Média

Duplázna a Juventusból lett Sláger FM

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2015. 11. 30. 11:27

A Juventus Rádiót az év elején megvásárló, majd azt nemrégiben Sláger FM-re átmárkázó Tematic Media Group médiacég ügyvezetője egy interjúban arról beszélt, hogy a rádióhallgatottságot meg akarják duplázni, egyébként pedig a TV2 még nem tett nekik komolyan vehető ajánlatot a tévés portfólió megvásárlására. A beszélgetés alapján mintha nem zárkóznának el semmitől.

Radu Morarral a Marketing&Media magazin közölt interjút, amiből az újság online kiadása, az mmonline.hu közölt néhány részletet. Radu Morar, a Tematic Media Group ügyvezetője azt mondta az interjúban, hogy a fővárosban piacvezetővé szeretnék tenni az időközben Sláger FM-re átkeresztelt rádiót, amelynek hallgatottságát rövid időn belül megdupláznák. „A sok jó rádió között ez nem lesz egyszerű feladat, de hiszünk magunkban, hiszek a szakmailag jól felkészült és sikerorientált rádiós csapatomban” – mondta a lapnak Radu Morar.

(A június–szeptemberi adatok szerint a Juventus Rádió napi átlagban 243 ezer hallgatót ért el.)

Ami a Juventus Rádió átnevezését illeti, az ügyvezető ezt azzal indokolta, hogy egyszer már megléptek egy sikeres névváltoztatást a televíziós piacon a Sláger Tv-vel. „Kedvezők az előjelek, a hallgatóink visszajelzéseiből arra következtetünk, hogy ez jó döntés volt. A kollégáimtól azt kértem, olyan rádiót alkossunk, amelyet szívesen hallgatnak az emberek, és ez szerintem sikerült” – tette hozzá.

Komolyan vehető ajánlat nem érkezett a TV2-től

A beszélgetésben az újságíró rákérdezett arra is, hogy odaadnák-e részben vagy egészben a Tematic Media Group televíziós portfólióját a TV2-nek, amennyiben ilyen jellegű ajánlatot kapnának. (A kérdés azért lehet érdekes, mert Dirk Gerkens közölte, hogy sürgősen további csatornákat vásárolna a TV2-nek.)

A Tematic vezetője erre azt mondta, hogy nem ismeri a TV2 jövőre vonatkozó terveit, „így most mi sem tudjuk megmondani, hogy egy esetleges megkeresésre milyen választ adnánk”. Arra a kérdésre pedig, hogy a TV2 részéről érkezett-e már megkeresés, azt mondta, hogy olyan, amelyen komolyan elgondolkoztak volna, eddig nem érkezett.

A Tematic tévés portfóliójába egyébként olyan csatornák tartoznak mint a SportKlub, a Fishing&Hunting, a DoQ, valamint a SlágerTV.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.