Mobil

Jön a Siri még okosabb utódja

Az utód olyan lesz, mint amilyen a Siri lett volna, ha az Apple nem butítja le - a Viv nem játszik sértődős kislányt és nem dobál ki az internetre, hogy ott keressük meg a válaszokat.

A Siri rengeteget fejlődött a megjelenése óta, de még mindig lehet bővíteni a képességeit, és aki úgy gondolja, hogy az Apple asszisztense már így is eleget tud, figyeljen oda, hogy mi jön a jövő héten, mert kiderül, hogy milyen újdonságokkal bővülnek a lehetőségek.

A Washington Post értesülései szerint a Siri megalkotói ( tehát nem az Apple) új projekten dolgoznak, ami annyival jobb lesz a jelenlegi asszisztensnél, hogy nem is ezt a nevet fogja használni, hanem Viv néven kell majd szólítanunk. Az iPhone-okról ismert hangvezérelt asszisztens két fejlesztője, Dag Kittlaus és Adam Cheyer olyannak szeretné Vivet, mint amilyennek eredetileg a Sirit szánták, ám akkor nem jött össze. Ezt úgy demonstrálták, hogy a Viv segítségével rendeltek pizzát, de tették mindezt úgy, hogy előzőleg semmit nem gépeltek be és semmiféle alkalmazást nem töltöttek le.

siri_3

“Rendelj nekem egy pizzát az irodámhoz legközelebbi Pizza Chicagóból”, hangzott az utasítás, ami az első éles bevetése volt a rendszernek, és mindenki elég feszült volt, hogy vajon bejön-e a dolog. Erre a mesterséges intelligencián alapuló Viv visszakérdezett, hogy “milyen feltéttel szeretnéd?”. Miután meg lett adva, hogy legyen rajta sajt, pepperóni, illetve kísérőként Cézár-saláta, továbbá olyan trükköket is bedobtak a mérnökök, hogy megváltoztatták az eredetileg megadott méretet, illetve egy-két feltétet lecseréltek, 40 perc múlva érkezett a futár a pizzával.

Mindez annak köszönhető, hogy a Viv már eleve közel 50 alkalmazás integrálásával működik, így például simán rendelhet autót közvetlenül az Ubertől (ha addig be nem tiltják). Azt persze nem árt tudni, hogy ezeknek a funkcióknak egy része már a Siri előtt is rendelkezésre állt, ám az Apple fogta, és az iPhone-integráció előtt leegyszerűsítette a rendszert. Kittlaus és Cheyer ugyanis soha nem azt akarták, hogy a Siri egy szimplán okos chatbot legyen, ezért már induláskor 42 különböző szolgáltatást volt képes alkalmazni, csak ezek valahogy kikoptak, amikor az Apple megkaparintotta a személyi asszisztenst.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik