Mobil

Vége lesz a mobilnyomkodásnak az autóban

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 12. 07. 08:01

Sokan sokféleképpen értelmezik az autóban telefonálás tilalmát, de nemsokára a hatóságok bekeményítenek, onnantól a mobil nagyjából papírneheznéknek lesz jó vezetés közben.

Kezdődött a dolog ugyebár azzal, hogy a mobiltelefonok megjelenése után a baleseti statisztikákkal foglalkozó szervezetek és a kapcsolódó hatóságok észrevették a telefonálás és a közúti balesetek számának növekedése közötti összefüggést. Hamar egyértelművé vált, hogy a mobiltelefon használata könnyen elvonhatja a sofőr figyelmét, ezáltal megnöveli a karambolok, gázolások és egyéb veszélyhelyzetek kialakulását.

Aztán jöttek az okostelefonok, és ezekkel egy csomó kifogás. Mert ugye még akkor is, ha az adott országban büntetik a vezetés közbeni mobilhasználatot, most már simán meg lehet próbálkozni néhány érdekes kifogással:

  • Biztos úr, nem telefonáltam, hanem a navigációt használtam, az pedig egyáltalán nem tilos.
  • Nem telefonként használtam a kütyüt, hanem zenét hallgattam róla, ilyenkor az egész pont ugyanolyan, mint egy érintőkijelzős autórádió.
  • Csak a benzinfogyasztásomat számoltam a számológép alkalmazásban, márpedig tudtommal számológépet használni autóban teljesen megengedett.
  • Akciókamera-funkciót állítottam be épp, hogy az előttem levő forgalmat videózzam, ezt vezetés közben is szabad, nem?

Ugye, mennyi szép kiskapu akad? Mert végső soron az okostelefonok lényege tényleg az, hogy a telefonálás mellett igazából mindenféle funkciót sűrítenek egybe, és a szabályozások általában tényleg úgy vannak megfogalmazva, hogy a nem egyértelmű paragrafusok között találhatunk kibúvót. Viszont ettől még tény marad a tény, hogy amíg a telefon kijelzőjét nézzük és nyomkodjuk, tök mindegy, pontosan mit is csinálunk, a figyelmünk nem az útra és a forgalom többi résztvevőjére irányul.

Szóval nem ártana valami egységes szabályozás, vagy ami talán még célravezetőbb, valami olyan megoldás, amit nem csak jogilag, de a gyakorlatban sem lehet kijátszani. Most épp ilyesmire szánta el magát az Egyesült Államok Közlekedési Hatósága (NHTSA).

A szervezet megkereste a legfontosabb mobilszoftver-gyártókat, beleértve az Apple-t, a Google-t, valamint közkedveltebb appok fejlesztőit azért, hogy egy fontos együttműködésre lépjen velük. Ettől azt remélik, hogy

az okostelefonos rendszerekbe és alkalmazásokba egy olyan korlátozó funkció kerül be, amely mozgó járműben letilt egyes funkciókat, például a szöveges üzenetek és e-mailek írását, internethasználatot, vagy speciális appok futtatását.

Mindamellett, hogy a kezdeményezés tényleg jó szándékú, azt azért még nem igazán tudni, hogy valósítják meg mindezt. A teljes tiltás gyakorlatilag kivitelezhetetlen, hiszen a telefon önmagában nem tudja például megkülönböztetni, ki vezet és ki az utas (nem is beszélve például a tömegközlekedési járművek utasairól). Az pedig enyhén szólva is a cél túllövése, ha minden gyorsan mozgó utasról azt feltételezné a telefonja, hogy vezet.

A szakértők szerint a valós megoldás inkább olyasmi lehet majd, hogy a sofőröknek induláskor kötelezően “autóvezető üzemmódba” kéne állítaniuk a telefonjukat, és a szúrópróbaszerű rendőri ellenőrzések során, vagy épp a baleseti helyszíneléskor akkor lenne büntethető az illető, ha kiderül, hogy nem aktiválta ezt a funkciót.

Világszerte már többféle kísérlet is történt arra, hogy megróják a vezetés közben mobilozókat, egy tavalyi ötlet a telefonok adatainak utólagos elemzésével próbálkozott (egy baleset után a mobilból kinyerték volna, mikor és milyen funkciókat használtak rajta), de a most várható, a sofőrök manuális beavatkozását és a mobilok letiltását egyszerre használó módszer tűnik a leghatékonyabbnak. Aztán, ha az óceán túloldalán megszületik a végleges megoldás, remélhetőleg hamar elterjed világszerte is.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.