A Corvinus (akkor még Közgáz) elvégzése után két évet töltöttem a Közép-európai Egyetemen, angol nevének rövidítése szerint a CEU-n. A Soros György által alapított intézményt, ahol ráadásul Soros-ösztöndíjjal vehettem részt a képzési programban, érthető módon gyanakvással méregeti a teljes magyar jobboldal. Az aktuális politikai vitákban is felbukkan az egyetem neve, gyakran tűnik úgy fel, mint valamiféle ellenzéki fészek, ahol aktív közéleti harcosokat képeznek.
Ami kétségtelen, az intézetet domináló alapvető értékrend baloldali és/vagy liberális. Ennek ellenére semmiképp nem tudom a CEU hangulatát a magyar ballib véleményformáló értelmiség stílusával, hozzáállásával azonosítani. Míg az utóbbi körben az ellentétes véleményekkel szembeni erőteljes türelmetlenség, a saját pozíció felsőbbrendűségébe vetett hit általános jelenség, a CEU nem ilyen helynek bizonyult.
A felvételire az utcáról estem be, senki nem ismert, senkit nem ismertem. Jól megdolgoztattak a vizsgákon. Sokat kellett készülnöm és rengeteg papírt adtam be. A személyes elbeszélgetésen egy szerb professzor fogadott. Nagyon kellemesen elbeszélgettünk. Értékrendről, politikai preferenciákról szó sem esett, teljesen távol állt volna ez a találkozás hangulatától.
Felvettek, és az azt követő időszak is hasonlóan intenzív munkával telt, mint amilyen maga a felvételi volt. Soha ennyire még nem hajtottak. Olyan volt, mintha egész évben vizsgaidőszak lenne. Cserébe viszont nagyon sokat tanultam, állandóan a könyvtárban gubbasztottam. A szemináriumokon sokszor vitatkoztunk, de ez volt a dolgok rendes menete. Nemhogy nem söpörték le, de kifejezetten bátorították az ellenvéleményt.
Nem csak azért tartom ezt fontosnak elmondani, mert mostanában egyre többször hallani kifejezetten politikai összefüggésben az intézményről, sokszor túlzóan sommás vélemények kíséretében. A valódi okom egy hiba kijavítása, ha úgy tetszik, az első éles helyreigazítás a blog történetében. Egy korábbi írásomban ezt állítottam: „Én annak idején Soros-ösztöndíjjal tanultam a CEU-n. Az alapítvány fizette a képzésem teljes költségét, és kaptam még jó ösztöndíjat is mellé. A beiratkozáskor azonban elém tettek egy papírt, amelyben az szerepelt – minden a fentihez hasonló barátságos korlátozások nélkül –, hogy ha elhagyom a közép-európai régiót, és úgy vállalok munkát, az egész pénz, tokkal-vonóval, azonnal visszajár.”
Az egyetemről jelentkeztek többen is, és jelezték, hogy nem volt ilyen konstrukció, és érdeklődtek, hogy megvan-e nekem ez a papír, amiről írok. Nekem tényleg rémlett valami, de könnyen lehet, hogy valamit összekevertem, és valóban nem volt ilyen szerződés. Magamnál nyomát nem találtam, egykori évfolyamtársaimat nem sikerült felkutatnom, így nem tudok semmit az állításom mögé tenni, valószínű, hogy tévedtem.
Negatív színben pedig semmiképp nem szeretném, még áttételesen sem feltűntetni egykori egyetemem, ezért is fontosnak tartom ezt a helyreigazítást. Lehet, hogy néhány olyan ember is kikerül a CEU-ról, akikkel aktuálisan komoly vitáim lehetnek. Mindez azonban nem változtat azon a véleményemen, hogy nagyon sokat kaptam az intézménytől, és lényegesen szegényebb lennék, ha az a két ott eltöltött év kimaradt volna az életemből.
