benét arra, hogy – ahogy barátnője állítja – csak nekik adjon interjút, és nem kérték más letiltását sem. Hozzátette: a vádlott maga jelentkezett, hogy interjút adna a műsorban. A riport nem mentegeti a bűnöst és nem hibáztatja az áldozatot – közölte Kobza Miklós.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik