Kultúra

A szex fegyver: nagyon nem mindegy, te használod, vagy ellened használják

Negyven felett is! Nagyjából ezt tanultuk az Aranyélet legfrissebb epizódjából. Kibeszélő.

Az évadnyitó alaposan bekezdett, ezt már ugye megírtuk, kibeszéltük, miegymás. Miklósiék eladva a házukat a nagyihoz költöztek, esténként közös vacsikon próbálják elhitetni magukkal, hogy van minek örülniük napról napra, miközben az egész életük ingatag kártyavár, mely egyre látványosabban omladozik. Bevezetődött a 90-es évek idősáv, meg az onnan kísértő Gáll Feri, akiről egyelőre nem tudjuk, ki és mit akar – na jó, én már tudom, muhaha, de nem mondom el idő előtt, ígérem –, csak annyit sejtünk, hogy egészen sötét alak, tán még Hollósnál is sötétebb.

Mira életébe visszatért Oszi, gyorsan egymásba is gabalyodtak, így van ez, ha az ember egész életében egyetlen ép emberi kapcsolatot él meg: abba aztán próbál mindent beletenni. Azért a helyzet messze van az idillitől, érezzük, hogy lesz itt még gond – amint lesz is, Mira például a kóterben kezdi a második epizódot.

A helyzet megoldását Janka veszi a kezébe, legalábbis próbálja, Hollóshoz fordulva segítségért, aki végre kimondja, amit pontosan tudtunk eddig is: hogy ő valójában Jankát akarja megkapni. Pontosabban visszakapni, mert ugye fiatalkorukban egy pár voltak, némi időutazással – ami az epizód, de talán az egész eddigi Aranyélet leghangulatosabb jelenete – azt is megtudjuk, hogy keveredett Janka mégis Attila mellé. Annyit mondok:

Janka mellett Márk is megmozgat néhány szálat húga érdekében, felhasználva az első évad végén szerzett pénzét némiképp több sikerrel jár, mint anyja, akire egyébként is rájár a rúd – míg Márknak épp ellenkezőleg, beindulni látszik a HÖK-ös biznisze. Nem is baj, hogy mozgatja a szálakat, mert Mira eléggé szenved odabenn, ezt sötét színekkel festve, némiképp felfokozva jól meg is mutatja nekünk a sorozat, ám itt az eseményeknél egyébként sokkal fontosabb, hogy milyen elképesztően tehetséges színésznő Döbrösi Laura: amit a beszélős jelenetben játszik, az valami döbbenetes.

Azért ez még mindig az Aranyélet, azaz nem egy lányregény, így nem meglepő, hogy Márk ügyletei sem alakulnak olyan simán, mint amilyennek elsőre tűnik: a diákok bepanaszolják a HÖK-öt, így beborul az üzlet, és ami még nagyobb gond, az egész csapatot kicsapják. Márknak azonban láthatólag valami nagyobb terve van, nem gyullad be, épp ellenkezőleg, figyelni kezd a rektort, egy egészen bizarr, szexvideós zsarolási ügy kezd kirajzolódni. Egyre inkább kiderül, hogy egyáltalán nem az a szerencsétlen kis lúzer, akinek talán az első évadban hihettük, sőt, nagyon is megvan a magához való esze.

aranyelet_s2_olasz_renato_saghytimea-6

Janka közben rámelegíti Attilát, hogy forduljon Gáll Ferihez segítségért, hátha az ő kapcsolatai segítetnek Mirán – kis naivak, nem sejtenek semmit. Azt sem, hogy Mirát gyakorlatilag megfélemlíti a nyomozónő, közölve vele, hogy Attila vallomása kihozhatja őt a sittről. Ez az info még jól jöhet: Gáll Feri ugyanis némi erkölcsi útmutatással elhajtotta őket a fenébe.

Azért tart ott az ország, ahol, mert mindenki csak egy kis szívességet szeretne itt, meg egy kis támogatást ott

Az epizód nagy pillanata végül mégsem ez, sőt, nem is a vibrátorral játszadozó Márk vagy a böriben senyvedő Mira, hanem amikor Janka összerakja, hogy Hollós juttatta be Márkot egyetemre is, melóba is, sőt, még Mira ügyében is közbenjárt, akit még aznap szabadlábra is helyeznek, ennek örömére Jankánk fejest is ugrik gyorsan Hollós ágyába és életébe. Majd a medencéjébe is, onnan osztva ki az ukázt Oszi elhallgattatására – aminek, csak hogy némi cliffhangerrel fejezzem be a cikkem, még csúnya vége lesz.

Bővebben is beszéltünk ám az epizódról, meg az R-GO-ról, és az ifjú Hollós is megszólal. Ha lemaradtál – akkor sem maradtál le, mert itt is van a videó. A részeket pedig errefelé nézheted.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik