Light

Minden idők legidiótább televíziós integetése – videó

Brandon elkísérte ismerősét a Szerencsekerékbe. Rossz döntés volt.

Ha valaki megkérdezi Öntől, Kedves Olvasó, hogy szeretne-e híres lenni, és ha igen, akkor hogyan tervezi ezt megvalósítani, mi lenne a válasza?

Abban holtbiztosak vagyunk, hogy úgy nem szeretne világhírű lenni, ahogy mai hősünk, Brandon, akit most már a fél világ ismer, pedig csak rettenetesen idiótán integetett egy tévéműsorban.

Egy Eben nevű fiatalember bekerült a Wheel of Fortune (azaz a Szerencsekerék) adásába. A műsor felvétele Los Angelesben zajlott, így Eben, mielőtt az angyalok városába utazott, felkutatta a helyi ismerőseit, hogy találjon valakit, aki elkíséri az adásba.

Így került képbe a srác testvérének Los Angeles-i barátja, Brandon. És ő vállalkozott is a nemes feladatra. (Azóta lehet, hogy megbánta ezt a döntést).

Brandon, aki úgy néz ki, mintha a Taxi című film balfék nyomozója (Frédéric Diefenthal) és a fiatal Sylvester Stallone szerelemgyereke lenne, a Reddit-en megírta, hogy hat adást vettek fel aznap, és az a műsor, amelyben Eben is sorra került, az ötödik volt. Így előtte végig kellett szenvednie négy teljes adásfelvételt. Ráadásul – mivel a kamera csak a szereplők rokonait szokta megmutatni – Brandon nem is volt felkészülve arra, hogy képernyőre kerülhet.

De ettől még sikerülhetett volna neki egy olyan bonyolult művelet, mint az integetés, ráadásul nem olyan arckifejezéssel, mint akit éppen arra kényszerítenek, hogy büdös zoknit szagoljon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik