Mobil

Android erőviszonyok: még mindig sehol a Lollipop

Lássuk, hogy jelenleg mely verziók dominálnak leginkább az androidos készülékek táborában!

A Google által publikált legfrissebb adatok szerint jelenleg egyértelműen a 2013 októberében bejelentett Android 4.4, vagyis a KitKat fut a legtöbb androidos okostelefonon, illetve tableten. Az Android 4.4 részaránya immár nem kevesebb mint 39,1 százalékra tehető, vagyis elmondható, hogy tízből lényegében négy kütyün ez a verzió teljesít szolgálatot. A KitKat egy hónappal korábban egyébként még csak 33,9 százalékon állt.

A képzeletbeli dobogó második fokára az Android 4.2.x (Jelly Bean) léphet fel a maga 20,3 százalékos piacrészével, a bronzérem birtokosa pedig a jelenleg mintegy 19,2 százalékos részesedéssel rendelkező Android 4.1.x (Jelly Bean). Ezt követően a 7,8 százalékos Android 2.3.x (Gingerbread), a 6,7 százalékos Android 4.0.x (Ice Cream Sandwich), a 6,5 százalékos Android 4.3 (Jelly Bean), illetve a mindössze 0,4 százalékos Android 2.2 (Froyo) következik a sorban.

Amennyiben összeadjuk az összes Jelly Bean piacrészét, akkor kiderül, hogy ez a kiadás bizony még mindig 46 százalékos kombinált részesedéssel rendelkezik, és csak a múlt hónapban csökkent először 50 százalék alá a piacrésze. A vadonatúj Android 5.0 (Lollipop) egyelőre még nem szerepel a statisztikákban, még pedig azért, mert a 0,1 százalék alatti release-eket nem listázza a Google.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik