Kultúra

A Simpson család már 2000-ben látta előre Trumpot és Hillary Clintont

Muchichka László
Muchichka László

Ügyeletes jó zsaru. 2016. 11. 09. 11:16

Az animációs sorozat 16 évvel ezelőtti epizódjában Trump jól elkúrja az országirányítást.

A Simpson család jövőbelátó képessége már többször bizonyosságot nyert, de ezt inkább írhatjuk a nagy számok törvényének számlájára. Például 2000 márciusában abba trafáltak bele, hogy egy Hillary Clinton-szerű, felnőtt Lisa Simpson lett az új elnök, és próbálja helyrehozni mindazt, amit a korábbi elnök, Donald Trump elcseszett. Vagyis látták előre Trump győzelmét.

Az egészben talán az a legfurább, hogy a sorozat készítői akkor még mit sem tudhattak a mostani Trump-őrületről és ennek ellenére sikerült beletalálniuk.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy abban az időben, amikor az említett rész készült Trump sem volt teljesen ismeretlen, mivel már korábban is voltak politikai próbálkozásai, ráadásul a mostani nagy ellenség, a demokraták színeiben. Akkor az üzletembernek közel sem sikerült olyan sikeresen felépítenie magát, mint most, de így talán érthető, hogyan került a készítők szeme elé a derék Donald.

Íme egy részlet:

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.