Néhány percre felejtsük el, hogy Tóbiás József az MSZP elnöke.
Felejtsük el azt is, hogy ebben az országban, különféle formában, szinten és színvonalon, mindenféle harcok, csaták, ütközetek folynak.
Felejtsük el azt is, hogy ezek a csaták, a magyar emberek egymás ellen fordulása a Fidesz hatalomgyakorlásakor kezdődött, azóta tart.
Felejtsük el azt is, hogy az újságírók habitusából és szellemiségéből, elvi értékeiből adódóan létezik konzervatív és liberális újságírás, s képzeljük el, hogy nincs más, csak „újságírás”.
Felejtsük el azt is, hogy az utóbbi öt évben itt, kis hazánkban nem létezik valódi, a szó eredeti, hagyományos, tehát jó értelmében vett közszolgálati média.
Felejtsük el azt is, hogy az önteltség és önelégültség odáig emelhette és/vagy süllyeszthette a jelenlegi rezsimet szolgáló és kiszolgáló vazallusokat, hogy ne csak azt képzeljék, hogy bármit megtehetnek, de jogot is formálnak arra, hogy azt tegyenek, amit akarnak, illetve bármit, amit valahol, valaki(k) megenged(nek) nekik.
Felejtsük el azt, hogy mindezt vagy bamba birkaként, vagy támogató szamárként szemléli és tűri a fanatikussá lett rajongótábor.
Felejtsünk el mindent, az áldemokráciát, a lassacskán valódivá váló diktatúrát, az ezt megálmodó, formáló és megvalósító, a nemzeti együttműködést rendszeresen semmibe vevő uralmat, melynek elviseléséhez nagy önuralom kell.
Felejtsünk el mindent, ami bántó, ami sérelmet okoz, mindent, ami naponta terheli meg az agyunkat, szívünket és lelkünket.
Amikor pedig mindent elfelejtettünk, egy picit gondoljunk arra, hogy mi vagyunk Tóbiás József, van nekünk egy gyönyörű, szeretett feleségünk, egy, vagy akár több gyerekünk, szóval van egy (magyar) családunk.
Gondoljunk arra, hogy kormánytámogatással, közpénzből, létrejön egy internetes oldal, legyen a neve, mondjuk „3 x 8 = 24.hu”, és képzeljük el, hogy ezen az oldalon egy idióta, megrészegült, agyament, ostoba, (alternatív), etc. „újságíró” ízléstelenül mocskolni, gyalázni kezdi a családunkat.
Ugye, nem egy jó érzés. És tessék, amikor meg kéne szólalni ez ügyben, és kimondani, hogy ez tűrhetetlen, ez már túllép minden határon, hogy ez már nem „újságírás”, hanem (csupán) gyalázkodás, személyes bosszú, szenny, mocsok, szutyok, és a sajtószabadság előtti legocsmányabb időt idézi, amikor szinte korlát nélkül írhatott le bármit a magát újságírónak, sőt szerkesztőnek gondoló csibész, egyet kivéve bántódása nem esett.
Úgy fest, igaz, egy jelentős különbséggel: a hajdani Kacsa, majd később Pszt! magazin becsületsértésre és rágalmazásra szakosodott tulajdonos-szerkesztője saját zsebből pénzelte a neki dolgozó, miket is?, nem, nem újságírókat, csak a betűket viszonylagosan ismerő „izéket”.
Ami most történt, és hol rejtőzködőbben, hol felszínen, felszínesen történik a jelenlegi rezsim akarnok vezetőjének irányításával, az bizony újra a mocskos, zabolázhatatlan bulvár szintjét és idejét idézi. Ugyanazt, igen, kormányközeli kommentelő trollok (már kezdhetitek is a szenny szavak pötyögését!), ugyanazt a szintet és színvonalat, amit immár tőletek megszokhattunk: nem érdemi reakciókat, nem tartalmi vitákat és észrevételeket, csak a válogatás nélkül képernyőre öntött szennyet. Minősíthetetlen hangnem, ocsmány, keresztényekhez végképp nem illő szavak, posztoló írók és józan gondolkodású kommentelők undorító és sértő legyalázása, ez a mai jobboldalnak nevezett formáció hangja.
Ez?! Kérdezem, és kimondom: nem ez! A jobb oldalon ennél józanabb, okosabb, értelmesebb és vitaképesebb, érvekkel operáló emberek vannak többségben! Ők a valódi konzervatívok! Ők, akiknek most meg kéne mutatni magukat! Megmutatni, hogy vannak dolgok, amiket akkor sem tűrünk el, akkor sem tesszük gyűjtőzacskóban spájzunk polcára, ha „a mi kutyánk” szarta!
Igen, ki kéne állniuk, ha nem együtt, akkor külön-külön, és azt mondani, elég volt egy „G-day”, az, amikor Simicska engedte szabadon a száját. Nem kell még egy, ez a „G.” Fodor, akkor sem, ha a csókosok hadát erősíti! Igen, ezt várnám el, és nem is nekem kéne leírnom és kimondanom, hanem nekik, maguknak, maguktól!
Elvárnám, persze, de akkor, ugye, több minden miatt is kiállhatnának, akár ki is állhatnának „abból” a sorból! A korrupció, a hazugságok, a lenyúlt pénzek, az ingatlanügyek, szóval minden miatt, amivel hitük és elveik szerint nem tudnak, és nem is akarnak egy közösségben lenni azokkal, akik az ilyen ügyek eredői.
Lám, a kormány dalnokának a szavai azonnal a szponzoráció megvonásával járt. Mert amit mondott, nem passzolt a Telekom arculatába. Kérdezem: mért nem él ugyanezzel az eszközzel a kormány(fő), amikor az egyik tollnoka olyat követett el, ami az ő arculatába nem fér bele, illetve nem lenne szabad beleférnie.
Ki kell mondanom: éppoly mocskos világot teremtett számunkra ez a hatalom, amilyen mocskos szája van annak, aki a Tóbiás és családja ellen irányuló gyalázatot képes volt leírni, fotókkal toldani, és ráadásként még undorítóbb szöveggel szaporítani.
Ez ugyanaz az ocsmány, mocskos világ, amibe belefér, hogy a hatalom megfüröszti magát a Saul fia sikert sikerre halmozó, fantasztikus film sikerében, és egy szót nem szól, véleményt sem mond arról, hogy az ő hű alattvalói, rajongói, fanatikusai miket képesek írni a film, konkrétabban: a témája, tartalma, története kapcsán.
Persze kurucokról, meg várvédőkről, Mohácsról és a tatárjárásról is lehetne filmet csinálni, de hol az a tehetség, aki úgy ragadja meg a témát, hogy ne csak Felcsúton és Mezőkövesden arasson sikert, hanem szerte a világban. Ha adott egy ilyen rendező, ám legyen ilyen film, de félő, a költségvetésének fele azok zsebében landolna, akik a film díszbemutatóján beszédet mondanak a zászlót lengető, szittyának öltözött nézők előtt.
Sajnálom Tóbiást, különösképpen a feleségét, aki isten szép teremtménye, olyan szépség, akinek a közelébe se férkőzhetne G. Fodor, vagy ha mégis, hát talán most, hogy térdre boruljon előtte, hogy megcsókolja a kezét, és százszor mondja ki: amit tettem, megbocsáthatatlan, de kérem, valahogy mégis bocsásson, hölgyem, és ígérem, soha többet nem teszek ilyet!
Ha ez nem történik meg, mi történhet, többen elmondták, Tóbiás vegyen elégtételt, azaz jogi úton érje el, hogy… mit is? Büntessék meg ezt a balfácánt, és akkor mi van? Nem, Tóbiás úr, férfiként egyetlen útja van az elégtételnek, olyasféle, ami régen volt, a párbajozások idején. Én például 1989-ben ezt választottam, amikor a Kacsa magazinban leírt rágalmazás és becsületsértés miatt szétvertem Mészáros Menyhért László szerkesztőn Zalatnay Cini söprűjét. Évekkel később azt nyilatkozta: az aljasságaiért eddig ötször verték meg, de ebből egyedül én voltam tisztességes, mert a többiek verették valakivel, én meg saját kézzel estem neki.
Javaslom, Tóbiás hívja ki párbajra G. Fodort! Figyelmeztetem: nem lesz könnyű: ennek a bátor újságírónak mostanában ki van kapcsolva a telefonja.
