Mobil

Telenor és Telekom kéz a kézben, 4G-ben

Példa értékű együttműködésbe kezd a két T-betűs szolgáltató, a leggyorsabb mobil internet terén összebútoroznak.

A legutóbbi frekvenciapályázaton a Telenor és a Telekom a 790-862 MHz-es sávon egyaránt 10-10 megahertznyi frekvencia használati jogát nyerte el, ám a 4G technológia akár ennél többet is “elbír”. Egyrészt ez vezethetett a két szolgáltató mostani döntéséhez, valamint az, hogy mindketten komoly vállalásokat tettek az ország lefedettségével kapcsolatban. Mostani bejelentésük lényege, hogy adótornyaikat közösen használják a 4G hálózat kiszolgálására. Ez műszakilag annyit jelent, hogy mindegy, Telenor vagy Telekom torony van a környéken, a vételi körzetben ugyanúgy elérhető lesz mindkét szolgáltató LTE hálózata.

Az NMHH által már jóváhagyott együttműködés 2029-ig szól, és legnagyobb előnye az, hogy a két mobilhálózat lefedettsége még egyenletesebbé válik. A Telenor így az ország 95, a Magyar Telekom 97 százalékát fedheti le. A megállapodás Budapestet nem érinti, mivel itt már mindkét szolgáltató nagy erőket fektetett saját 4G-hálózatuk kiépítésébe. A közös használat az úgynevezett rádiós hálózatra vonatkozik, tehát a mobiltornyok és az ügyfelek készülékei közötti kapcsolatra, természetesen a két vállalat továbbra is külön használja saját “core” hálózatát.

Az összefonódás csak Magyarországon előzmény nélküli, mindkét szolgáltató anyavállalatai kötöttek már hasonló szerződéseket Európa különféle országaiban, egyes esetekben közös vegyesvállalattal is megtámogatva a megosztott használatot. Itt egyelőre nincs ilyesmiről szó, és a vállalatok képviselői szerint ugyan az üzletet “kötelességből” vizsgálni fogja a Gazdasági Versenyhivatal, a hálózatok összefonódása ettől függetlenül megkezdődhet, mivel semmilyen gazdasági előny nem származik a jogi nyelven “termelési együttműködés” kategóriájába eső ügyletből. Ezen felül természetesen nem változik egyik szolgáltató árazása, kiskereskedelmi tevékenysége és ügyfélszolgálata sem.

A bejelentés után valóban megérkezett a hír arról, hogy a GVH versenyfelügyeleti eljárást indított az együttműködéssel kapcsolatban, mivel az jelentős hatást gyakorolhat a hazai mobil hang- és adatszolgáltatások minőségére, valamint hosszú távon befolyásolhatja a szolgáltatások piacainak magyarországi versenyfeltételeit. Az eljárás várható volt, és egyáltalán nem jelenti azt, hogy törvényekbe ütközne a megállapodás, csupán a tények tisztázására és azok versenyjogi értékelésére irányul. A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható.

Ahogy Kutas István, a Telenor kommunikációs igazgatója elmondta, az összefonódás épp a versenyt növelő tényező, hiszen innentől nem a lefedettséggel, térerő-pálcikákkal kardoznak majd, hanem az árak és a szolgáltatások minősége döntheti el, melyik versenyzőt választja az ügyfél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik