Kultúra

A csajozás legbiztosabb helyszíne: a könyvtár

24.hu
24.hu

2016. 10. 09. 09:00

Lábtörlőfazon? Göndör szőrű barika? Deres fa? A híres pom-pom? Netán a pemzlifazon? Esetleg páncélingfazon? Matiné a béka segge alól, az ötvenes évekből.
Korábban a témában:

A bennük felgyülemlett betűtömegtől, ha könyvtárt látott, Gyurit rendszerint különös nyugalom szállta meg. Minden rendben van, biztatták a könyvek szavak nélkül, itt vagyunk. Odakinn, meglehet, a mennyekbe csap a téboly s az utcán grasszál a hülyeség s torát üli a középszerűség, nekünk azonban semmi dolgunk ezzel a badarsággal; idebenn tonnaszám áll a kultúra, évszázadok java. A Zelkek kiszitálva az idő rostáján, fűzfapoéták, unalmas fecsegők, közhelyek kufárjai kiakolbólítva. A múlt gerinctelen véglényei összetöppedtek, majd elporladtak, s porukat szétfútta a szél, s csak a gerincesek családjába tartozók csontjai maradtak meg, valamint azok, akik elég szerencsések voltak, hogy még Marx eljövetele előtt két lábra emelkedtek, s így alkalmuk sem lehetett megrágalmazni őt, miáltal magukra idézhették volna az olvashatatlanság birodalmába való száműzetést.

A polcok pótolták az utazási szabadságot, ezernyi egérutat kínálva a legkülönfélébb országokba, amelyekről Lenin nem is hallott, és ahol még csak nem is hallottak Leninről („Mi volt 1874-ben?”, tette fel neki a kérdést Róka az előző nap, mivel együtt készültek Gyuri marxizmus-leninizmus vizsgájára. „1874-ben? Fogalmam sincs.” „Akkor volt Lenin négyéves.”). Könyvtárba menni olyan volt, mint a megtisztulás (legalábbis, amíg az ember valami olyasmihez nem ért, ami 1945 után jelent meg), bár Gyuri sosem tudott nyugton megülni, hanem negyedóra múltán már izgett-mozgott a széken, viszketni kezdett a háta, amit szeretett volna megvakarni, vagy úgy érezte, ki kellene nyújtóztatnia a lábát, meg kellene inni egy kávét, vagy akármi mást csinálni, csak épp nem olvasni. Bármily hőn szeretett volna elmélyedni a könyvekben a tudásvágytól visszafojtott lélegzettel, végül is mindig kénytelen volt följönni a felszínre, hogy egy kis levegőt szippantson. Tanulásban rövidtávfutó volt.

Továbbá számításba kell venni még bizonyos gatyai gerjedelmeket is. Valamely okból a könyvtárak fegyelme és méltósága különösen serkentőleg hatott a szerelmi hajlamokra.

Éppen mert a könyvtár eleve oly ellentétes a nemi tevékenységgel, természetszerűleg színterévé vált. Gyuri letelepedett, fölnyalogatott néhány sort a könyvből, aztán már jött is a nő. Bármily üres lett légyen is máskülönben, minden könyvtárban akadt egy ifjú hölgyemény. S bármily érdekfeszítő volt is a kettős könyvelés tankönyve, a Gyuri irányítóközpontjában dolgozó idegsejtek ilyenkor mind ott tolongtak az új jövevény körül.

A könyvtár komolysága a legszürkébb egérkelány bájbecsét is szinte az elviselhetetlenségig fokozta.

És akkor megkezdődött a tűnődés. Vajon ha ezt meg azt összeraknánk, megváltoznék-e attól a leányzó hátralevő élete? Lehet, hogy sarlóval kellene utat vágni az embernek az alhasi őserdőben? A fantáji buja fű sűrűsége unos-untalan visszatérő téma volt, akárcsak a delta csatornázata és a bimbók holdudvara. A bizottság pedig mindig csak ugyanazt a kérdést tette fel neki újra meg újra, mígnem Gyuri szinte sajgott már a kíváncsiságtól, és zihálva kapkodta a levegőt. Ha csak egy töredékét is ennek a felbuzgó energiaözönnek hasznos munkára foghatta volna, játszva elelnökösödhet valahol egy közepes méretű országocskában. Örökös mozgás volt minden. Olykor lelassult ugyan a mozgás, de meg sosem állt.

Ült a könyvtárban, s közben megállás nélkül villództak előtte a különféle puncifrizurák: a sűrű szálú lábtörlőfazon volna az?, vagy a göndör szőrű barika?, a deres fa?, a híres pom-pom?, netán a pemzlifazon?, esetleg az úgynevezett páncélingfazon? Lelki szemeinek pillantása belefúrta magát a sötét alagútba.

Járta a szegedi Egyetemi Könyvtár emeleteit, ám Sólyom-Nagyot csak nem lelte sehol. Eszébe jutott, hogy József Attila is Szegeden járt egyetemre, s ettől a gondolattól halványan érdekesebb színben tűntek fel a lépcsők. Pataki valami ismeretlen okból nagyon haragudott József Attilára. Egyszer azon kapta, hogy egy József Attila-kötetet rugdal. József Attila olyan agybajosan szegény és agybajos volt, hogy nem is volt más választása, mint költővé lenni. Olyan szegény volt, hogy még arra sem telt neki, hogy éhen haljon valami padlásszobában, és egyúttal annyira agybajos is, hogy végül kénytelen volt vonat elé vetni magát harminckét éves korában, ami pedig nagyon jó életkor, bár az akadékoskodók ennek persze ellene vethetnék, hogy a harminckettedik életév az ifjonti és tragikus halálnak is lehetséges legszélső határa egyszersmind, s mivel oly lankadatlanul rémes volt az egész élete elejétől fogva, nem is igen érti az ember, miért várt olyan sokáig.

József Attila továbbá arról is nevezetes, hogy valószínűleg ő volt az egyetlen rendes és jellemes, valamint kétségkívül az egyetlen ép magyar nyelvérzékkel bíró ember, aki valaha is belépett a Kommunista Pártba, mely lépésre gyógyíthatatlan magányosságában szánta rá magát, valamikor a harmincas években, amikor a Párt még illegalitásban volt.

Szinte azon nyomban ki is zárták persze, mivel volt mersze gondolkodni, miáltal ő megmenekült a gyalázattól, a Párt meg attól, hogy folt essék hülyesége hótiszta mellényén.

Sólyom-Nagy seholléte belengte az egész könyvtárt. Elhaladván egy ablakmélyedésben tanulásba merülő ifjú hölgy előtt, Gyuri pillantása összefonódott az övével, és ekkor ráismert benne Jadwigára, a lengyel lányra, akivel egy héttel azelőtt találkozott, bár most szemüveget viselt, ami kissé elhomályosította a róla őrzött emlékképet. Kölcsönösen s némán üdvözölték egymást, majd Gyuri továbbhaladt, hogy bekukkantson még néhány zugba, melyekben Sólyom-Nagy helyett szintén csak könyveket talált. Noha Sólyom-Nagy korántsem volt lebilincselő társaság, vajh mi az ördögöt fog csinálni nélküle estélig?

Visszament oda, ahol Jadwiga ült s olvasott könyvtornyok bástyái mögött, mert arra gondolt, hogy ha más egyéb nem akadna is, Sólyom-Nagy meg az egyetemi élet bizonyára kínál annyi témát a társalgásra, amennyi egy kávéhoz szükségeltetik.

Jadwiga a magáévá tette Gyuri indítványát, de aztán még perceket töltött azzal, hogy szépen összerakja a tanuláshoz szükséges mindenfélét, méghozzá olyan alapossággal, hogy Gyuri szinte irigykedve nézte.

A könyvjelzők különféle könyvekbe kerültek, a ceruzák a maguk külön dobozába, a könyvek oszlopok tetejére, a jegyzetlapok csomaggá tömörültek, majd az egész tanulmányi felszerelés egymásra tornyoztatott, míg egyetlen tömör tömböt nem alkotott. Jadwiga komolyan vette a kávészünetet is.

24.hu / Neményi Márton

A büfébe érve elváltak, mert míg Jadwiga asztalt foglalt, Gyuri elment sorba állni a kávéért. Mire azonban megjött a két kávéval, eltűnt az asztalhoz tartozó második szék. – Ne haragudj – mondta Jadwiga, mint aki álomból ocsúdik –, észre se vettem, amikor elvitték. – A büfé zsúfolva volt, és Gyurinak az egész helyiséget be kellett cserkésznie, hogy másikat szerezzen helyette. Végül is egy sápatag gólyától sikerült zsákmányolnia egyet, aki számos üres szék fölött őrködött, de a hajnali felkelés miatt Gyuri olyan ádáz képet vágott, hogy az ifjú tiltakozni sem mert.

