Spíler TV
Média

Úgy indul a TV2 legújabb csatornája, hogy alig lesz, aki elérheti

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2016. 08. 09. 15:27

Korábban a témában:

Mint nemrég kiderült, szombaton indul a TV2 Média csoport új, férfiakat megcélzó csatornája, a Spíler TV, ami azért volt különösen sürgős, mert itt lesznek láthatók a Premier League ekkor kezdődő futballmérkőzései, azok magyarországi közvetítési jogait ugyanis a Digisport helyett ezúttal Andy Vajnáék szerezték meg. Azt is megírtuk: a Spíler nem egy sportcsatorna lesz, de mivel a TV2 Sport1 és TV2 Sport2 elnevezésű sportcsatornák egyelőre nem indultak el, végül az új, férfias karakterű adóra helyezik el a közvetítéseket.

A Spíler TV-t azonban egyelőre hiába kerestük a jelentős magyarországi műsorterjesztőknél, kábel- és műholdas szolgáltatóknál, hiszen ilyen rövid idő alatt az nem tudott bekerülni a szolgáltatók csatornakínálatába. Ennek egyébként jogi okai is vannak, hiszen ahhoz, hogy egy új csatornával bővülhessen az adott szolgáltató kínálata, a hálózati kapacitásgondok miatt általában valamelyik meglévő csatornát ki kell venniük a kínálatból, ez pedig az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) és a vonatkozó jogszabályok értelmében előzetes fogyasztói értesítést igényel, nem lehet csak úgy egyik napról a másikra valamit kivenni egy szolgáltató tévékínálatából. Márpedig szombatig alig pár nap van már csak hátra, az ÁSZF-módosításokra azonban jóval a változások előtt kell sort keríteni. (A UPC például már júliusban a számlalevélen értesítette a fogyasztóit arról, hogy szeptemberben kerül a kínálatába az egyik, szintén a TV2 csoporthoz tartozó csatorna, a Prime.)

Keresse kábelszolgáltatójánál, de ne lepődjön meg!

Kerestük a TV2 Média csoport sajtóosztályát is, hogy hol, melyik szolgáltatónál lesz elérhető a Spíler TV és a Premier League  szombaton. Válaszuk azonban nem sok konkrétumot tartalmaz, így alig pár nappal az angol bajnoki meccsek előtt sem tudunk konkrét tanácsokkal szolgálni, melyik szolgáltatónál lévő barátjához érdemes meghívatnia magát tévézni, ha nem akar lemaradni a mérkőzésekről.

Jelenleg is folynak a tárgyalások a kábelszolgáltatókkal és azon vagyunk, hogy minél több emberhez eljusson a Spíler TV műsora

– küldték a választ megkeresésünkre a TV2-től.

Az egész Spíler TV egyébként a jelek alapján meglehetősen nagy kapkodással indul, a spilertv.hu internetes végződést például mindössze pár nappal ezelőtt regisztrálták be.

Ezt fogja látni – vagy nem

Aki amúgy valahogy mégis látni fogja szombaton Andy Vajna kormánybiztos médiavállalatának legújabb tévécsatornáját, arra számíthat, hogy a szombattól hétfőig tartó első körben összesen hat mérkőzést adnak rajta élőben. A közvetítések sorát szombaton 13:30-tól a Hull-Leicester mérkőzés nyitja, de az összes fontos rangadó látható lesz ezen a hétvégén, így az Arsenal-Liverpool összecsapás is. Azoknak, akik lemaradnak az élő közvetítésről, esetleg egyébként némi vigaszt jelenthet, hogy a meccsek legfontosabb pillanatait állítólag a TV2 összefoglalóiban is láthatják majd a nézők.

Kommentátorként Hethéssy Zoltán és Somos Ákos csatlakozott a Spíler TV csapatához. A mérkőzések előtt és azok szünetében a stúdióban meghívott szakértő vendégek latolgatják az esélyeket, elemzik a látottakat.

A Spíler TV programkínálata állítólag számos további exkluzív tartalomból áll majd. De hogy melyek ezek, azt egyelőre szintén nem tudni, a pár nap múlva induló csatorna ugyanis nem szerepel a főbb műsorújságokban, de a Spíler egyelőre kezdetleges weboldalán sem találni több információt. Ahogyan a kábelcsatorna elérhetőségeiről is csak annyit írnak: “Keresse kábelszolgáltatójánál”.

Azt már nem teszik hozzá, hogy valószínűleg egyelőre hiába keresi.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.