Kultúra

Enyedi Ildikó: Most csak egész egyszerű, tiszta öröm van, semmi más

László Pál
László Pál

újságíró. 2017. 02. 18. 20:06

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjat kapott a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Testről és lélekről című filmjéért. Pedig tizenkét éven át nem csinálhatta azt, amit igazán tud. Depressziós lett, azt mondja, bele is rokkant egy kicsit. Most Berlinben őt és a magyar filmet ünneplik. Miért nem jó, ha folyamatosan üresben jár a motor? Miért az első öt év a legpusztítóbb? Interjú Enyedi Ildikóval.

Rögtön az első nagyjátékfilmeddel Cannes-ban Arany Kamerát nyertél, most pedig majd’ 17 év szünet után itt vagy Berlinben és Arany Medve-díjat kaptál.

Most csak egész egyszerű, tiszta öröm van, semmi más. Öröm és hála a csapatunk felé és a nézők felé, akik ott, Berlinben annyira nyitottan mentek együtt a filmmel – mert a munkánk fele legalább az volt, hogy eltüntessük a saját munkánk nyomát, hogy egy a felszínen csalóka módon egyszerű szerelmes filmet csináljunk. Hálás vagyok, hogy idegenek is látják, érzékelik és élvezik mindazt, amit titokban belerejtettünk.

Nem megterhelő ez a látható nyomás? Még akkor is, ha most örülünk ennek a nagyszerű díjnak.

Az a megterhelő, ha az ember nem dolgozik. És valóban az pusztító volt, hogy ilyen sokáig nem tudtam filmet csinálni. Semmiféle haszna nem volt az égvilágon. De valahogy én mindig előrenéző típus voltam. Amikor elkezdtük ennek a filmnek, a Testről és lélekrőlnek az előkészítését, akkor azonnal és teljesen elfelejtettem azokat az éveket, amikor nem dolgoztam.

24.hu / Neményi Márton

Mióta tervezted ezt a filmet?

Tíz évvel ezelőtt írtam, és amikor nekikezdtünk, akkor épp összeomlott a magyar filmfinanszírozás. Akkor félretettem, dolgoztam az HBO-nak, csináltam egy rövidfilmet, de amikor újra elővettem és beadtuk a filmalaphoz, onnan ez egy kétéves menet volt.

Az nagyjából normális ügymenet.

Igen. Már tavaly júniusban készen voltunk, csak olyan korán megkaptuk a meghívást a Berlináréra, hogy várni kellett a bemutatóval.

Nehéz volt ennyi idő után újra? Csak azért kérdezem, mert bárkiből elég sokat kivenne, ha 17 évig nem csinálhatná azt, amit tud.

Biztosan mindenki máshogyan van ezzel, és az HBO-s munka, a Terápia készítése azért nagyon sokat segített. Jó munka volt és mégiscsak a saját közegemben dolgozhattam. A stábból mindenki játékfilmes háttérből jött, azzal a fajta igényességgel és lelkesedéssel dolgozott, és ha ezt leszámítom, akkor már nem is 17 év ez, hanem 12. De az igaz, hogy ebből a sok évből az első öt volt a legpusztítóbb. Ennek a vége egy depresszió is lett.

Elengedted, hogy valaha nagyjátékfilmet csinálsz még?

Nem a filmezést engedtem el, mert dolgoztam, van hat forgatókönyvem. Inkább az volt ijesztő, hogy életemben először – pedig átéltem nehéz periódusokat – a súlypontom valahogy belülről kívülre került. A kifelé figyelést, a külső jeleknek, visszajelzéseknek való érzelmi kiszolgáltatottságot, a pánikot, kapkodást, a belefeszülést, amiben akkor éltem, soha azelőtt nem tapasztaltam meg. Aztán fogalmam sincs, mitől, sikerült mindezt elengednem, megint saját magam voltam. Sikertelenül, munka nélkül, anyagi gondokkal, de saját magam. Nagyon jó érzés volt. Amikor ez megtörtént, akkor szépen, lassan kezdtek el történni a dolgok.

Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, hogy nincs több nagy film, amit megcsinálhatsz?

Én nem mondtam ezt így ki, de nagyon úgy tűnt, hogy dolgozom, dolgozom, de nem jön össze. Ráadásul a pályám első tíz évében elég kényelmesen forgattam, mert Az én XX. századom után megszületett a lányom, A bűvös vadász utómunkái alatt megszületett a fiam, szóval a Simon mágus befejezése után azt mondtam, hogy akkor mostantól belehúzok, és mivel nagyobbak a gyerekek, lehet dolgozni. Itt van két filmtervem, mind a kettő jó visszajelzéseket is kapott, kész vannak, én is szenvedélyesen szeretem őket, hajrá.

Aztán nem történt semmi.

Igen. És ezt azért volt nehéz feldolgozni, mert ha mindenki azt mondta volna, hogy ez rossz, ne próbálkozz, akkor értettem volna, és írtam volna másikat. De mindenki azt mondta, hogy szuper. Egy idő után, ha folyamatosan üresben jár a motor, leamortizálódsz.

24.hu / Neményi Márton

Fel is adtad kicsit?

Nem. De belerokkantam kicsit.

Ehhez képest, amikor ismét dolgozhattál, bevállaltál egy óriási kockázatot. A Testről és lélekről férfi főszereplője, Morcsányi Géza, nemcsak hogy amatőr, de soha nem volt kamera előtt, és inkább mint könyvkiadó vagy dramaturg ismerheti, aki ismeri.

Dolgoztam nagyon különböző hátterű színészekkel már, profikkal és amatőrökkel is. Amit ilyenkor keresek, az a személyiség. Olyan figurákat, akiknek a jelenléte a vásznon is fontos, és nekem is jelent valamit. Tehát emberként is tudok hozzájuk kapcsolódni.

Arcot találsz tulajdonképpen?

Így is lehet mondani. Annyi különbséggel, hogy ha az ember profit választ, tudja, hogy van egy titkos fegyvertára, amire építeni is lehet.

Morcsányi Gézának is van titkos tartaléka, hiszen dramaturg.

Nagyon okos volt Géza, anélkül, hogy velem megbeszélte volna, eldöntötte, hogy a munka alatt soha nem kapcsol át dramaturgba. Az az abszurd helyzet állt elő, hogy az ország egyik legjobb dramaturgjával dolgoztam úgy, hogy egyszer sem beszéltünk dramaturgiai kérdésekről. Sőt, egy tétova kísérletemet, hogy egyeztessünk valamilyen egyszerű dialóg esetében, kerek-perec visszautasította. Nagyon kitett állapot ez, színészként dolgozni. A színész megtanulja ezt kezelni, ahogy megtanul esni is a színpadon. Egy amatőrnek ez vérre megy. Jelen voltam Bódy Gábor Psychéjében, én választottam a ruhámat, a sminket, én írhattam a dialógomat, ennek ellenére úgy éreztem, hogy egy tank megy rajtam keresztül, amikor beilleszkedtem a forgatás menetébe. Ha jó akarsz lenni, hiteles, az összes civil védekező mechanizmusodat otthon kell hagyni. Ebből az érzékeny állapotból nem lehet csak úgy kiugrálni dramaturgiai tanácsokat adni. Géza ezt nagy szakmai és élettapasztalatával pontosan tudta.

Borbély Alexandrában, a női főszereplőben is volt kockázat. Ő egy nagyon dekoratív, látványos, egészen más típusú nő, mint amit a filmben alakít.

Én még életemben ilyen harmonikusan, mély, gyönyörű szövetségben színésznővel nem dolgoztam. Férfival már összejött, de nővel még sosem. Totális bizalmon alapult a kommunikációnk. Együtt töltöttünk sok időt, amikor ízlelgettük, hogyan is kellene mozogni egy térben, mondjuk, egy konyhában, hogy ő elő tudja hívni magából ezt a Máriát. Ezt sikerült felépíteni még a forgatás előtt. Alig kellett Alexandrának mondanom valamit, hiteles és erős volt irányítás nélkül is.

Az előbb utaltál a depressziódra. Benne vagy te is ebben a depresszív, autisztikus figurában?

Valamennyire benne vagyok, persze. Gézában, Békés Italában és Nagy Ervinben is benne vagyok, de azért Máriában, a főszereplőben leginkább.

24.hu / Neményi Márton

Békés Italát rávenni arra, hogy üljön egy széken, és a kérdésre, hogy mit csinál álmában, rávágja, hogy “Mit, hát baszok!”, ez érdekes.

Ó, nála vagányabb csajt nem ismerek. Lenyűgöző, sziporkázó tehetség, nőiesség, humor árad belőle. Fantasztikus.

Van új terved?

Füst Milán: A feleségem történetére kaptunk végre egy kevés forgatókönyv-fejlesztési pénzt, most kezdünk tárgyalni koproducerekkel, tehát nagyon az elején vagyunk, de szerintem megcsináljuk!

vissza a címlapra

Kommentek

Budapest, 2012. május 21.
Bánki Erik fideszes parlamenti képviselő, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke ül motorkerékpárján Budapesten, a Kossuth téren.
MTI Fotó: Kovács Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.