– Szóval, ti jó barátok vagytok Sólyom-Naggyal? – érdeklődött Gyuri.

– Nem – mosolygott Jadwiga hamiskásan –, nekem nem nagyon vannak jó barátaim.

Jadwiga magyar szakos volt, irodalmár. Nem vitte túlzásba a társalgást; csak amennyire a jó modor megkívánta. Gyurinak szinte vallatóra kellett fognia, hogy kivasaljon belőle valamit a családi hátteréről. Magyarul félelmetesen jól tudott, s éppen csak árnyalatnyi akcentussal beszélt, amit jószerével szándékosan őrzött, mivel bizonyos egzotikus bájt kölcsönzött neki; emlékeztetőül mintegy, hogy senki se nézze magyarnak. Azért is, mert igaz volt, meg azért is, mert egy nő se haragudott meg még egy bókért, Gyuri ezt mondta neki:

– Te jobban beszélsz magyarul, mint a legtöbb magyar. És valószínűleg te vagy az egyetlen nem magyar ebben az évszázadban, aki megtanult magyarul. Mondd, mi vett rá?

– Apám itt élt a háború alatt. Ez nálunk családi hagyomány tehát. – Gyuri tudta, hogy a háború alatt csapatostul vonultak át a lengyel katonák Budapesten; menekültek az egyik háborúból és mentek tovább az új háborúba. Kemény, elszánt férfiak, akiket feldúlt, hogy pillanatnyilag akadályoztatva voltak az emberölésben, s ezért jobbára azon tűnődtek, kit tegyenek a halállistájuk első helyére – a németeket-e vagy inkább az oroszokat.

Furcsamód a világnak ebben a sarkában, ahol a különféle nemzetek rengeteg időt töltöttek azzal, hogy kiókumlálják, melyik szomszédukat utálják a legjobban, a lengyelek és a magyarok százados mély barátságban éltek egymással.

Még egy kétsoros versike is megörökítette mindkét nyelven, hogy a két nép milyen szívesen bunyózik meg piál együtt. Gyurinak elég furcsa volt, hogy valaki Magyarországra akarjon jönni, méghozzá magyarul tanulni, másrészt viszont ő meg Kínába próbált kijutni, és változatosságnak Lengyelország is éppúgy megtette volna neki, ha mégoly vörös is. Az előző évben sikerült is bekerülnie a Gdanskba utazó csapatba, és már a plakátra is fölkerült Gyuri mosolygós ábrázata, de aztán megint csak nem kapott útlevelet. Akkor még Heppet is meglepte a dolog. Mindazonáltal úgy érezte, tudna tenni egyet s mást ő is a lengyel-magyar kapcsolatok fejlesztése terén. Szóba hozta hát a bulit, amit Sólyom-Nagy szervezett, és megkérdezte Jadwigát, hogy vajon ő is ott lesz-e.

– Nem vagyok meghíva – felelte, majd tovább hűtve Gyuri próbálkozásának hevét, hozzátette: – De nem is nagyon szeretek bulikra járni. – Kávéját elfogyasztván s aztán még kivárva az illendőség által megkövetelt idő elteltét, Jadwiga felkelt az asztaltól, hogy visszamenjen, és folytassa a tanulást. Gyuri elkísérte, hátha mégiscsak felbukkan Sólyom-Nagy a könyvtárban, bár maga előtt sem tagadhatta, hogy ennek esélye csekély, hacsak nem azért jönne, hogy kicsempésszen néhány értékesebb könyvet, melyek ezáltal új életet kezdhetnének fizető tulajdonosok polcain.

Sólyom-Nagy nélkül távozott a könyvtárból, ámde Jadwiga kollégiumi szobaszámával a zsebében, amit jószerével habozás nélkül nyújtott át neki a lány. Sose árt, ha az ember tudja, hol lelhetők fel bizonyos talányos lengyel nőszemélyek.

Gyuri úgy sejtette, Jadwiga körülbelül tizenkilenc lehet, szellemileg azonban sokkal többet nyomott a koránál, és olyan fejlett technikával flörtölt, hogy közben csak a lehető leggyérebb információkat adta ki magáról.

Tibor Fischer: A béka segge alatt

Helikon, 2011.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.