Sátoraljaújhely, 2009. november 25.
Vámosok hordóba öntenek szeszes italokat a sátoraljaújhelyi szennyvíztelepen, ahol megsemmisítik az elmúlt két évben lefoglalt mintegy 22 ezer liternyi illegális szeszt: sört, bort, pezsgõt, aromát. A szesz egy része jövedéki, másik része bûnügyi lefoglalásból származik, a megsemmisítés ezért nagyon szigorú szabályok között történik.
MTI Fotó: Vajda János
Poszt ITT

Tiszteljük szentként a magyar ember házi pálinkáját

Karafiáth Orsolya
Karafiáth Orsolya

író, költő, publicista. 2016. 01. 05. 07:05

Két iszonyú riasztó tendencia jellemző ma társadalmi szinten, és mindkettő rengeteg embert érint. Az újévi kijózanodás napján Zacher Gábor próbált az utolsó utáni pillanatban figyelmeztetni, hogy lassan egymillióra nőhet a magyar alkoholisták száma (ebben még nincsenek benne a nagyivók, illetve a veszélyeztettek), és mindezek ellenére hiányzik az ország alkoholstratégiája. Hogy hiányozna? Ugyan már! És hogy szerintem mi a magyar hivatalos alkoholstratégia?

Nem más, mint hogy tiszteljük szentként a magyar ember házi pálinkáját, igyuk az áldomásokat, igyunk örömünkben és bánatunkban. A pálinka, mint az egyik legdurvább méreg, felkerült a piedesztálra, fesztiválokon ünnepeljük, hozsannázunk.

A pia áll a Fontos Dolgok dobogójának első helyén

És ha valaki bajba kerül a mértéktelen fogyasztás miatt, azok, akik mindezt elősegítik, széttárják a karjukat. Nincs megfelelő egészségügyi rendszer, ráadásul a függővé váltaknak nincs rendes pszichiátriai segítség sem. Amikor én voltam bajban, szerencsére volt pénzem az igen költséges terápiára. De tudjuk azt is, hogy az alkoholizmus rendszerszintű betegség, az egész család kezelésre szorul ilyenkor, és pont a legmélyebben lévők nem tudják kigazdálkodni a terápia költségeit. Persze, lehet még menni az általam egyébként mélyen tisztelt Anonim Alkoholisták csoportjaira is, de sokaknak egyszerűen nem való a csoport és a 12 lépéses program sem: egyéni segítségre lenne szükségük.

Az a stratégia, hogy dögöljön meg nyugodtan, aki bajba került.

A nyilvános felületek, és a közbeszéd sem kedvez a tisztulni vágyóknak. Hogy látjuk a részeg embert a közösségi médiában? A rettentő népszerű Tibi atya oldalán (amit egyébként én is kedvelek, és legtöbbször szívből röhögök a bejegyzéseken) minden kép és szó azt hirdeti, hogy berúgni roppant vicces, a pia áll a Fontos Dolgok dobogójának első helyén. A tinik profilképei, bejegyzései között is állandóan visszatérő téma a szétesett, hányós, detoxbavivős elegy, mindenki szinte büszke arra, ha szétcsapatta magát a hétvégén. A médiában a helyzet ugyanez.

Tizennégy éves alkoholista

Nem ma kezdődött, gondoljunk csak a Szeszélyes Évszakok csetlő-botló, dadogó trógereire, akik micisapkában szórják a hülyeséget. Az italos emberen nevetni felemelő, az italos ember nem mi vagyunk – sugallják a humoros jelenetek. Aztán ha valaki szétesik, széthullik az alkoholtól, akkor elindul az össznépi megvetés, mindenkinek vagy egy-két lesajnáló szava arról, aki a mélybe jutott. Igen ritkán beszélnek arról, hogy az alkoholizmus, az alkoholbetegség a legkevésbé sem vicces dolog. Nem, vagy ritkán beszélnek arról, mennyi plusz betegséget okoz ez az egész, mennyi baleset köszönhető az alkohol befolyásoltságnak.

A cigarettát üldözik, piát – hiába a törvény, hogy például 18 éven alattiak nem élhetnek vele – vidáman adnak a legfiatalabbak kezébe is. Ha mások nem, a pultokhoz járuló idősebb haverok. Amikor az Anonim Alkoholisták gyűléseire jártam, nem egyszer találkoztam olyan fiatallal, aki már 14 (!) évesen alkoholista volt. Arról is szeretünk megfeledkezni, hogy a legtöbb balhé a nyilvános helyeken szintén a megemelkedett alkoholszintnek köszönhető, és az oly’ szívesen tabutémaként kezelt családon belüli erőszak is.

Játék a reménnyel

A másik riasztó jelenség a szerencsejátékokkal élők számának meredek növekedése. Legdurvábban a Tippmix, a Puttó és a kaparós pörög – azaz általában azok a játékok, ahol kis befektetéssel az azonnali kifizetés reményében nagyot lehet kaszálni. Főleg kis keresetűek mennek rá az esélyekre, ismerek olyat is, aki inkább nem ebédel, csak meglegyen a napi játék. A játék a reménnyel. A statisztikák szerint összeurópai viszonylatban is példanélküli a játékkedv és a bevétel, amit az ágazat produkál. Játéknak nevezzük, de ilyen szinten ez már régen nem játék.

Milyen ország az, ahol csak egy nyereménytől lehet elvárni, hogy az ember sorsa jobbra forduljon? Játéknak nevezzük ezeket, de már régen nem játék, hogy millióknak csak az az esélye, hogy esetleg visszacsöppen valami a befektetett reményből, hiszen a fizetésből lehetetlen a vágyott lakás, a törlesztés, a jóléti minimum. A szerencsejátékok esetében is vannak halvány próbálkozások a függők korlátozására, de ugye ezt sem viszik túlzásba. Gondoljunk csak bele: még ha a postán intézünk ilyen-olyan ügyes-bajos dolgunkat, a személyzetnek ott is meg kell kérdezni: „És egy sorsjegyet esetleg?” Hányszor, de hányszor láttam már a hezitálást, az utolsó fillérek összekaparását. A leheletnyi boldogság reményében.

E két folyamat tükrében bizton állítható, hogy ennek az országnak két válasza van a reménytelenségre, a kétségbeesésre, a szegénységre. Az egyik a bizakodás a vaksorsban, azaz a szerencsében, és a másik a mámor, a kábulat. Csodásak a kilátásaink.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.