Kultúra

Még Dwayne Johnson és az ugráló cicik sem tudják megmenteni a Baywatch-mozit

Muchichka László
Muchichka László

Ügyeletes jó zsaru. 2017. 07. 13. 20:24

Korábban a témában:

Aki azt mondja, hogy a Baywatchot a 90-es években a pezsgő dialógok, a pergő akciók és a csavaros történet miatt követte, az önmagának is hazudik. Ez a sorozat ugyanis valami olyasféle guilty pleasure volt már akkoriban is, amely kendőzetlenül a feszes izmokkal és a kerek idomokkal tudta eladni magát (na meg David Hasselhoff-fal). Népszerűségéhez nyilvánvalóan hozzátett, hogy az internet (értsd: netes poresz) előtti időket éltük, és Pamela Anderson szűk piros fürdőruhában lassítva ugráló hatalmas kebleit mindenféle bűntudat nélkül lehetett nézni együtt anyával, nagyival, tesóval, gyerekkel.

A széria tulajdonképpen üvölt érte, hogy kifigurázzák, és ugyan a forgatókönyvírók próbálkoztak is azzal, hogy túltoljanak mindent, amit lehet, a faék egyszerűségű, bugyuta, ki nem játszott ziccereket tartogató szkript nem elég ahhoz, hogy a nyár, vagy netán az évtized vígjátéka legyen. Pedig a potenciál megvolt benne. Dwayne “A Szikla” Johnson és Zac Efron egyaránt olyan közegből érkezik, ahol baromi fontosak a külsőségek: a pankráció nem annyira sport, mint inkább egy szórakoztatóipari termék, ahol a látványos elemekkel tarkított show-ban a nézők kiszolgálása a lényeg, ahogy a High School Musical típusú éneklős tiniszériák esetében is, ahol csodaszép fiúk és lányok cukiskodnak.

Ők már többször bizonyították, jól teljesítenek az önironikus szerepekben, és rajtuk nem is múlik a Baywatch sikere, kémiájuk remekül működik, ráadásul A Sziklának jó kis sziporkákat írtak, amit a magyar szinkron jól le is hoz, működik a másik ekézése is, de ettől még sajnos nem lesz jó a film. Amit egyébként különösen sajnálok, ugyanis az első 20-25 percben még annyira jól működött a legtöbb dolog, kezdve a túltolt delfines intróval, hogy nem is értettem, mi baj lehet a tengerentúli kritikusok ízlésével és miért születtek pár hete olyan lesújtó kritikák.

Fotó: UIP

A sztori szerint ugyanis a vízimentő Mitch Buchannon (Dwayne Johnson) – akit eredetileg David Hasselhoff alakított – nem tud mit kezdeni a vakmerő újonccal, a kétszeres olimpiai bajnok Matt Brodyval (Zac Efron), és ez állandó viszálykodáshoz vezet. Tök jó plot.

De aztán szépen lassan minden értelmet nyert.

Szétcincálták a kritikusok a Baywatch-filmet
Megérkeztek az első vélemények a hamarosan érkező Baywatchról, a kritikusok meglehetősen legsújtóan nyilatkoztak a 90-es évek kultsorozatából készült filmről.

Elsősorban az a Baywatch-film legnagyobb baja, hogy megpróbál egy olyan tessék-lássék nyomozós szálat beleerőltetni a sztoriba, ami semennyire nem illeszkedik a sztoriba és inkább nyomi, mintsem vicces, ráadásul a filmvégi akciójelenet kifejezetten béna, üvölt róla, hogy nem volt túl sok pénz összehozni az eredeti elképzelést és csak valami silány kompromisszumos megoldás született. A gagyira újabb jó példa, hogy Zac Efron például 10 másodpercig női ruhában, kisminkelve szerepel, mert csak.

Általában ez az a dramaturgiai pont más otthonnézős filmeknél, amikor inkább keresek más néznivalót. Félreértés ne essék, nem tartom el a kisujjam, de úgy hiszem, amikor indokolatlanul kapunk egy ilyen jelenetet – mert ugye mennyire vicces már egy férfi női ruhában – , az rendkívül szegényes forgatókönyvírói fantáziára vall.

Kifejezetten kínos még, amikor a film szarkasztikus akar lenni, és Zac Efron karaktere nem tudja levenni a tekintetét kolléganője melleiről és erről jó hosszasan diskurálnak. Igen, nyilvánvalóan mi nézők is a mozi sötétjében a vászonnyi pushupolt ciciket nézzük, de nem jön át a poén. Bezzeg a sokkal jobban működő “miért vág a fenekünkbe ennyire a fürdőruha”-kérdés kikerült a filmből és stáblista utáni/közbeni jelenetbe száműzték. Hogy mindenképpen megérkezzen a szekunder szégyenérzetünk, arról a kötelező dagi lúzer újonc karaktere gondoskodik, akinek például beszorul a farka egy napozóágyba és amúgy borzasztóan szerelmes az új CJ Parkerbe (Kelly Rohrbach alakítja Pamela Anderson ikonikus szerepét).

Tényleg sajnálom a Baywatchot, mert jól beillszthető lett volna abba a sorba, amit a 21 Jump Street és folytatása képvisel. Viszont a negatív kritikák ellenére is tuti lesz folytatás, remélhetőleg az már egy nevetséges krimiszál nélkül, de még több túltolással.

Baywatch – színes, amerikai akció-vígjáték, 116 perc. Értékelés: 5/10

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.