Kultúra

Peer Krisztián: Térden állva könyörögtem a diákoknak, hogy folyjon a vér

László Pál
László Pál

újságíró. 2017. 08. 12. 08:00

Akkor, amikor kezdett talpra állni, a lakáshitel miatti teljes egzisztenciális megsemmisülésből, az alkohollal való küzdelemből, amiben egyetlen segítsége, szerelme, Mocsár Zsófia látványtervező volt, akkor a fiatal nő C típusú agyhártyagyulladásban meghalt. A kötet, a 42, (itt nézhet bele) amit addig szerkesztett, hirtelen más lett. Késsel kell felvágni a lapokat: csak így válnak olvashatóvá azok a gyászversek, amiket az után írt, hogy Zsófi meghalt. Korosztálya egyik legtehetségesebb költőjének tartják. Peer Krisztiánnal az Ördögkatlan Fesztiválon beszélgettünk, halálról, megalkuvásról, Csányi Sándorról és arról, miért gondolta egyszer, hogy megoldás lehet egy Fidesz-irodába behajított Molotov-koktél.
Korábban a témában:

Felolvastál az Ördögkatlan Fesztiválon, és a program egy bizonyos pontján a színpadról veszekedni kezdtél egy nézővel, hogy miért nem figyel rád. Nehéz egy színpadról az életedről beszélni borozgató embereknek?

Simán csináltam ilyet én is, szerintem még ezen a fesztiválon is fogok sajnos, hogy valaki épp a lelkét teszi ki a színpadon, én meg nem tudok kikeveredni a mondatból. De ők konkrétan a nézőtér legeslegközepén álltak, ezt tettem szóvá, megfelelő spéttel arrébb is mentek, talán most is beszélgetnek. Veszekedésről szó sem volt, de ez egy produkció, másokat is zavarnak, nem csak engem. Vártam három verset és két számot, mielőtt szóltam. Pont ezért akartunk a színpadon fellépni, nem a kocsmában, ahová az emberek enni, inni jönnek, és nem számítanak a spanyol inkvizícióra. Mit tolod itt az arcomba a művészetedet, mikor eszem? Tök jogos. Ahogy ez is az volt. Szerinted rám hányszor szóltak, mire megtanultam rászólni másokra?

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

De mégis áll a kérdés: nehéz közönség előtt az életedről beszélned? Hiszen a szövegekben van szó függőségről, halálról.

Egész életemben ezt csináltam.

Sok ez.

Sok. Mindenkinek sok. Hagyjuk is abba.

Meddig turnézol még vele?

Az egyik szemem sír, a másik gödör – ahogy Marno János mondja. Minden sok, semmisem elég, pillanat, töltök. Szerintem őszre lecsengek.

A lecsengés azt is jelenti, hogy túljutsz a saját kríziseden is?

Nem ez az érdekes. Azt el sem tudom még képzelni. Az irodalmi krízisemen kell túljutnom. Mikor idejöttél a felolvasásomra, meghatódni jöttél. Tudtad, amit tudtál, ide majd tegyél egy csillagot. És ehhez képest gúnyt és paródiát kaptál az elején. Tádám. Dönthetek úgy, hogy akkor innentől kezdve ilyen verseket írok, amilyeneket ebben a könyvben írtam, végül is bejött, de akkor annak döntésnek kellene lennie. És ez lenne az a döntés, amivel újra felszámolom magam. Látod, a probléma irodalmi.

De erre volt 15 éved. Még egyszer nincs 15.

Dehogynem. Nem látod, hogy újra húszéves vagyok? Itt aludtam a mezőn, délelőtt iszom, ennél mi fesztiválibb? Vagy érted, oda kellett katapultálnom magamat, ahol még utoljára láttam valami értelmét a dolgoknak, mert írtam. De mondok szomorúbbat: elkezdtem magam újraépíteni abban a tükörben, ami a Zsófi volt, és amikor meghalt, első pánikrohamomban előrántottam a zsebemből ezt a régi, huszonöt darabra tört tükröt, hogy közönség. Huh. Na kábé így teperek akkor is, amikor valódi húszévesekkel beszélek, szánalmas.

