Mobil

Felturbózza a kamerát a Samsung Android 5.1-es frissítése

A legújabb update-et nem meglepő módon a cég aktuális csúcskészülékei kapják meg első körben.

A Google tavaly októberben jelentette be az 5.0-ás verziószámot és Lollipop becenevet kapott Android mobil operációs rendszert, melynek házon belüli piaci részesedése jelenleg még csak 10 százalékra tehető. A Samsung az elmúlt időkben számos különböző készülékére elérhetővé tette az android 5.0-ás frissítést, és már javában dolgozik a következő update-en, mely ugyebár nem más, mint a március elején leleplezett Android 5.1.

Nyílt titok, hogy az Android 5.1 elsőként az ugyancsak március elején bejelentett, a kereskedelmi forgalomban pedig áprilisban megjelent Galaxy S6 és Galaxy S6 edge típusjelzésű Samsung okostelefonokon lesz elérhető, állítólag már júniusban. Ezek a legújabb csúcsmobilok Android 5.0.2-es szoftverrel startoltak el a piacon, és az új szoftvernek köszönhetően hamarosan még többet tud majd a kamerájuk. Jól értesült források szerint az S6 testvérpáros kameraszoftvere már nemcsak JPEG, hanem RAW üzemmóddal is fel lesz vértezve, ezenkívül pedig lényeges változás, hogy a felhasználók már a zársebességet is manuálisan állíthatják majd. A nemrégiben általunk is alaposan letesztelt LG G4 egyébként már alaphelyzetben Android 5.1-et futtat és a kamerája RAW támogatással és manuális üzemmóddal is rendelkezik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik