Poszt ITT

Zsolt Péter: A gerinctelenség kerül hatalomra

Zsolt Péter
Zsolt Péter

szociológus. 2016. 06. 03. 10:09

A természettudósok valami gyermeki örömmel tudják szemlélni a katasztrófát és azok kiváltó okait. Micsoda fantasztikus vihar volt, és közel tudtak menni hozzá – mellesleg letarolta a fél várost. Elfogy a sarkon a jég, emiatt nem lesz puffer és sokkal több szélsőséges vihar lesz. (Bár az összefüggést nem értem, azt viszont igen, hogy emiatt megemelkedik a tengerszint, és eltűnik egy csomó minden.) A CO2 egy bizonyos szint fölött elsavasítja az óceánokat, és akkor valami nagyon érdekes folyamat indul be, egy új stabil állapotba kerülhetünk, persze az átmenetbe belepusztulhatunk.

A másik tudós felfedezi az összefüggéseket a hormontartalmú gyógyszerek élővízbe kerülése és a tápláléklánc között, és rájön, hogy nemcsak a madarak neme zavarodik össze, de az emberé is. A növényvédő szerek miatt eltűnnek a méhek, és hamarosan az ember porozza a fákat – állapítja meg, és javaslatot is tesz: tanulhatunk a kínaiaktól, ők már emberi segítséggel poroznak.

Kicsit sok a szennyezőanyag-kibocsátás, aminek visszafogása azért megoldhatatlan, mert a már régen szennyezőkkel szemben jogot formálnak a most felfelé törekvő új szennyezők. A GDP-hajsza tönkretesz mindent – állapítja meg a közgazdász, és boldog, hogy rájött erre.

Megint mások a túlnépesedésből származó katasztrófák modellezésébe kezdenek és sugárzanak az örömtől, amikor valószínűsíteni tudja a várható éhínségeket. Modellezni lehet a különböző természeti katasztrófákat, a vízhiány és az éhség miatt meginduló migránsáradat külön örömforrás a biztonsági szakértőnek.

S apropó sugárzás. Jön a matematikus, és kiszámolja, hogy bár egyre biztonságosabbak az atomerőművek, egyre több van belőlük, ami miatt több atomerőmű-balesetnek is kell majd bekövetkeznie. És sugárzik a boldogságtól.

A különböző egyezmények lassú folyamatokat vizionálnak, melyeket aztán kezelni tudunk, de például az ózonlyuk nem lassan jött, hanem hirtelen, s általában a természeti katasztrófák olyanok, hogy egy darabig tűr-tűr a rendszer, aztán hirtelen összeomlik. Ettől katasztrófa. Ilyesmire nem vagyunk felkészülve, s ha a jogász rájön arra, hogy nem stimmelnek a nemzetközi megelőző szabályozások, mert a dolgok exponenciálisan történnek, míg a felkészülés rá lineáris, őt is eltölti a boldogság. Hirtelen összeomlásra – állapítja meg a tudós – nincsenek jogi forgatókönyveink.

Az orvosban is van valamiféle szakmai büszkeség, amikor sikeresen jósolja meg, mennyi ideje van még hátra a betegének, miközben elvileg szomorkodnia kéne egy élet elvesztésén.

A „legpihentebbek” a társadalomtudósok, akik nyelvi problémákkal bíbelődnek, és hogy a nők ne legyenek megbántva, például „menstruátoroknak” nevezik őket. Ám a jó szándék azonmód szétfoszlik, amint valaki a férfiakat sperminátorként aposztrofálja. Már megint a férfiak jártak jól.

S folytatódik a pc-beszéd újabb kutatása, mert ők meg ebbe vannak belefeledkezve. A tudós csak szőröz, miközben a nemek közti kapcsolatok teljes válságba kerülnek. Épp átmegyünk az egyik egyensúlyi állapotból (férfiuralom) a másikba (nőuralom). Közben viszont…

A tudós élvezetet talál a problémákban, míg a laikus nem igazán érti, mi öröm van ezekben a témákban.

A tudós egy olyan sertés egy disznóvágáson – vélheti a laikus -, aki örül nagyon, miközben belőle lesz a hurka-kolbász. Persze a tudós is ember, így aztán tudja mi lesz vele vagy a gyerekeivel, csak hát van neki ez a tudósöröme.

Próbálok ellesni valamit ebből a furcsa elemzői katasztrófahelyzeteket vizsgáló örömből, amikor az Átlátszón azt olvasom, hogy egy korrupciós gyanús pofátlanság kapcsán falaznak a közigazgatásban dolgozók. A Király utca 15 körül valami bűzlik, de azt, aki tenni akart ellene, a hivatal eltávolítja. Szépen kirajzolódik az a kutatói tézis, hogy a korrupció nem egy ember műve, egy egész hivatalnak kell rászállnia valakire, hogy elhallgattassa, és sorozatban kell törvénytelenségeket elkövetni a feletteseknek. De mégis mi örömöm lehet abban, amikor az empíria bizonyítja, amit elméletben amúgy is tudok?

Vagy amikor szorgos újságírók feltárják, hogy a Quaestor-ügyben semmiféle nyomozás nem történt atekintetben, hogy az állam miként helyezhetett itt el pénzt, s végül miként menekíthetett ki a többi károsult hátrányára. Bár a két folyamatot mindenki ismerheti, de ennek törvényességi oldala és a benne szereplők kiléte nem kerül az igazságszolgáltatás malomkövei közé.

Az állam működésének lassúsága nem igazán tud örömöt okozni az embernek a vasárnapi népszavazás ügyében sem, ahol a sajtó szerint Kubatov kidobó emberei voltak jelen, de ennek kivizsgálása valahogy mégse akar megtörténni. Voltaképp fontosabbnak kéne lennie a választási irodában történteknek, mint hogy vasárnap nyitva vannak-e a boltok vagy sem. Utóbbihoz lehet egészségesen alkalmazkodni, előbbihez nem. Örömködjön ennek felismerésén az, aki tud.

Van, aki lemond a pozíciójáról, mikor szembesül azzal, hogy szélmalomharcot vívott. (Ld. Schiffert.) De ebben sincs igazi tudósöröm, még ha valaki azt is tudja politológusként mondani, hogy ezt ő sejtette előre, megmondta, hogy Schiffer módszerei nem adekvátak.

A boldogságkeresést azonban nem könnyen adja fel a magamfajta, és látok is itt valami pislákoló reményt, amolyan nekem való szociálpszichológiai feladványt. Egy szóval meg tudom ezt fogalmazni, ez a bosszú. Nem én, vagy ön, hanem úgy általában az ember a bosszúálló lény, és ennek a társadalmi kohézióra gyakorolt jelentőségéről talán még keveset írtak. Írtam már a szélhámosságról, a bűntudatról, a humorról stb., de a bosszú mint olyan, eddig elkerülte a figyelmem.

Hadd utaljak csak vissza arra a mondatra, melyet szegény VII. kerülettel foglalkozó jogász nyilatkozott az Átlátszónak:

…ha megszabadulnak azoktól az emberektől, akik szakmai alapon, tényleg a városukért dolgozva akarják végezni a munkájukat, akkor ők győztek. Nem akarom, hogy ők győzzenek./…/ De kár volt belém kötniük.

S valóban, ha sikerül minden olyan embert elüldözni az állami hivatalokból, akik számára a közérdek az elsődleges, lehet hogy maradnak okos és szakmailag első osztályú hivatalnokok, de a gerinctelenség kerül hatalomra. Márpedig egy országnak nem lehet célja az, hogy a hivatalnokrétege ilyenné váljon.

Ezt akadályozhatja meg az a természetes reakció, melyet a bosszúvágy irányít.

Zsolt Péter

Méltányosság Politikaelemző Központ

Kutatási igazgató

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.