Poszt ITT

Spéder Zoltán és Csányi Sándor egy cukrászdában

Tudják, van az a játék, amit általában gyerekek művelnek: valaki a másik fülébe súg egy rövid történetet, az továbbadja, az is, az utolsó meg visszamondja, hogy mi jutott el hozzá.

Az eredmény?

Általában hangos kacaj, mert a szöveget az adatközlő sem ismeri föl, amihez persze előbb el kell árulnia az eredeti verziót.

Amikor kissrác voltam, fel nem vetődött, hogy ezt a játékot szándékos csúsztatással, vagy tupírozással bárki elronthatná.

Minek?

A játéknak vannak felnőtt változatai.

Az úgynevezett jereváni rádió-effekt azon alapul, abból indul ki, hogy mindenki hazudik.

A jereváni rádiónak – közölhet tehát bármit -, senki sem hisz.

Az úgynevezett kérődzők, kivárnak. Nem állítják be magukat hírhozónak, viszont ízlésük szerint szervírozzák a sztorit, ami visszaigazolja teóriájukat.

Június 5-én, vasárnap, a barátnőm pozsonyi kiflire vágyott. Az August cukrászdában nem volt, elmentünk tehát a közeli Szamosba. A Szép-kilátásba. A parkolóban egy fekete Mercedes várakozott. Benne egy gépkocsivezető-külsejű egyén ült. / Tudom, most sokan kiáltanak sofőr-rasszizmust! /

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és megnéztem, van-e odabent híres ember?

Volt.

Kettő is: Spéder Zoltán és Csányi Sándor.

Nem tettem a számra lakatot, és másnap elmeséltem a történetet KeljFelJancsi című rádióműsoromban.

Miközben egyre nagyobb hullámokat vert az FHB-sztori, történetemet – tudtommal – senki sem kapta fel.

Ezt hívom én gomba-effektnek…

Veszek gombát. Hiába a szakértő, várok pár napot, hogy hallok-e hírt arról, hogy voltak-e, akik gombamérgezésben hunytak el. Ha nem, megeszem. Ha igen, kidobom.

Kérem alássan, ez a gomba-effekt most kerek egy hétig tartott.

Rádi Antónia/Átlátszó, azt írta június 13-án, hétfőn: „ ellenben a budapesti úri kávéházak látogatói arra emlékeztetnek, hogy egy minapi hétvégén, már a kormányzati Spéder-vadászat tombolásakor többen felismerni vélték a két bankárt egy elegáns cukrászda vendégei között”.

Hogy mi van? Hogy tessék? Nem mellékesen: szegény, kerékbetört magyar nyelv…

Másnap, Magyari Péter/444.hu azt írta, hogy „ a kettejük közti évtizedes viszály miatt különösen érdekes, hogy múlt csütörtök /sic!/ egy Normafánál lévő cukrászdában találkoztak, egy nappal azután, hogy nyomozók tartottak házkutatást az FHB irodáiban”.

Figyelem! Itt meg már egyenesen a gombhoz varrnak kabátot!

Gulyás Gergely jut eszembe. Ő mondta, hogy addig nyugodtan elbeszélget velem a rádióműsoromban, amíg nem vagyok elsődleges hírforrás.

Kedves Gergely!

Hosszú távon számíthatsz rám.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik