Mobil

Samsung, Sony, Nokia – a magyarok kedvenc mobiljai

Hazánkban a jelek szerint a világátlagnál jelentősen jobban áll mind a Sony, mind pedig a Nokia.

Az NRC reprezentatív felmérése szerint minden harmadik magyar internetezőnek Samsung okostelefonja van, de gyakoriak a Sony (14%), a Nokia (11%), az LG (8%), a Huawei (5%) és a Sony-Ericsson (5%) készülékei is. Az Apple az NRC szerint még a rendszeresen internetező magyarok között sem tartozik a legelterjedtebb márkák közé, iPhone-nal mindössze 4 százalékuk rendelkezik – igaz, ez a szám 8 százalékra ugrik a felsőfokú végzettséggel rendelkezők között. Régi Nokiáikhoz pedig elsősorban az 50 év felettiek ragaszkodnak, a Samsung (30%) után ez a második (20%) márka az idősebbek között.

A kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy a válaszadók közel fele (45%) gondolja úgy, hogy az okostelefonok árának csökkentésére lenne szükség a túlárazott piacon. Emellett ugyanennyien fejlesztenék a készülék ellenálló képességeit is (karcmentesség, vízállóság, kopásállás). Ebben a tekintetben az iPhone-tulajdonosok a legkevésbé elégedettek, az átlagos 48 százalékhoz képest az Apple készüléket használók 78 százaléka javítana telefonja ellenálló képességein.

 

A Gemius legfrissebb adatai szerint a magyarországi internetezők a cég által vizsgált magyar (jellemzően nem mobilra optimalizált) webhelyeken történő látogatásai alapján leginkább Samsung mobil termékeket használnak: a dél-koreai gyártó részesedése ezen kimutatás alapján jelenleg mintegy 34,17 százalékra tehető. A második helyen a 31,82 százalékos Apple következik a sorban, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a 10,71 százalékos Sony állhat fel. A negyedik a 7,79 százalékos Nokia, az ötödik a 4,05 százalékos LG, a hatodik a 2,38 százalékos HTC, a hetedik pedig a 2,23 százalékos Huawei, mely éppen csak megelőzi a 2,19 százalékos Asus-t. (A rangsor az olyan oldal megtekintések százalékos arányának átlaga alapján készült, ahol Gemius Traffic-et használnak.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik