Budapest, 2011. október 7.
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszélget az Országház Felsőházi termében, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Krisztusban van az igazság címmel nyolcadik alkalommal megrendezett kétnapos országos kongresszusán.
MTI Fotó: Soós Lajos
Poszt ITT

Ajánlom Orbán Viktor, Kövér László és Kovács Ákos figyelmébe

Nagy Bandó András
Nagy Bandó András

2016. 01. 12. 16:22

Kicsiny, felejthető ügyek ezek, de feledhetőnek mégsem mondanám.

Ajánlom Haraszti Lászlónak, az egyik kommentelőmnek

olvasson tőlem, vagy rólam, megéri, és bízom benne, azt követően már nem ír le bántásnak szánt badarságokat. Vagy: ha már Pécsett, a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán dolgozik vagy tanul, ugorjon el hozzám, és elmesélem azt a negyven évet, amit humoristaként pódiumon (és íróasztalom mellé ülve) töltöttem. Na jó, ha egyik sem megy, marad ez, a fölvilágosító pár sor, talán ezzel is beéri.

Minap posztolt „Ákosos” írásom elolvasása után így üzent:

Ön Bandó csak szeretne olyan lenni mint az Ákos!!! Majd, ha maga is kétszer tölti meg az Arénát, akkor beszélgethetünk arról, hogy ki kicsoda!!! Addig meg nyalogassa csak a sebeit.

Fotó: nagybandoklub.blogspot.hu

Át is léphetnék rajta, de nem visz rá a lelkiismeret. Kis torzítással: ha hallgattál volna, kölcsönt kaptál volna, most kapsz. Néhányszor már említettem az Egyedül állok című kötetemet, melynek 800 oldala hordozza humorista életművemet, a kötet címe pedig sok ezer rajongóm számára jelent (remélem, még ma is) valamit. Kedves László, amikor én még „kis sárc” voltam (1985), nem volt se Aréna, se elődje, a lelégett csarnok, de volt Erkel Színház. És persze voltak a nagyvárosokban (mint ma is) sportcsarnokok. Nos, miután az összes sportcsarnokban bemutattam akkori önálló estemet, címe: Egyedül állok, esetenként és estenként 2-3000 néző előtt, következett Budapest, és az Erkel. Nem egy, hanem két előadással. A lépcsőkön és a csillárokon is ültek, mindkétszer háromezren. Aztán ezt a dupla telt házas estet még három éven át ismételtük. Nem volt szponzor, nem adott pénzt az egypárt, csak meghirdettük, plakátoltuk, aztán 100 percig beszéltem, egy szál magam. Az első előadás után mondta Farkasházy:

Bandó, jól jegyezd meg, amit mondok: ezen a teniszpálya méretű színpadon sokan szerepeltek már, Mario Del Monaco-tól kezdve Rákosi Mátyásig, de senki nem beszélt 100 percig, egyedül, 3000 embernek.

Nos, tehát, László, ha már kétszer megtöltöttem (szponzorpénz nélkül!) az Erkelt, akkor, ahogy írtad, beszélgethetünk arról, hogy ki kicsoda. Magamról elmondhatom: nem fizetett meg a rezsim, el sem fogadtam volna, azokra hagyatkoztam, akik szerettek, és jegyet vettek rám. Ez ma is így lenne korrekt, tisztességes és becsületes. Ákos helyében visszautasítanám akkor is, ha parittyával vágnák hozzám.

És most fogj hozzá, László, és nyalogasd a sebeimet!

Ajánlom Kövér Lászlónak és Kovács Ákosnak Esterházy Péter: Tizenhét hattyúk c. könyvét,

de mivel úgysem olvassák el, mert olvasásra szánt idejüket Wass Albertre és Tormai Cécile-re fordítják, ide emelem a könyvből azt a kis részt, melyet figyelmükbe ajánlok. Persze, nem dönt ez el semmit, irodalom, de 1988-as dátumozással, tehát az átkos utolsó évéből való. Semmi sem változott 27 év után.

Kisanyám, ígyen említe, kisanyám, csak te vigyázzál, mert megkeményítették az abortusz-komitét, úgy lám!, kisanyám, holott fogyunk, fogy az ország!, így döntének a fejesek, pusztul a magyarság!… az anyáik picsáját!, azt, kisanyám, illetve éppen hogy az enyémmel, az én pinámra ezek ne mentsék az országot, alja képmutatók, anyukám, ne kantározd magad, valljál mindent arccal, mind valami eszödbe megy, hogy egyessen élnél, hogy elhagytak vón, hogy borcsiszár apád, a csimasz, lator lött vólna, szégyengetnének ők, matató honatyák, valld, hogy spirált használnál, az bizonos, véltán hogy nem írnák jóvá, hanem egy sperma ugyan mégis átal vergődne a zárlaton, azt annyira megsínlené, hogy az okozta gyermek talám nem lőn tellyes, holott ha jóvá írnák es, jó, kiasnyám, nem lössz; ne ríjj.” (Esterházy Péter: Tizenhét hattyúk, 1988)

Ettől persze még igazuk van, fogy a magyar, de akkor se akarják megmondani, hogy mi a dolga egy magyar nőnek. A mostani nagyanyák és nagyapák tudják, milyen jelszóra születtek ők:

Asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség.

Ajánlom Orbán Viktor és Balog Zoltán figyelmébe

ezt a kis levelet, melyen érdemes elgondolkodniuk. Emberi erőforrás bugyog mindenütt, érré, majd patakká nőve, csillog, csobog, megcsillan rajta a napfény, hm, micsoda pisztrángos, öröm nézni! Na, jó, ne lírázzunk, íme az egyik barátomtól kapott levél:

Én most ott tartok, hogy kimegyek külföldre. Nem látok más kiutat. Lakás nélkül, örökség nélkül, szülők nélkül, albérletben – nem megy már a verkli… Nincs más út. A cégünk szarban, ki tudja, meddig húzzuk még, s bár sok embernek szóltam, nem termett máshol babér… Vagy rosszabb helyzetben lévő céget találtam, vagy rosszabb fizetést, amiből nem élnék meg. Lakás nincs, nem is lesz, sőt, még majd fizethetem a szingli-adót, lettem volna felelőtlen, a nagy semmibe és semmire szülni, megkockáztatva a PCO-szindrómámat, hátha született volna egy nem egészséges gyerekem, mivel 18 éves korom óta hormonokkal, p.mirigy gyógyszerekkel tömtek. Persona non grata-k vagyunk 40 után, szűkülnek a lehetőségeink, s lassan a megélhetésünk is kockán forog. Én most így vagyok, úgy is mondhatnám, hogy kisebb gondom is… nagyobb, mindennél, és még legalább 20 évig kéne valamit dolgozni valahol, lehet, hogy az Óperenciás tengeren túl, vagy Alice Csodaországában…, nem tudom, de jó lenne, ha valaki megmondaná, hogyan és hol.

És akkor idézzük a Képzelt riport két szavát: valaki mondja meg!…

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Businessman sitting on desk and crumpling paperKaptafák és mamelukok
Kolumbiai nátha