Poszt ITT
Mit szól ahhoz, hogy termelők több száz mázsa dinnyét borítottak az Auchan parkolójába?
2008. 07. 14. 12:20
Dinnyetermelők több száz mázsa dinnyét borítottak szombat reggel az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszánál működő áruház parkolójába. A termelők érdekében Karsai József szocialista képviselő hétfőn tárgyal az áruház beszerzési vezetőjével. A multinacionális áruházlánc a 49 forintos akciójával Karsai szerint azt érte el, hogy a német és lengyel piacra szánt dinnye felvásárlási ára 26 forintra, a hazai piacra szánt termék ára pedig 20-22 forintra csökkent. Ilyen alacsony felvásárlási ár mellett viszont tönkremennek a termelők.
Hasonló problémákkal néznek szembe a meggytermelők is. Rendkívül alacsony felvásárlási ár miatt sok gyümölcstermelő gazdasága felszámolását tervezi. A MAGOSZ (a gazdák legnagyobb érdekképviseleti szerve) kartell gyanújával feljelentette a Gazdasági Verseny Hivatalnál (GVH) a felvásárlókat és a feldolgozókat. A kereskedelmi láncok hallgatnak. Az FN által megkeresett hiper- és szupermarketek arra hivatkoztak, hogy árazási és üzleti feltételeik üzleti titoknak minősülnek, azt viszont minden fogyasztó láthatja, hogy egyre kevesebb a magyar zöldség és gyümölcs a polcokon, még az idényterményeknél is.

Ajánlott videó
- 09:43 Árvíz: ezeken a helyszíneken kapcsolhatják ki az áramot és a gázt a szolgáltatók
- 09:12 Gazdag óriási kapushiba után szerzett góllal lett klubrekorder
- 09:08 A panellakások a legkelendőbbek, használt házat a legnehezebb eladni
- 09:06 New York Times: Az izraeli titkosszolgálat alapította a felrobbant csipogókkal hírbe hozott magyar céget
- 09:06 Hatalmas struktúrát észleltek az űrben
- 09:01 Leállították a kompot Mohácson az árvíz miatt
- 08:51 Fegyveres kommandósok csaptak le egy államtagadó német férfira Gelsén – videó
- 08:43 A Nézőpont is a Tisza Párt erősödését mérte
- 08:27 Budapesten indítja jubileumi turnéját az Iron Maiden
- 08:24 A Haalandot leradírozó Inter-védő még a lefújás után is heccelte a csatárt
- 08:21 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás - Reggeli pakk
- 08:19 Száraz Dénes július óta úszómesterként dolgozik: Egy ideje nem volt elég színészi feladatom, segítenem kellett magamon
- 08:03 József gazda úgy döntött, cenzúrázni fogja magát a Házasodna a gazda új évadában
- 07:42 Ázsia Expressz: „Az vigasztal, hogy buta, mint a segg” – mondta Dárdai Blanka, miután úgy döntöttek, nem mentik meg a viadalra szánt kakast
- 07:39 „Az ország a helyzet komolysága mellett is biztonságban van” – árvízinfót tartott Orbán Viktor
- 07:06 Az árvíz miatt a kormány átírta a KRESZ-t
- 20:40 Főszerepet kapott egy üveg Erős Pista Priyanka Chopra legutóbbi Instagram-posztjában
- 18:19 David Pressman határozottan üzent Orbánnak, szerinte el kell érkeznie a ráeszmélés pillanatának
- 17:29 „Itt, a rántott csirkemell feliratnál fog megállni a víz”
- 06:11 Iráni hackerek Trump nem nyilvános kampányiratait juttatták el Bidenékhez
- 07:39 „Az ország a helyzet komolysága mellett is biztonságban van” – árvízinfót tartott Orbán Viktor
- 03:33 Rosta Miklósék mérték az újabb váratlan BL-vereséget a két magyarral felálló csapatra
- 19:58 Telex: egy bolgár cég adta tovább a Hezbollahnak a felrobbant csipogókat
- 21:13 Az Orbán Viktor-Magyar Péter vitára jó esetben októberben kerülhet sor az EP-ben
- 08:43 A Nézőpont is a Tisza Párt erősödését mérte
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!