Kultúra

Felnőni kiábrándító, pláne ha egy puha boldog puffancs vagy

Zsótér Indi Dániel
Zsótér Indi Dániel

videós kontentgyáros . 2017. 05. 17. 16:56

Lehet úgy is felnőni, hogy megmaradunk gyereknek, de vajon érdemes-e? Ezt pedzegeti a Sarah Scribbles-gyűjtemény is.
Korábban a témában:

Sarah Anderson nevét a hazai olvasóközönség 2016-ban ismerhette meg jobban, akkor jelent meg ugyanis Felnőni kiábrándító című első képregénye, amit a szerző nem titkoltan saját életéből inspirálódva írt és jelentetett meg a Facebookon Sarah’s Scribbles címen, aztán kötet formában kiadta. Az egyszerű NAGYON EGYSZERŰ vonalvezetésű rajzok rövid, tömör, tréfás comic stripek hamar nagy népszerűségre tettek szert, idén pedig meg is érkezett a második kötet Puha boldog puffancs címmel.


Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik képesek a társadalmi konvenciók mentén elhitetni a világgal, hogy ők bizony már felnőttek. Adót fizetnek, munkájuk van, tudnak késsel és villával enni, van kutyájuk, macskájuk, pénzt keresnek, akkor esznek csokit, amikor akarnak, oda mennek és akkor, amikor akarnak, de továbbmegyek: felelősséget tudnak vállalni a tetteikért, elismerik ha hibáznak, önállóan alkotnak véleményt dolgokról és hát, összességében valahogy mindent komolyabban csinálnak.

Ennyi lenne az egész?

Nem. Határozottan nem. A gyerekkor és a felnőtt-lét közti határvonal ugyanis nem olyan nagyon markáns, mint ahogy azt elsőre gondoljuk. Nem jobb vagy rosszabb felnőttnek, esetleg gyereknek, ne adj isten tinédzsernek lenni. Az egész csak annak a függvénye, hogy az adott életkorban el tudjuk-e fogadni a játékszabályokat.
Sarah Scribblesnek ez láthatóan nehezen megy. A Puha boldog puffancs követi az előző kötet egyszerűségét, de legfőképp tematikáját, azaz a felnövéssel kapcsolatos kényelmetlenségek felsorolását: az introvertáltság/extrovertáltságtól a testkép minden zavarán át, fiúk/férfiak különbözőségei, magány és elfogadottság temtikákig. Ahogy a Felnőni kiábrándító, úgy a Puha boldog puffancs sem nagyon válogatja meg a célközönségét, éppen azért mert a problémák, amikre az egyes panelek rávilágítanak, univerzálisak és nem szólnak szigorúan csak a tiniknek vagy csak a felnőtt nőknek, hiszen nem a korunk, hanem az életszemléletünk határoz meg minket. Így van ez Sarah Scribblesszel is, aki viszont nem tehet arról, hogy nehezebben megy neki a társadalmi konvekciónak való megfelelés aka. “felnőttéválás”.

A kötet, ahogy az első is, könnyen emészthető, rövid de annál erősebb panelekkel dolgozik, legalábbis a háromnegyedéig. Ezután a paneleket két hosszabb elbeszélő rész egészíti ki teljes élménnyé, a macskatartásról és a pulcsilopásról. Ez a szerkezet kicsit furcsa, mert visszagondolva a többi stripre, helyenként akár ott is szükségét érezhetnénk ezeknek az elbeszélő részeknek és megbontja az addig letisztult, tisztán képregényes formát.

A Puha boldog puffancs viszont ezekkel együtt marad szórakoztató és a maga felszínes módján elgondolkodtató olvasmány a tinilányoktól felfelé akármeddig. De többet nem is szabad várni az átlagos 4-5 képkockába zsúfolt életigazságoktól, csak tudnunk kell magunkra ismerni.

Sarah Anderson: Puha boldog puffancs – Fumax Kiadó, 2017.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.