Mobil

Egymilliárd iOS eszközt használnak világszerte

Elképesztő mennyiségű iOS eszköz működött szerte a világban a tavalyi év utolsó negyedéveiben, amely ismét eladási rekordhoz segítette az Apple-t.

Amennyiben az Apple olyan lenne, mint Dagobert bácsi, már alvállalkozókat kellene foglalkoztatnia ahhoz, hogy elegendő időt tudjon fürdeni a pénzben. A vállalat ugyanis negyedévről-negyedévre dönti a bevételi rekordjait, ami 2015 utolsó három hónapját tekintve azt jelenti, hogy a 75,9 milliárd dolláros forgalomhoz közel 18,5 milliárd dolláros nyereség társul. Ez azt jelenti, hogy a 2014 hasonló időszakában  befolyt 74,3 bevételhez és 18 milliárd dolláros profithoz képest is sikerült feljebb lépni, pedig az elemzők már jó ideje agyalnak azon, hogy meddig lehet ezt a folyamatos növekedési ütemet tartani.

Az is komoly mérföldkő a cég életében, hogy a tavalyi év utolsó három napjában már több mint egymilliárd aktív iOS-es eszközt használtak szerte a világban.Mondjuk még egyszer, hogy meglegyen:

Egyszerre több mint egymilliárd iPhone és iPad működött a világon.

Durva szám, nem? Pedig egyáltalán nem csoda, hogy idáig jutott a világ, hiszen az Apple 2016-os első gazdasági negyedévében (ami valójában 2015 utolsó hónapjait jelenti) 74,8 millió iPhone-t adott el (a 2014-es 74,5 millióhoz képest). Egyébként a Mac gépek is jól fogytak, bár itt már mutatkoznak némi repedések a trónuson, hiszen 5,3 milliót vettek a népek, míg az egy évvel korábbi időszakban 5,5 millió volt ez a szám. Az iPad egyértelmű eladási szamárpad, hiszen a 2014-es 21,4 millióhoz képest most “csak” 16,1 millió kelt el, a tabletpiac ugyanis a kezdeti évek eufóriája után azért kissé óvatosabb fokozatra kapcsolt.

iphone valamennyi

Nem meglepő, hogy a legtöbb bevételt az iPhone hozta, de a kapcsolódó szolgáltatások is szépen csengetik a kasszát, mert az iCloud, az Apple Play, valamint az Apple Care forgalma 26 százalékkal bő hatmilliárd dollárnak felel meg, és az Apple Watch, illetve az Apple TV is hozott némi aprót a maga 4,3 milliárdjával. Szóval csökkenő iPad eladás ide, kevesebb Mac oda, mégis ez volt az Apple legerősebb negyedéve, és az a tény, hogy immár több mint egymilliárd eszközüket tapogatják, nyomkodják, kopogtatják és emelik a fülükhöz az emberek, azt jelenti, hogy az üzleti modell továbbra is jó, az almás termékek pedig kelendőek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik