Kultúra

Itt az apokalipszis, eltűntek az eredeti filmek

Neményi Márton
Neményi Márton

ír, fotóz. 2016. 07. 31. 17:30

Miért van az, hogy minden film egy másik film folytatása, előzménye, rebootja, spin-offja, remake-je? Kinek áll ez érdekében, meddig kell ezt tűrnünk, hol vannak a Régi Szép Idők, amikor még születtek Eredeti Dolgok?! Természetes folyamat vagy világvége? Mi hülyülünk el, vagy a producerek gyávák? Utánajártunk.

A jövő héten mutatják be az Öngyilkos osztag című filmet, amely a DC képregényuniverzum gonosztevőiről szól, és feltűnik benne Batman is. Ezen a héten a Bourne-sorozat ötödik (szigorúan vége a negyedik, hiszen az előző úgynevezett spin-off volt) részét mutatják, be, plusz a Szellemirtókat, amely ugyan tudomásul veszi az eredeti sikerfilm létezését, de története nem kapcsolódik hozzá. Az elmúlt hetekben pedig bemutatták az új Jégkorszakot, az új Tini Nindzsa teknőcöket (amely a második mozifilmsorozat második része), az új Függetlenség napját, a Szemfényvesztők 2-őt, a Démonok közt 2-őt, az első Warcraft-filmet, az új X-Ment és az új Amerika kapitányt.

Vettétek az adást, ugye?

Az utóbbi években elharapódzott trend, miszerint egyre több a folytatás, mára érte el a csúcsot: elvétve mutatnak be olyan hollywoodi filmet, amely nem valaminek a folytatása, előzménye, spin-offja (az eredeti történet egy mellékszálát, vagy mellékszereplőjének sorsát kibontó sztori), egy sorozat filmváltozata, azaz divatos és szakszerű kifejezéssel élve:

egy franchise része.

A stúdiók már nem is egyszerűen sorozatban, hanem franchise-ban gondolkodnak, azaz ontják a hosszú évtizedek alatt kialakított univerzumok különböző résztörténeteit. Ez a jelenség persze a szuperhősös filmekben a leglátványosabb: a piacot éppen nagyjából úgy osztja ketté a két képregényóriás, a Marvel és a DC, mint a webet a Facebook és a Google. Az előbbi a Vasemberrel, a Thorral, az Amerika kapitánnyal, majd az abban szerepő hősök történetét összekötő Bosszúállók-filmekkel már megvetette a lábát (ezek a filmek egyébként maguk is sorozatok és rendszerében nézve mindegyik egymás folytatása, előzménye és spin-offja, mindenki ért mindent, ugye?), míg a DC kétségbeesetten igyekszik felzárkózni Supermannel, Batmannel és a most bemutatandó Öngyilkos osztaggal, amitől hatalmas áttörést várnak. Most jut erre a franchise-sorsra a Disney-hez került Star Wars is, amelynek aktuálisan készülő trilógiája mellé még további spin-off filmeket is terveznek, pontosan kimatekozott és meghatározott ütemterv szerint.

A kritikusok szeretik az új Star Warst, többé-kevésbé a Marvel-filmeket is, a DC Supermanjeit és az új Batman Superman ellen-mozit kevésbé, de azért elismerik az értékeiket. Az mindentől függetlenül fontos, hogy a mostani franchise-őrületek egyrészt fontos társadalmi üzeneteket is közvetítenek tíz- és százmilliós, főleg fiatalokból, tinikből álló közönség felé (ilyen a homoszexualitás elfogadása, az erős, független női karakterek és a fekete hősök szerepeltetése), másrészt bebizonyították, hogy rég elavult a közhely, mely szerint a folytatás mindig rosszabb, mint az eredeti. Éppen az a lényeg, hogy

ezek a filmek recept alapján készülő, biztonságos, szórakoztató, digitális effektekkel telepakolt középszert hoznak;

vannak ugyan feltűnő kilengések a minőségben, de az nagyon-nagyon fontos a stúdióknak, hogy aki mozijegyet vesz, az már a film előtt pontosan tudja, mire ül be, és azt is kapja, amit vár.

Sokat elmond, hogy nem egy rendezőt rúgtak ki – vagy távozott magától – azért, mert forgatás közben derült ki, hogy hozta magával a saját szerzői stílusát, ezzel halálra rémítve a producereket, akik hagyományosan rettegnek azoktól a filmektől, amelyek itt-ott lelassulnak a – rettenetes modorossággal élve – mondanivaló kedvéért.

Ez azonban mellékszál ahhoz képest, hogy a franchise-filmek mind nagyon-nagyon sikeresek, a készítési költségük legalább dupláját hozzák vissza a nagy stúdióknak, amelyek némileg érthető módon teljesen ráálltak ezek gyártására: ha megvan a tuti recept, minek eltérni tőle, nem? Úgyhogy most ez van és egy darabig ez is lesz: a heti négy-öt premierből egy-kettő franchise-film, esetleg akad egy eredeti sikervárományos mozi, a többi pedig kis (jellemzően európai) szerzői alkotás.

A számok alapján egyébként nem ilyen vészes a helyzet: a the-numbers.com adatai szerint az utóbbi tíz évben hatezer eredeti forgatókönyv alapján készült filmet mutattak be világszerte. Ehhez képest nem is olyan sok az 1700 bemutatott könyvadaptáció, a 278 remake és a csupán 167 (!) képregényadaptáció. A bevételek azonban mindent elárulnak:

Egy átlagos eredeti forgatókönyvből készült film kevesebb mint 15 millió dollárt hozott az elmúlt tíz évben, az irodalmi adaptációk 25-öt, a remake-ek 37-et, a képregényfilmek pedig átlagosan 83 millió dollárt. (A spin-offok “csak” 76 milliót.)

Egy őrült geek blogger, Shane Show összeállított egy több mint 600 franchise-filmet tartalmazó adatbázist és arra jutott, hogy idén várhatóan 35 nagyobb folytatást mutatnak be az amerikai mozik, azaz hetente-kéthetente egyet. Ez pont dupla annyi, mint 2008-ban, amikor a kiugróan sikeres Iron Mannel elkezdődött az egész Marvel-őrület. (Figyelem, ezek csak a folytatások, mint a Bazi nagy görög lagzi 2 vagy a Zoolander 2, nem az összes franchise-mozi!) Sokat elmond, hogy a folytatások negyedét több mint tíz évvel az első rész után mutatták be, azaz rengeteg filmből nem is terveztek folytatást, aztán mégis úgy voltak vele, hogy csak-csak kéne. Ebből persze két dologra szoktak következtetni:

  • Hollywoodban lusták vagy képtelenek eredeti ötleteket kitalálni;
  • túl jó üzlet ismerős szereplőket újra felvonultatni.

Itt egy nagyon látványos grafikon Shane Show-tól:

Show talált még pár érdekességet.

  • A folytatás, főleg, ha több pénzt pakoltak bele, mindig jövedelmezőbb, mint az eredeti, függetlenül a film minőségétől.
  • Szinte törvényszerűség azonban, hogy a harmadik-negyedik részre leszállóágba kerül a franchise.
  • A rebootok, azaz a sikeres filmek/sorozatok újraélesztései (amikor a történetet az elejéről kezdik, mintha nem léteznének a korábbi filmek – annak ellenére, hogy éppen azok sikere miatt vették elő újra a sztorit) szinte mindig több pénzt hoznak, mint az eredetiek.

Oké, tehát több a franchise-film, mint valaha, mindent elural a gyártósoron végzett feldolgozás, Hollywood elvesztette azt a kevés kreativitását, ami az utóbbi évtizedekben volt neki, elbutul a most felnövő nemzedék, vége a világnak, régen minden jobb volt, igaz

Egyáltalán nem.

Kevin Carr, a Film School Rejects filmes magazin írója a fején találja a szöget, amikor a régi szép időket emlegető nézőknek azt írja:

Soha nem is voltak régi szép idők.

Folyatások, feldolgozások, rebootok, spinoffok és a többi mindig is voltak és mindig is uralták a toplistákat, a nyolcvanas évek akció- és horrorfilmjeinek máig készülnek a folytatásai, a filmtörténelem legnagyobb franchise-ja a hatvanas évek elején kezdődött (természetesen James Bondról van szó), az igazi aranykor legszebb éve, 1939 (tudjátok, amikor még készültek Igazi Nagy Filmek!) két leghíresebb filmje, az Elfújta a Szél és az Óz, a nagy varázsló is feldolgozás volt. Sőt: az Óz sikeres kortárs könyvsorozaton alapult, pont, mint a Harry Potter, és ugyanúgy sorozat készült volna a filmből is, ha az első és egyetlen rész nem lett volna pénzügyi bukta. És akkor Drakulát és Frankensteint még nem is említettük. A mozitörténelem első folytatása egyébként pont száz éves: a Fall of a Nationt 1916-ban mutatták be. Előzményével, a Birth of a Nationnel ellentétben ez nem annyira rasszista, “csak” sima háborús propaganda; érdekesség viszont, hogy női partizánokról szól.

Az igazi baj tehát nem az, hogy sok a folytatás és mindent eluraltak a franchise-ok. Az igazi baj az, hogy

soha ennyien kevesen nem néztek eredeti filmeket.

Így aztán ide kívánkozik Craig Mazin forgatókönyvíró markáns és provokatív, de elgondolkodtató különvéleménye, amelyet Scriptnotes nevű podcastjében fejtett ki. Szerinte a stúdiók igenis vállalnák az eredeti filmekkel járó kockázatokat.

A közönség gyáva. Meg is értem. Moziba menni nem olcsó. Tudod, mi a világ legkönnyebb dolga? Otthon maradni. Így hát félnek két órát és talán ötven dollárt kockáztatni, amikor annyi minden elriasztja őket egy filmtől, amiről nem is tudják, hogy látni szeretnék, mert még sosem láttak hasonlót.

Azaz nem várhatjuk a nézőktől, hogy vevők legyenek a merész újdonságokra, ha meg sem próbáljuk rávenni őket, hogy mozduljanak ki a komfortzónájukból és fogadják el, hogy a változás nem rossz dolog.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor Angela Merkel greets an interactive robot at the digitalSTROM stand during the annual Girl's Day fair at the chancellery in Berlin on April 26, 2017.
The fair aims to attract young women to hi-tech and engineering jobs.  / AFP PHOTO / John MACDOUGALL
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.