Média

Díj a magyar adatújságírásért

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2016. 04. 08. 11:27

A Fiatal Adatújságíró-díjat idén első alkalommal hirdették meg. Többek között 400 eurót és más támogatást lehet szerezni.
Korábban a témában:

A pályázatra egyetemi, illetve főiskolai hallgatók és fiatal újságírók jelentkezhetnek adatújságírásra épülő projektekkel. A legjobb pályamű készítője elnyeri a Fiatal Adatújságíró-díjat, és egyúttal lehetőséget kap arra, hogy projektje megvalósításán szerkesztőségekkel, újságírókkal együtt dolgozzon.

A díjat az Adattal az újságírásért című projekt keretében ítélik oda, amelyet az Asimov Alapítvány, a Független Médiaközpont és a Google közösen valósít meg. A projekt részeként az ELTE BTK MMI Média és Kommunikáció Tanszékén és a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén adatújságírás órákra is sor kerül a tavaszi félévben, amelyeket elismert magyar és külföldi szakértők tartanak.

A Fiatal Adatújságíró-díjra 30 év alatti diákok és újságírók pályázhatnak bármilyen – politikai, gazdasági, kulturális, sport, tudományos és egyéb – országos vagy helyi témával, amelynek feldolgozásához szükség van az adatújságírás eszközeinek alkalmazására. A pályázónak részletesen be kell mutatnia a témajavaslatot, a feldolgozás választott módszertanát és eszközeit, valamint ütemezési tervét. A bírálat egyik fontos szempontja, hogy a benyújtott pályamű önálló, már megkezdett kutatáson alapuló, eredeti téma feldolgozására vonatkozzon.

Mi az adatújságírás, vagy angolul data-driven journalism? Ez a YouTube videó segít megérteni:

Ebben a néhány évvel ezelőtti videóban  pedig a Guardian illetékese mesél arról, hogy milyen izgalmas adatújságírós projektek vannak.

A határidőre beérkezett pályázatokat három tagú, adatújságírókból álló zsűri bírálja el. A nyertes pályamű készítője díjazásban részesül 400 euró értékben, emellett lehetőséget kap arra, hogy témajavaslata megvalósításán szerkesztőségi műhelyben dolgozzon, története pedig 2016 során megjelenjen. A zsűri különdíjat és más elismerést is odaítélhet a sikeres pályázóknak – áll a kiírásban.

A pályázatokat április 30-án éjfélig várják. A díjkiosztó ünnepséget a Független Médiaközpont májusban tartja.

A pályázattal kapcsolatos további részletek ezen az oldalon találhatók: http://www.cij.hu/hu/fiatal-adatujsagiro-dij-palyazati-felhivas

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor Angela Merkel greets an interactive robot at the digitalSTROM stand during the annual Girl's Day fair at the chancellery in Berlin on April 26, 2017.
The fair aims to attract young women to hi-tech and engineering jobs.  / AFP PHOTO / John MACDOUGALL
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.