Média

Tovább keresik az év honlapját

tn-web (Array)
tn-web (Array)
November 15-ig lehet még jelentkezni ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által 14 éve életre hívott digitális megmérettetésre eddig már több tucat honlap pályázott.

A szeptember elsejével elindított ’Az Év Honlapja’ pályázat szervezői úgy döntöttek, hogy 15 nappal meghosszabbítják a pályázat nevezési idejét. Így tehát még van ideje annak, aki úgy érzi, szívesen megmérettetné online felületét a marketing szakma nagyjai előtt.

„Jó érzéssel tölt el, hogy szemmel láthatóan évről évre professzionálisabb honlapokat neveznek a díjra. Ez nemcsak azt mutatja, hogy folyamatosan erősödik a cégek online jelenléte, de azt is, hogy egyre többen veszik ezt komolyan. Szakmailag erős év elé nézünk, mi már nagyon várjuk a zsűrizést és természetesen a díjátadót is” – mondta az idei pályázat kapcsán Varga István, a pályázat alapítója.

Az ismert szakemberekből álló zsűri a kiválasztott weboldalakkal szeretne példát mutatni, hogy miként lehet komolyan venni az online jelenlétet, kiszolgálva ezzel az ügyfelek minden igényét. A pályázatra most is 25 kategóriában lehet nevezni, kizárólag magyar nyelvű honlapokkal. A szakmai zsűri által véleményezett felületeknek azonban számos kritériumnak kell megfelelniük.

Milyen a jó weboldal?

Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke szerint sok tényező együttese adja ki a megfelelő weboldalt. „Egy jó honlap a látogatónak készül, és bizalmat ébreszt a cég iránt. Fontos, hogy információt nyújtson, segítsen, és felhasználóbarát legyen. A kreativitás elengedhetetlen, csakúgy, mint a naprakészség, hogy folyamatosan új tartalom kerüljön fel az oldalra. A honlap reszponzivitása is kiemelten fontos tényező, emellett a megfelelő megszerkesztettség is. Nemcsak a tartalmára, de a technikai oldalára is oda kell figyelni, így jutunk látogatottsághoz, ami a honlap sikerességét mutatja” – foglalta össze az MMSZ vezetője.

A szervezők tehát még november 15. éjfélig várják a nevezéseket, az eredményhirdetés pedig december 2-án lesz Budapesten, ahol kiderül, mely cégek honlapjai birtokolhatják a 2015-ös ’Az Év Honlapja’-díjakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik