Kultúra

Batman, Superman álljatok félre, Wonder Woman menti meg a DC-t

Nem kevés nyomás nehezedett Patty Jenkins vállán, hiszen ahogy tavaly az Öngyilkos osztagtól, idén a Wonder Womantől várták, hogy állítsa meg a DC Extended Universe filmjeinek [Az acélember (2013), Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (2016), Öngyilkos osztag (2016)] zuhanórepülését. Szerencsére nem kellett újra csalódnunk, ugyanis megtört az átok: a Wonder Woman egyértelműen a DCEU eddigi legjobbja – ám ez önmagában még nem akkora teljesítmény, úgyhogy ennél is továbbmegyek – okos, eredeti, látványos, és kiemelkedő képregényfilm, amely végre bebizonyította, hogy igenis érdemes önálló filmet adni a szuperhősnőknek.

A Gal Gadot által alakított amazon hercegnő, Wonder Woman már megjelent a Batman Superman ellenben is, ahol ő szolgáltatta a legjobb jeleneteket. A rövid szereplés alapján még nem lehettünk benne biztosak, hogy az izraeli modell képes lesz elvinni a hátán egy egész filmet főszereplőként, ám Gadot bebizonyította, hogy tökéletes választás volt a szerepre, ugyanis első pillanattól az utolsóig uralja a vásznat – ami nem kis teljesítmény egy két és fél órás film esetében.

A rendezői székbe kivételesen egy nő ült, nevezetesen Patty Jenkins, aki A rém című filmdrámájával meghozta Charlize Theron számára az első színészi Oscar-díját 2003-ban. Hollywoodban állandósult témává vált a női rendezők, és lehetőségeik hiánya a szakmában, legutóbb a Cannes-i Filmfesztiválon folyt erről diskurzus, a képregényfilmeknél pedig külön fel szokott merülni a kérdés, hogy vajon nőknek kéne-e rendezni a női karakterek filmjeit, vagy éppen az az igazi szexizmus, ha megszabjuk, hogy a női történeteket kizárólag nők, a férfi történeteket pedig csak férfiak rendezhetik? A vita még nem dőlt el, de annyi biztos, hogy a Wonder Woman esetében remekül bevált a rendezőválasztás.

A film nem a Batman Superman ellen után játszódik, hanem jóval előtte, még az első világháború idején. Bár ismét egy eredettörténetről van szó, szerencsére a film nem viszi túlzásba a közhelyeket, és egyébként sem tud unalmassá válni a dolog, hiszen most nem egy átlagemberről van szó, aki baleset/kísérlet/pókcsípés hatására különleges képességeket kap, hanem egy amazon hercegnőről, aki egy teljesen más kultúrában nevelkedett, és egy pillanatig nem játssza a kelletlen hőst, hiszen eleve arra nevelték, hogy megmentse a világot.

Diana (azaz Wonder Woman) azonban nem igazán ismeri azt a világot, amelyet meg akar menteni.

Egész életében egy Zeusz által elrejtett szigeten élt, ahol hozzá hasonló amazonok azzal töltik el mindennapjaikat, hogy harca képzik ki magukat arra az esetre, ha Árész (a háború istene) visszatérne, és megpróbálná elpusztítani az emberiséget. Egyik nap a szigetre zuhan egy amerikai pilóta, Steve Trevor (Chris Pine), aki elmesélni, hogy eljött a világégés: az országok háborúban állnak egymással és ártatlanok millió halnak meg. Dianának nem kell több, azonnal elindul a frontra, hogy megtalálja és megölje Árészt, akinek a háború okát tulajdonítja.

Képregényadaptációnál mindig az az egyik legnagyobb kihívás, hogy a végeredmény ne legyen röhejes vagy gagyi. Amint filmvászonra kerül egy képregénytörténet, muszáj valahogy – akármilyen hülyén is hangzik – életszerűvé és komolyan vehetővé tenni ahhoz, hogy a nézőközönség azonosulni tudjon vele. Nem szabad persze abba a csapdába belesni, hogy mindenáron shakespeare-i tragédia komolyságú történeteket akarjunk eljátszatni a hősökkel (khm Batman Superman ellen), de azért nem árt, ha valami komolyan vehető konfliktus is kerül a történetbe. A Wonder Woman pedig ahhoz képest, hogy egy agyagból Zeusz által életre keltett (!) amazon harcosról szól, meglehetősen életszerű. A film legjobb jelenetei azok, amelyekben az idealista Diana találkozik a valósággal, és kénytelen azzal szembesülni, hogy az emberek nem olyan ártatlanok, mint gondolta. Mivel egész életében büszke harcosnak nevelték, így nem érti miért kéne a harchoz egyáltalán nem praktikus fűzőbe gyömöszölnie magát, és miért kapkodnak levegő után a bajszos brit urak, amikor nőként belép egy tárgyalóterembe.
Diana első találkozása a szexizmussal és a politikával nem csak szórakoztató helyzetekhez vezet, de elég jó társadalomkritika is, főként mikor azon értetlenkedik, hogy a háború vezetői miért dohos szobákban döntenek emberéletek felett ahelyett, hogy a csatatéren harcolnának a katonáikkal.

Gal Gadot alakítása azért eszméletlen, mert hiába gyönyörű és félmeztelen a film nagy részében, olyannyira badass kisugárzása van, hogy nem lehet férfifantáziává zsugorítani. Ráadásul úgy rúgja szét a seggeket, hogy egyáltalán nem a maszkulinitása a meghatározó. Wonder Womanben az emberfeletti erő és a harci készségek mellett megtalálható egy csomó tipikusan női tulajdonság: az empátia, a gondoskodás, az érzelmi intelligencia mind-mind hasznosnak bizonyulnak a csata során, így nőiessége segíti, nem pedig hátráltatja a harcban.

Attól függetlenül, hogy egy nyíltan girl power-féle feminista alkotásról van szó – maga Gal Gadot is természetesnek veszi, hogy Wonder Woman feminista – a Chris Pine alakította Trevor egyáltalán nem lett lebutítva jellegtelen mellékszereplővé. Az amerikai kém szolgáltatja a kiábrándultabb, szkeptikusabb hangnemet Wonder Woman mellett, és Pine-nak szerencsére nem derogált eljátszani a szuperhős szerelmét. Gadot és Pine között tökéletes a kémia, zseniális humorral játszák el a kínoskodó jeleneteket – amelyekből van egy pár, tekintve, hogy Trevor az első férfi, akivel Diana életében találkozik – cukiságuknak köszönhetően nem érezzük annyira erőltetettnek a kötelező szerelmi szálat.

Végezetül nem árt megemlíteni, hogy a politika és a romantika mellett a Wonder Woman a látványban is odateszi magát: tele van szépen koreografált, jó ritmusban vágott harcjelenettel, melyek nyíltan hatásvadászok, de mivel működnek, ezért ezt el is nézzük nekik. Egész biztos, hogy a filmre azonnal rá fogják nyomni a feminista alapmű bélyeget, hiszen Wonder Womanhez hasonló példaképet ritkán látunk nagyszabású hollywoodi blockbusterben.

Az a helyzet, hogy bár az új korszak DC filmjeit divat cikizni, és eddig az is egyértelmű volt, hogy közelébe se érnek a Marvel-filmek népszerűségének, most valamiben mégis lekörözték Kevin Feige-éket: övék az első igazán menő képregényhősnős film.

Wonder Woman. Magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 141 perc, 2017. Értékelés: 8/10.

Rácz Viktória

Ajánlott videó

Olvasói sztorik