Most jó időszakban vagy?

Nem. Dolgozom rajta, hogy abban legyek.

Az mit jelent? Mivel álltál le, és mivel nem?

Ki kéne tennem egy transzparenst a falamra, hogy működésben van a nyugalom. Minden este rájövök, reggelre mindig elfelejtem.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

Van gyógyulás?

Nem Zsófi halálával kezdődött a betegség.

Nem, az ő érkezésével kezdődött a gyógyulás.

Ezt mondom én. Honnan tudod? Lehet, hogy hazudok.

Mikor van az a pont, hogy te összeszeded magadat?

Jobban fogod érezni magad ezután a beszélgetés után?

Remélem.

Akkor ez a válaszom. Egyébként abszolút emblematikus történet húszéves koromból, hogy tök részegen szerencsétlenkedem egy lebicsakló kormányú biciklivel a Rác-kert előtt, konkrétan esek-kelek, mert mire visszaszállok, elfelejtem, hogy a kormánnyal volt a baj, és megismétlődik az esés. Egy idő után rám szól egy haverom: szedd már össze magad, Krisztián! – Nem szedem, érted, nem szedem! És durr.

Mondtam egyszer Mikinek, a szerkesztőmnek, és ezért ideiglenes lakótársamnak, hogy szerintem itt

a költő bácsi csak annyit mond, hogy tessék jobban figyelni egymásra, és tessék jobban szeretni egymást.

Ennyi ez a könyv. Nyilván röhögtünk. Az a fontos, hogy figyeljenek az emberek, és jól érezzék magukat.

A könyved végén van köszönetnyilvánítás.

Pontosan 99 darab.

Miért annyi?

Mert fájóan hiányzik egy.

Zsófi. De mit keres rajta, mondjuk Dudás Gergő, az Index exfőszerkesztője?

Mi évfolyamtársak voltunk a gimiben, voltam nála egy házibuliban nemrég, és ott nagyon megszeretgettek engem. Jó volt. Olyan szomorú, hogy jó tud még lenni bármi is, mondjuk ez a beszélgetés, vagy ez a nap. Gergő amúgy adott konkrétan pénzt is, sőt gyűjtött.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

Ő egy viszonylag ismert név, de van egy csomó, akinek nyomát sem találtam sehol. Ki van rajta még a listán?

A szomszéd néni, aki egy héten keresztül minden nap új virágot tűzött a kerítésbe. Azért ez egy megátalkodottság. Vagy mi. Eltökéltség.

Miért?

Hogy mi okból? Nem tudom. Falu. Többet látott már, mint én. Azóta neki is meghalt a férje, szegénykémnek, én nem virágot vittem, hanem egy tálka cseresznyét. Megtanultam tőle, hogy jobb valamit csinálni, mint bénultan állni, attól félve, hogy minden mozdulat suta. Tudod, arra jöttem rá, hogy a túlélésben nem csak azok segítettek, akik megmondták, hogy húzzam ki egy vers felét, úgyis a másik felét fogom kihúzni, nem azt, amit ő mond, hanem nagyon sokan nagyon sokféle módon. Madarászni a Börzsönyben a volt gimnazista osztálytársaimmal, akikkel nem tizenöt, hanem huszonöt éve nem voltunk így hosszasan együtt, pláne nem bajszos sármányt észlelni – azért ez is egy katapult például. Emberek, akik segítettek, hogy kétségbeesett igyekezetemben ne sebezzem nagyon meg magam.

Egy nevet hiányoltam. Poós Zoltánt, akivel együtt alkottátok a Nyelvterület együttest.

De akkor sem mi voltunk igazán jóban a Zolival, hanem mind a ketten a Téreyvel. Legutóbb egy éve találkoztunk, akkor is kurvára összevesztünk, én voltam az ordenáré fasz, az igaz, de nekem volt igazam, nem dolgozunk áttételesen sem a Pesti Srácoknak, és főleg nem mentség a munka minősége.

Ugyanígy a KMTG (Kárpát-medencei Tehetséggondozó kft), nem pályázunk MMA-hoz, de szerintem még az NKA-hoz sem, nem mentség, hogy az a mi pénzünk.

Bojkottal tudod csak összeomlasztani a rendszert. No, de nemcsak az van, hogy könnyen ugat, akinek se gyereke, se társulata, hanem az én álláspontom is visszataszítóan farizeus – a színháznak, mondjuk, honnan van pénze, ahova számlázok, vagy ennek a fesztiválnak?

Én nem akarom összetaknyozni a kezem, de egy-két áttéttel már oké? Azt mondjuk a KMTG-nek köszönhetem, hogy a Független Mentorhálózaton keresztül lettek mentoráltjaim. Az kábé a legjobb dolog, ami történt velem ebben az évben, jobb, mint a könyvem.

Megteheted, hogy ingyen segíts embereket?

Visszatérek az előbbi kérdésedhez. Dudás Gergő létrehozott egy Facebook-csoportot, hogy összedobjanak nekem havonta valamennyi pénzt kétezrenként, sokan olyanok, akiknek kétezer nem számít, automatikus utalás. Lakbérre, tébére, trallala. Ja, mondok egy viccet: egy hónappal a dolog után jön a tulaj bácsi meg a tulaj néni, hogy arra jutottak, fizessek egy tízessel kevesebbet. Köszönetnyilvánítás. Pedig állagmegóvási szempontból pont egy húszassal többet kellene fizessek, ha érted.

Szép gesztus.

Én természetesen nem vagyok benne ebben a csoportban, de könyörögtem, hogy hadd számoljak be nekik, mondjuk háromhavonta. De azért maradjon meg az anonimitás. Pont az a lényeg hogy ne ajándék legyen, pontosabban ne olyan kölcsön tízezres, amiről mindketten tudjuk, hogy nem adom meg soha. Viszont mindketten kicsit kényelmetlenül érezzük magunkat onnantól tőle, tényleg, mit iszol? Hanem adomány. A világ nem gondolja azt, hogy azért járna nekem két forint, mert az utolsó betűig átírom majd ezt az interjút is, hiszen ez nekem reklám. De közben mégis hullik rám valami minimális manna. Fél évig majd nézhetitek, ahogy kísérleti jelleggel olyan leszek, mint az ég madarai. Vagy a mező liliomai.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

Majd nem hagyom! De akkor érted azt, aki megalkuszik?

Nem. Csak az erkölcsi létezés a maradandó. Csak – jaj istenem, miket mondok. Meg az esztétikai és a logikai. Petri György maga emlékezik meg róla, hogy milyen ultraköcsög volt a gyerekeivel: hess, picsába. Érdekes ez ma már? Nem érdekesebb, hogy miért ő volt lényegében az egyetlen tudottan A-ligás a generációjából, aki nem kötött kompromisszumot, értsd nem jelent meg a hivatalos irodalomban? Jó, mondjuk, ennek az ambivalenciának pont vannak hozadékai. A Petri-hagyaték egy jelentős részét a XX. század intézet kezeli, ha jól tudom, mintegy bosszúból. De ez mind nem érdekes. Az az érdekes, hogy van a csávónak egy-két-három-hat-nyolc-tíz olyan szövege, ami téged, aki olvasod, valahogy jobbá tesz.

Annak is lehet ilyen szövege, aki kap pénzt az NKA-tól, vagy a Kárpát-medencei Tehetséggondozótól.

Drukkolok.

Figyelj, nincs olyan képlet, hogy párthatározattal kiveszem Esterházy Pétert és berakom Jókai Annát a kánonba. Vagy Bayer Zsoltot, hogy egy picit arról is beszéljek, amiről a Fidesz-agytröszt szeretné, ha beszélnénk.

Mondok egy jót. Flop, a kutyám, találkoztatok. Rajta keresztül vagyok tagja a közösségnek ahol élek. Van egy csávó, hatvanix éves, magyar agara van. Mivelhogy nyugalmazott atlétaedző és tornatanár. Gyula. Sporttörténeti család. Ha valami mindig, de mindig távol állt tőlem, az a sport. Maximum fejben karate. Jó, oké, miközben az italozást kurvára sportként űzöm.

Nem is vagy benne rossz.

Ugye? Ezt a számot megnyerem. Na, egyszer azt mondja Gyula, hogy olvasta két versemet, a literásakat, és nem értett belőlük szinte semmit. Mert ő Petőfit olvasott utoljára. Olvasott vagy olvas: ez kicsit összemosódott, de volt valami kínosság az egészben – csinálnom kellene valamit, ha igényes vagyok, de mégsem csinálom. Miközben már ez érthetetlen, nem?

Próbállak követni.

Mert színházba járni oké, hogy tízszer annyian szeretnének, mint ahányan járnak, de az társadalmi státusz. De verset olvasni mi? Szellemi? Nem, mert az a tudomány. Érzékenységi? Mindegy, mert ugye már onnan hazugság, hogy Petőfi. Petőfit hat irodalomtörténész olvas. Mindenestre mondtam neki, hogy olvassa el az Apokrifet, abban azért elég nagy a közmegegyezés, guglizzon rá. Másnap találkoztunk: ezt még annyira sem érti. Na, az lett végül a deal, hogy ő összerak nekem egy edzésprogramot, fekvőtámasz, guggolás, planking stb., csinálom is szórványosan fél éve kutyasétáltatás közben, amikor nem látnak a közmunkások, cserébe én meg összerakok neki egy versolvasási programot. Kemény István Nyakkendő című verse után (tutira mentem) azt mondja Gyula, hogy ezt érti is, tetszik is neki, de nem érti, miért vers. Most itt tartunk. Minden matematikus hamarabb megmondja, mi az, hogy szögfüggvény, mint azt, hogy mi az a szám.

Folytassuk onnan, hogy mi a baj az állami támogatással?

Most tényleg erről beszéljünk, amikor mindketten tudjuk?

Megfojtani mindent, amit nem kontrollálunk? A csatornába rugdosni az üveggolyókat, amik nem férnek el amúgy elég széles markunkban? Nagystílű gengszterként azért lehajolni a szétgurult apróért is?

Te tudod ki az a Párkányi Raab? Ő lesz az MMA új elnöke. Anno a Bajnai-kormány hozzávágott Schmidt Máriához félmilliárd forintot, mondjuk azt sem értettem, de meggyőztem magam, hogy oké, itt van ez a történelemhamisító szánalom, de maga a gesztus a fontos, az elegancia. Hátha nincs igazam. Látod ennek ma bármi nyomát? Csak, ha behódolsz. Nézd, én az a csávó vagyok, aki minden borsznobizmusa ellenére sem iszik Tiffán bort, mondjuk Weklert sem, nem mintha borként az ugyanaz a kategória lenne, pláne L. Simont vagy Csányit.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

Mármint Telekit.

Persze, hát a Csányinál nagyobb aktora a tegnapi politikának nincsen. Le is ettem idefele egy éretlen fürtöt a fennhatósága alá tartozó tőkéről.

CBA-ba bemész?

Muszáj, csak az van a környéken.

Na, tessék!

Oké, de ott én vagyok a torzonborz hőbörgő pesti. Hol a Nádudvari tejföl, hát a Soproni ipa? Ez az üzenetem, ez legyen benne: tejfölből vagy Nádudvari, vagy Bakony. Sajtkészítő Cserpes Úr sux.  Mit jelent magyarnak lenni?

Mit?

Tejföl jó lesz hozzá.

És ha Csányi Sándor holnap úgy kel fel, hogy ez a Peer micsoda zseniális verseket ír, és bár finoman ekéz ebben az interjúban, de támogatom?

Ezt nem engedhetem meg magamnak, és nem is kell, hogy megengedjem, ezért alakult az előbb említett kör.

Mit is mondtál a Petriről az imént? „Az az érdekes, hogy van olyan szövege, ami jobbá tesz.” Mondjuk, ezt gondolja majd a Csányi Sándor is.

Hát akkor váljon jobbá. Vagy ő, vagy legalább a Matador szalámi. Eszembe jut Nádas Péter esszéje, a Szegény, szegény Sasha Andersonunk. Sasha Anderson volt az NDK-s Petri György. Álnéven még engem is fordított az ősidőkben. Azért álnéven, mert jött az iratnyilvánosság, és kiderült, hogy miközben underground sztár volt, kábé mindenkiről jelentett, élvezettel. Érzem én is az ellentmondást. Nádas kábé azt írja ebben a könyörtelenül empatikus esszében, hogy ha nem disszidáltál, akkor így vagy úgy fogaskereke voltál a rendszernek, ha bokréta, akkor azért. Dühítően értelmiségi gondolat. Nem az a kérdés, hogy jár-e nekem az állami pénzből, nyilván jár, mert bár ezeknek szja-t nem fizetek, a kenyeremen ott az áfa. Legalább olyan szellemesen harapj akkor a kézbe, mint Thomas Bernhard. Miért engeded, hogy ne fejezzek be egyetlen gondolatot se?

Ez működésképtelen elvrendszer.

Igen, a szabotázs késő Kádár-kori kultúrája túl puhának bizonyul Gömbös Gyula rendszerében. Ma már nem elég lopni!

Amikor kirobbant a diáktüntetés, én eléggé jó állapotban, de mégis: térden állva könyörögtem a diákoknak az SZFE előtt, hogy folyjon a vér. Elég egy csepp, és jönnek a mozdonyvezetők.

Aztán inkább az Ascher jött és Novák Eszter, mondták, hogy menjek haza. Persze igazuk volt, hazamentem. Filozófussztrájk.

Na, pont ez az, hogy te radikális vagy, és közben egy csomóan mondják, joggal, hogy hékás, élni is kell!

Amikor a Zsófi haldoklása közben kiderült, hogy az ország legjobban felszerelt és erre szakosodott kórházában a fertőző intenzíven nincs légkondi, mert kifele-befele csírátlanítani kellene, ami túl drága, mintegy nyolcvanmillió forint, azaz jéggel hűtik a betegeket, a nővérek meg harmincnyolc fokban nyomják a másfél műszakot, és közben ezzel párhuzamosan az a szerencsétlen parvenű tolta be a homárlevest, akkor azt gondoltam, hogy bebaszok egy Fidesz-irodába egy Molotov-koktélt, nekem már úgyis mindegy, és elég, ha kigyullad egy, másnapra az összes lángol.

Fotó: 24.hu / Bielik István
Fotó: 24.hu / Bielik István

Na!

Kicsit már sok lesz a fine diningból, babám, miközben ez ugyanúgy a rendszer része, mint Bayer Zsolt Nobel-díja.

Eleve bazmeg Cili, Tímea, Kata? Mit sugall ez a nőkép? Milyen csávó utazik ilyen nőkben?

Aztán nyilván nem csináltam semmit, mert értelmiségi vagyok. Merengek, nincs velem gond. Ez a legnagyobb baj. Meg persze ez a legnagyobb jó.

vissza a címlapra

Kommentek

Buenos Aires, 2017. november 17.
Az argentin haditengerészet által közreadott archív képen a német gyártmányú San Juan argentin tengeralattjáró Buenos Airesben. Az argentin haditengerészet 2017. november 17-én bejelentette, hogy két napja megszakadt a kapcsolata az Argentína déli partvidékén 44 fős legénységgel hajózó San Juannal. (MTI/EPA/Argentin haditengerészet)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.