Kultúra

Bezárt és jövőre el is hallgat a Big Ben

Az óraszerkezet és a torony olyan rossz állapotban van, hogy immár nem lehet tovább halogatni a felújítást.

Bezárta kapuit a turisták előtt, januárban pedig hónapokra el is hallgat a Big Ben, a brit parlament legendás toronyórája, amelynek nagyjavítását már nem lehet halogatni.

A 157 éves szerkezetet, amelynek harangjátéka legalább olyan híres, mint maga az óra, 29 millió fontos (11 milliárd forintos) költségvetéssel három évig tartó rekonstrukciónak vetik alá. A harangjáték nem némul el a javítás teljes időtartamára, de több hónapig bizonyosan nélkülözniük kell majd a londoniaknak és a turistáknak a jól ismert dallamot.

Az egész órát jelző harangjátékot a BBC rádió politikai és közéleti csatornája, a Radio 4 élőben közvetíti a nagyobb délutáni és esti hírműsorok előtt, pontos időjelzés gyanánt.

300x250

Részletek »

Az 1859 óta működő Big Bent és az otthonául szolgáló tornyot – amelyre szintén ráragadt a Big Ben elnevezés, jóllehet 2012, vagyis II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulója óta hivatalos elnevezése Erzsébet-torony – legutóbb 1983-ban újították fel. Előtte 1976-ban, utána 2007-ben szünetelt néhány hónapra a harangjáték, de e szünetektől eltekintve az óramű harangja folyamatosan működik a több mint másfél évszázaddal ezelőtti átadás óta.

Jövőre a londoniaknak és a turistáknak a brit főváros egy másik világhírű látványosságát, a Piccadilly Circus óriás fényreklámját is szinte egész évben nélkülözniük kell majd, ugyancsak felújítási munkálatok miatt.

A több emeletnyi reklámfelület tulajdonosa szintén januárban kezd hozzá a jelenleg hat nagy táblából álló fényberendezés leszereléséhez, és az egyetlen felületet alkotó, ultra-nagyfelbontásúnak ígért szupermodern új fénytábla a tervek szerint őszre kerül a helyére.

Ilyen hosszú ideig a II. világháború óta nem borult sötétbe a Piccadilly Circus különböző formákban 1908 óta létező fő turistalátványossága. A fényreklámokat a háborús veszély miatt elrendelt általános elsötétítésnek megfelelően 1939-ben kikapcsolták, és csak tíz év elteltével, 1949-ben kapcsolták vissza, tekintettel a háború után még évekig elhúzódó súlyos gazdasági megszorításokra.

Forrás: Daily Telegraph via MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik